Köszöntő, tájékoztató

Tisztelt Olvasó!

Sok szeretettel köszöntöm az átalakult publikációs oldalunkon. A jövőben ezt a rovatunkat Dr. Juhász László vezeti. Meggyőződésem, hogy a fizetésképtelenségi eljárásokkal foglalkozó szakemberek számára nem kell bemutatnunk rovatvezetőnket.

Még is egy két apró villanást felidéznénk önéletrajzából:

1992-től foglalkozik csődjoggal, a témában folyamatosan publikál szakcikkeket,  készít egyetemi jegyzeteket, ötödik kiadásban jelent meg nyomtatásban „A magyar fizetésképtelenségi jog kézikönyve” című szakkönyve. Jelenleg előkészületben van ugyanennek a könyvnek az első e-könyv formátumú kiadása. Rendszeresen részt vett a bírák, titkárok szakmai képzésében, valamint a fizetésképtelenségi szakjogász képzésben, 2010-től  címzetes egyetemi docens. 

Ebben a rovatban részben saját publikációi jelennek meg, részben közzétesszük azokat a kérdéseket, amelyeket az olvasóktól, vagy a szakmabéliektől kapunk. 

 

Szeretnénk ezekre a felmerült kérdésekre választ, vagy véleményt kapni rovatvezetőnktől. Hosszabb távon ez a rovat kettéválhat, egy jól működő fórumra és egy publikációs oldalra, de az első időszakban ezt a kettős funkciót egyben fogjuk megpróbálni megvalósítani.

 

Szakértőnk számára kérdéseket lehet feltenni a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát. e-mail címen. A válaszok ezen az oldalon elolvashatóak lesznek.

Tisztelettel: Tóth Szilárd Itjump Kft.

A felszámolási eljárások egyes gyakorlati kérdései

Juhász László

A felszámolási eljárások egyes gyakorlati kérdései

Tartalom

1. A gyakorlat és a felszámolási szabályozás

1.1. Igazolási kérelem a bejelentkezési határidő elmulasztása miatt

1.2. A hitelezői igények besorolása

2. A vagyon értékesítésével kapcsolatos kérdések

2.1. A hitelezői egyetértés megszerzése

2.2. A becsérték és az irányár

2.3. A beszámítással kapcsolatos kérdések

3. A felszámolás és végrehajtás viszonya

3.1. A zálogtárgy végrehajtó általi értékesítése esetén a hitelező poziciója

3.2. felszámoló díjának megállapítása végrehajtói értékesítés esetén

4. Az “értékesítés költsége” fogalom értelmezése

4.1. A beruházások elszámolása

4.2. A zálogjogosult kielégítése más bevételből 

5. A többségi befolyással rendelkező tag fogalma, a biztosított követelés keletkezésének időpontja

6. Az “esedékesség” fogalma a felszámolási költségnek minősülő munkavállalói követeléseknél

7. Csődegyezségben vállalt kötelezettség megszűnése

8. A hitelezői választmánnyal kapcsolatos egyes kérdések

8.1. A hitelezői választmány és a választmányt létrehozó hitelezők

8.2. A szavazatok számítása engedményezés esetében

Letöltöm a publikációt PDF formátumban.......

 

1. A gyakorlat és a felszámolási szabályozás

A felszámolási eljárás szabályai az utóbbi időben lényegesen nem változtak, mégis több olyan kérdés van, amelyben a bíróságok döntései a gyakorlatot módosították vagy egyértelművé tették. Ebben az anyagban összegyűjtöttem azokat a legfontosabb döntéseket, amelyeket egyes vitás kérdések eldöntésénél figyelembe kell venni. (A cikk alapja a FOE 2014 szeptemberi értekezletén Csőke Andreával közösen tartott előadás anyaga, kiegészítve az azóta megjelent kiemelkedő jelentőségű döntésekkel.)

 

1.1. Igazolási kérelem a bejelentkezési határidő elmulasztása miatt

A gyakorlatban még mindig ellentétes álláspontok fogalmazódnak meg a hitelezői igény bejelentési határidő jogi minősítését illetően. A többségi vélemény szerint a 40 napos határidő eljárásjogi határidő, elmulasztása esetén igazolási kérelem terjeszthető elő. Más álláspont szerint viszont a bejelentési határidő anyagi jogi határidő ennek minden következményével együtt (Pécsi Ítélőtábla Fpkhf. IV. 30.441/2011/2.).

Ezt a vitát gyakorlatilag eldöntötte a Kúria Gfv.VII.30.310/2013/11. számú határozata, amely az igazolási kérelem elbírálásának a kérdését elemzi, ezzel de facto a 40 napos határidő eljárásjogi jellegét ismeri el.

A gyakorlatban a hitelezők a felszámolónak jelentik be a követelésüket és késedelem esetén az igazolási kérelmet is. Ezzel kapcsolatban a Kúria – egyetértve a másodfokú bíróság álláspontjával – kifejtette, hogy a félnek minősülő felszámolónak nincs joga arra, hogy a Cstv-ben szabályozott törvényi határidő másik fél által történt elmulasztása miatt igazolási kérelmet bíráljon el, azaz döntést hozzon arról, hogy a hitelezői igény bejelentésére megállapított 40 napos határidő elmulasztása a hitelező önhibáján kívül történt-e. 

A felszámolónak ilyen esetben - ha nem kell a jogvesztő határidő letelte miatt elutasítania a bejelentett igény nyilvántartásba vételét - tájékoztatnia kell a hitelezőt arról, hogy követelését a 40 napos igénybejelentési határidőn túl érkezett hitelezői igények között tartja nyilván és vizsgálja a követelését, egyidejűleg az igazolási kérelmet a saját - erre irányuló - nyilatkozatával együtt a bíróságnak kell megküldenie a kérelem elbírálása érdekében. Az igazolási kérelem bíróságnak történő megküldésével a felszámoló nem  várhatja meg a bejelentett pénzkövetelés érdemi vizsgálatának a befejezését. A felszámolási eljárás lefolytatására előírt határidőkre is tekintettel ugyanis mielőbb tisztázni kell, hogy kinek az igényét kell  határidőben bejelentett hitelezői igényként, és kiét  határidőn túl érkezettként nyilvántartásba venni. A Pp. 107. § (1) bekezdésében található szubjektív és objektív határidők számításánál azonban az eljárás sajátosságaira tekintettel, az igazolási kérelem felszámolóhoz történő benyújtásának időpontját (az igazolási kérelem hozzá való megérkezésének időpontját) kell figyelembe venni.

 

1.2. A hitelezői igények besorolása

A gyakorlatban vita merült fel abban a kérdésben is, hogy a hitelezőnek meg kell-e jelölnie azt, hogy a követelését a Cstv. mely pontjába kéri besorolni. A Cstv. ezt a kérdést nem szabályozza. A Kúria a Gfv.VII.30.337/2013/4. számú döntésében kimondta, hogy a felszámolóhoz benyújtott hitelezői igénybejelentésben a hitelezőnek nem kell kötelezően meghatároznia, hogy melyik pontba kéri besorolni az igényét, ennek elmaradása tehát nem eredményezheti azt, hogy a felszámoló ne a jogszabályokban meghatározott rendelkezéseknek megfelelően sorolja be a követelést. Ez az álláspont teljesen logikus, a felszámolónak ugyanis hivatalból a Cstv. 46.§ (5) bek. előírása alapján kell a besorolást elvégeznie. Amennyiben a hitelező nem ért egyet a felszámoló besorolásával, kifogással támadhatja meg a felszámoló döntését.

A gyakorlat szigorodását jelzi, hogy a fenti döntés értelmében a hitelezőnek  - igénybejelentésével egyidőben - be kell csatolnia azokat az iratokat, amelyek megalapozzák igénye törvénynek megfelelő besorolását.

 A Cstv. szigorú határidőket szab a hitelezői igény érvényesítéséhez. Ahhoz, hogy az adóssal szemben követeléssel rendelkező személy a felszámolási eljárásban hitelezővé váljon, a Cstv. rendelkezéseinek megfelelően be kell jelentenie a hitelezői igényét - valamennyi azt igazoló okirat becsatolásával együtt -, és be kell fizetnie a nyilvántartásba vételi díjat is. 

 

Ha a hitelező az általános kielégítési sorrendnél kedvezőbb helyzetbe kíván kerülni, a privilegizált helyzetet biztosító iratokat is határidőn belül át kell adnia a felszámoló részére, figyelemmel a besorolás és kielégítés tekintetében a felszámolót terhelő határidőkre és a többi hitelező érdekeire is [Cstv. 46. § (6) bekezdés, 49. § (2) bekezdés, 49/D. §].

A zálogjoggal biztosított hitelezői igény bejelentése és a biztosítékokkal kapcsolatos iratok felszámolóhoz történő bejelentése tekintetében az alábbi lehetőségek állnak fenn:

a)  A hitelezőnek a követelésére és annak biztosítékaira vonatkozóan a 40 napos határidőben kell becsatolnia az iratokat a felszámolóhoz, ebben az esetben kerülhet sor a Cstv. 49/D.§-a alapján a kielégítésére a határidőn belül benyújtott, nem biztosított követeléssel rendelkező hitelezőket megelőzően.

b)  Ha a követelésre vonatkozóan határidőben, a biztosítékok tekintetében pedig határidőn túl történik meg a bejelentés, akkor a követelést nem biztosított, de határidőn belül bejelentett hitelezői igényként kell nyilvántartásba venni. 

c)  Amennyiben a hitelező határidőn belül bejelenti az igényét, de csak a jogvesztő határidőn túl nyújtja be a privilegizált kielégítésre alapul szolgáló bizonyítékait, akkor a hitelezői pozícióját, s annak az addig benyújtott iratokon alapuló kielégítési rangsorát nyilvánvalóan nem veszíti el, csupán az előnyösebb besoroláshoz való jogát nem érvényesítheti.

A biztosított hitelezői pozícióhoz tehát mindenképpen a 40 napos határidőn belül kell a biztosítékkal kapcsolatos iratokat is becsatolni, hiszen már a b) pont szerinti esetben sem kaphat privilegizált kielégítést a hitelező.

 

2. A vagyon értékesítésével kapcsolatos kérdések

2.1. A hitelezői egyetértés megszerzése

 A Cstv. 49/A.§ (5) bekezdése, és a 49/B.§ (7) bekezdése tartalmazza azt a lehetőséget, hogy a felszámoló eltérjen a nyilvános értékesítés szabályaitól. E két esetben a zálogtárgyat a zálogjogosult hitelező részére oly módon értékesítheti, hogy a zálogjogosult hitelezőnek nem kell kifizetnie a vételárat, hanem beszámíthatja az adásvételből eredő vételár tartozását az adóssal szembeni követelésébe (hitelezői igényébe). Az általános szabályoktól való eltérésre a hitelezői választmány, illetve választmány hiányában az annak létrehozására az 5/A.§ (4) bekezdése szerint jogosult hitelezők egyetértésével van lehetőség. 

A Kúriának a Gfv.VII.30.280/2013/4. számú ügyben több, a vagyon értékesítésével kapcsolatos kérdésben kellett döntenie. Először abban kellett állást foglalnia, hogy milyen módon kell beszereznie a felszámolónak a hitelezők egyetértését a pályázaton kívüli értékesítéshez? Lehetséges-e ez ráutaló magatartással - azaz olyan módon, hogy ha nem tiltakozik a tájékoztatásban foglalt tervezett értékesítés ellen a hitelező, akkor azt az azzal való egyetértésnek kell tekinteni -, vagy pedig kifejezett hitelezői nyilatkozat szükséges az egyetértés megállapításához.

A Kúria jogi álláspontja szerint az egyetértési jog gyakorlására lehetőség van úgy is, hogy a hitelezők ráutaló magatartással juttatják kifejezésre: egyetértenek a felszámoló által közöltekkel. Tulajdonképpen “egyet nem értésüket” kell kifejezniük a felszámoló felé a Cstv. szerint meghatározott hitelezői arányban, ebben az esetben ugyanis nem értékesíthet a felszámoló a zálogjogosult részére beszámítással. 

A felszámolónak azonban az egyetértés megszerzéséhez a hitelezőkkel ismertetnie kell mindazokat a feltételeket, amelyek a hitelezők kielégítését érinthetik (elsősorban a becsértéket, a vevő által kifizetendő összegeket, a fizetési határidőket), s csak ebben az esetben állapítható meg az – amennyiben a Cstv. 5/A.§ (4) bekezdése szerinti arányban a hitelezők nem tiltakoznak az értékesítés tartalma és formája ellen -, hogy a hitelezők egyetértettek a felszámoló intézkedésével. Ennek azért van jelentősége, mert adott esetben a hitelezők egy elméleti – a Cstv-nek megfelelő – értelmű tájékoztatás ellen nem tiltakoznak, ugyanakkor ha ismerik a kielégítésüket is érintő értékesítési feltételeket, akkor lehet, hogy azzal nem értenek egyet.

 

2.2. A becsérték és az irányár

A felszámoló felelőssége minél magasabb értéken értékesíteni az adós vagyontárgyát, ezért – függetlenül az esetleges igazságügyi szakértői véleményben megállapított értéktől – joga van azt magasabb értéken meghirdetni. Ha ezen az értéken, illetve a becsértéken, vagy a tovább csökkentett irányáron sem sikerül értékesíteni, akkor – amennyiben a törvényben előírt feltételek fennállnak – joga van a zálogjogosult részére azt értékesíteni, azonban ilyen esetben nem értékesítheti a zálogtárgyat az igazságügyi szakértői véleményben meghatározott forgalmi értéknél alacsonyabb értéken. 

A becsérték az a forgalmi érték, amelyen eladási szándék esetén az ingatlan az értékelés időpontjában értékesíthető lenne, feltételezve a megfelelő hirdetést, a felek jólértesültségét és körültekintését. A felszámolónak ebből a forgalmi értékből kell kiindulnia akkor, amikor értékesíteni kívánja a vagyontárgyat (ezt támasztja alá a Cstv. 49.§ (2) bekezdésében szabályozott, a becsérték vizsgálatával kapcsolatos eljárás).

Ha a megállapított becsértéken a vagyontárgy értékesíthetetlen, akkor a felszámolónak újra kell értékelnie a vagyontárgyat, meg kell állapítania az új becsértéket, s erről – ha az eljárásban működik - a hitelezői választmányt is tájékoztatnia kell (Cstv. 49.§ (2) bekezdés).

A Kúria álláspontja szerint nem vehető figyelembe a Cstv. 49/A.§ (5) bekezdése és 49/B.§ (7) bekezdése esetén a felszámoló által hivatkozott menekülési érték a becsérték meghatározásakor. A menekülési érték az ingatlanértékelés során megállapított olyan érték, melyen az ingatlan a kötelezett nemfizetése esetén – kényszerértékesítés során – viszonylag rövid időn belül értékesíthető. Jóllehet a Cstv.49.§ (2) bekezdése szerint a felszámolónak az értékesítést 100 napon belül meg kell kezdenie, de a felszámolási eljárásban nincs a viszonylag rövid időn belüli értékesítési kényszer, a Cstv. 52.§ (2) bekezdése a felszámolás kezdő időpontjától számított két év elteltével írja elő a felszámolási zárómérleg elkészítésének kötelezettségét.

Az előzőekben írtak szerint tehát a felszámoló sikertelen értékesítés esetén a becsérték alatt is meghatározhatja az irányárat, azonban ha a zálogjogosult hitelező nem a rendes értékesítési eljárás során (pályázat, árverés) vásárol - ahol a beszámítás kizárt, tehát a vételárat meg kell fizetnie -, hanem a beszámítási lehetőség érvényesítésével szerzi meg a vagyontárgy tulajdonjogát, akkor számolnia kell azzal, hogy a becsértéken kell a vagyontárgyat megvásárolnia, s ehhez képest élhet beszámítási jogával. Ha a hitelező vásárolni kíván alacsonyabb áron, akkor azt megteheti a felszámoló által meghirdetett nyilvános értékesítésen. Amennyiben azonban a Cstv. 49/A.§ (5) bekezdése, illetve a 49/B.§ (7) bekezdése alapján beszámítással kívánja egészben vagy részben rendezni a vételárat, akkor a csökkentett vételár nem vehető figyelembe, kétszeres kedvezményre ugyanis nem tarthat igényt.

2.3. A beszámítással kapcsolatos kérdések

A Kúria a Gfv.VII.30.280/2013/4. számú határozatban kifejtett álláspontja szerint téves az a jogértelmezés, hogy a Cstv. 49/A.§ (5) bekezdés első mondatában a rPtk. 256.§ (1) bekezdésére történt hivatkozás nem a hitelezői igények kielégítésének sorrendjére vonatkozik, ezért a tulajdont szerző zálogjogosultnak a szerződéskötést követően az értékesítés és állagmegóvás költségét, díját, valamint a vételár és a követelések közötti különbözetet kell csak megfizetnie, a rangsorban őt megelőző zálogjogosult hitelező igénye kielégítésére nem köteles.

A Cstv. ugyanis nem tartalmaz szabályt arra vonatkozóan, hogy a zálogjogosultak kielégítési sorrendje a Ptk-ban meghatározott kielégítési rendtől eltérő lenne, sőt a zálogjogosult hitelezők kielégítésének rendjét tartalmazó Cstv. 49/D. §, és 57.§ (1) bekezdés b) pontja kiemelik, hogy a Ptk. kielégítési sorrendjét a zálogtárgyból való kielégítés során be kell tartani. Téves az az álláspont, hogy az adásvételi lehetőséggel élő zálogjogosult hitelezőt a zálogjog bejegyzésének sorrendjében megelőző hitelezők elveszítsék a zálogjoggal biztosított kielégítési elsőbbségüket a vagyontárgyból pusztán azért, mert egy mögöttük álló zálogjogosult meg kívánja vásárolni az ingatlant beszámítással.

Különösen azért nem lehet másként értékelni a rendelkezést, mert egy hitelező csak a vagyontárgy értéke erejéig minősül biztosított követeléssel rendelkező hitelezőnek. Ha a vagyontárgyat megvásárló zálogjogosult hitelező csak második, vagy harmadik (stb.) helyi zálogjogosult, követelése csak addig minősül biztosítottnak, ameddig az őt megelőző hitelezők igényén felül a vagyontárgy értéke még az ő követelésére is kiterjed. Beszámítani is csak azt a követelését (követelésrészét) jogosult, amely biztosított, azaz a vagyontárgy értéke azt még fedezi (az előtte álló hitelezők követelésén felül), mert csak ilyen összegű követelés erejéig minősül zálogjoggal biztosított hitelezőnek.

A Kúria álláspontja szerint egyebekben azért nem tartalmazza a Cstv. 49/A.§ (5) bekezdése a tulajdont szerző zálogjogosult kötelezettségei között az őt megelőző zálogjogosultak igénye kielégítésének kötelezettségét, mert ez a Ptk. szabályaiból következik [rPtk.256.§ (1) bekezdése, új Ptk. 5:118-5:122.§]. 

Az adásvételi lehetőséggel élő zálogjogosultnak tehát “a vételár és a követelése közötti különbözet” címén meg kell fizetnie:

a.) a költségeket és a felszámoló díját, ezen felül 

b.) az őt megelőző zálogjogosultak privilegizált igényét (tőke, ügyleti kamat, költség), valamint, ha a vagyontárgy értéke meghaladja az így kifizetett  összegeket és az általa beszámított hitelezői igényt, akkor 

c.)   a vagyontárgy értékéből még fennmaradó részt is.

A zálogjoggal biztosított követelés késedelmi kamatának besorolásával kapcsolatban a Kúria a Legfelsőbb Bíróság Gfv.X.30.191/2009/4. számú döntésében kifejtett álláspontját tartotta fenn, kimondva, hogy a zálogjoggal biztosított követelések kielégítését tartalmazó Cstv. 49/D.§-a a kielégítési rangsor része, ezért a késedelmi kamat, késedelmi pótlék, pótlék és bírság jogcímeken fennálló követeléseket – függetlenül attól, hogy milyen tőkekövetelés alapján keletkeztek, milyen módon biztosították – a tőkétől elkülönítve a Cstv. 57.§ (1) bekezdés g) pontjába kell sorolni.”

 

3. A felszámolás és végrehajtás viszonya

3.1. A zálogtárgy végrehajtó általi értékesítése esetén a hitelező poziciója

A Cstv. 38. § (1) bekezdése kimondja, hogy az adós ellen a felszámolás kezdő időpontjában folyamatban lévő - a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos - végrehajtási eljárásokat a végrehajtást foganatosító bíróságnak (hatóságnak) haladéktalanul meg kell szüntetni, a lefoglalt vagyontárgyakat és a befolyt, a végrehajtás költségeinek levonása után fennmaradó, de még ki nem fizetett pénzeszközöket a kijelölt felszámolónak kell átadni. A Kúriának a  Gfv.VII.30.356/2013/4. számú ügyben abban a jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy amennyiben a végrehajtás során már értékesítésre került a zálogtárgy, és helyébe pénzösszeg került, akkor a kiutalást megelőzően megindult felszámolásban a zálogjoggal biztosított követelés hitelezőjét privilegizált kielégítés illeti-e meg, a Cstv. 49/D.§-a alapján jogosult-e a végrehajtótól átvett összeg tekintetében a felszámolási költségeket megelőző kifizetésre.

 

A Kúria ebben az ügyben azt az álláspontot foglalta el, hogy ebben az esetben a hitelező privilegizált hitelezőnek minősül. A felszámoló álláspontja, mely szerint a zálogtárgynak fizikailag is meg kell lennie a felszámolás kezdő időpontjában ahhoz, hogy a hitelező követelését zálogjoggal biztosított igényként lehessen figyelembe venni, szintén helytálló. A jelen eljárásban vizsgált esetben azonban a végrehajtási eljárásban a zálogtárgy helyébe az érte kapott pénzösszeg lépett, amely a felszámolás kezdő időpontjában a végrehajtónál megvolt, s azt a felszámoló részére át is adta. 

Figyelemmel a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (rPtk.) 251.§ (1) bekezdésében és a 259-260.§-ában írtakra, a zálogtárgyból befolyt pénzösszeg elsődlegesen a zálogjogosult kielégítését szolgálja. A jogosult zálogjogból fakadó kielégítési elsőbbségi joga nem szűnik meg a zálogtárgy végrehajtó által történt értékesítésével, csak akkor, ha a végrehajtás során a befolyt összegből a zálogjogosult igényét egészben vagy részben kielégítették. Miután a végrehajtási eljárásban a vagyon felosztására nem került sor a felszámolás megindulása miatt, a fennmaradt kielégítési elsőbbségi jog a zálogtárgy értékesítéséből befolyt összegre vonatkozóan a jogosultat megilleti a Cstv. 49/D.§-a alapján, ha hitelezővé vált a felszámolási eljárásban.

3.2. A felszámoló díjának megállapítása végrehajtói értékesítés esetén

A következő eldöntendő jogkérdés az volt, hogy a Cstv. 49/D.§ (1) bekezdése alapján joga van-e a felszámolónak a felszámolói díjat érvényesíteni a végrehajtótól átvett pénzösszeggel szemben.

A konkrét ügyben az eljárás megindításakor hatályban volt Cstv. 49/D.§ (1) bekezdése a felszámoló által történő értékesítéshez, illetve zálogjoggal biztosított követelés esetén a követelés behajtásához kötötte azt a lehetőséget, hogy a befolyt összegből a felszámoló a nettó vételár, illetve a behajtott összeg 5%-ának megfelelő mértékű felszámolói díjat levonhasson.

A Kúria álláspontja szerint a felszámoló a végrehajtótól átvett összeggel szemben közvetlenül nem érvényesítheti a felszámolói díjat, mert részéről nem történt értékesítés és zálogjoggal biztosított követelés behajtása sem. A zálogtárgy értékesítését a végrehajtó végezte, a felszámoló csak a végrehajtóval szembeni követelést érvényesítette – tőle kapta meg az összeget -, ezért a felszámolói díjat csak a Cstv. 57.§ (1) bekezdés a) pontja szerinti felszámolási költségként, az általános szabályok szerint (59.§ (1) bekezdése) számolva érvényesítheti az adós vagyonával szemben.”

 

4. Az “értékesítés költsége” fogalom értelmezése

4.1. A beruházások elszámolása

A Cstv. 49/D. § (1) bekezdése értelmében a zálogtárgy értékesítése esetén a felszámoló a zálogtárgy értékesítése során befolyt vételárból kizárólag a zálogtárgy megőrzésének, állagmegóvásának, értékesítésének költségeit (követelésen alapuló zálogjog esetén a követelés behajtásából származó bevételből a behajtás költségeit), valamint a nettó vételár (a követelés behajtásából származó bevétel) 5%-ának megfelelő mértékű felszámolói díjat vonhatja le, a fennmaradó összeget pedig haladéktalanul az értékesített zálogtárgyat terhelő, zálogjoggal biztosított követelés (tőke, szerződéses kamat, költségek) kielégítésére köteles fordítani, több jogosult esetén a Ptk. 5:118-5:122. §-ában meghatározott kielégítési sorrend figyelembevételével. 

A szigorú szabályok ellenére kialakulhatnak olyan helyzetek, amikor a felszámoló kénytelen kisebb- nagyobb beruházást eszközölni ahhoz, hogy a vagyontárgy értékesíthető legyen. A Kúria Gfv.VII.30.273/2013/5 számú döntésében kiterjesztő értelmezést elfogadva kimondta, hogy a felszámolónak lehetősége van arra, hogy az adós tulajdonát képező ingatlanon végzett, a karbantartás, állagmegóvás körét meghaladó munkálatokkal kapcsolatos ráfordításokat - ha a zálogjoggal terhelt vagyontárgy értékesítése ezek hiányában nem lehetséges - a Cstv. 49/D.§ (1) bekezdése szerinti költségként elszámolja, ha azok az ingatlan forgalmi értékét növelték, s ekként az értékesítési árban megjelentek, vagyis a magasabb vételár révén a hitelezők is többhöz jutnak. Ebbe a körbe beletartozik - a “beruházás” fogalmát tágan értelmezve - az is, hogy a felszámoló bizonyos vagyontárgyat megvásárol, s az így felmerült kiadások ugyancsak elszámolhatóak a Cstv. 49/D.§ (1) bekezdése szerinti költségként.

Célszerű ilyen esetben a viták elkerülése érdekében a zálogjogosult hitelezőkkel a kiadások körét előzetesen egyeztetni.

 

4.2. A zálogjogosult kielégítése más bevételből 

Nagyon érdekes jogkérdésben foglalt állást a Kúria a Gfv. VII. 30.212/2014/10 számú határozatában. Egy 2005-ben indult felszámolási eljárásban a zálogjoggal biztosított követeléssel rendelkező hitelező bejelentette az igényét. A hitelező a követelését ingatlant terhelő jelzálogjoggal biztosította és az adós teljes vagyonára vagyont terhelő zálogjogot kötött ki a felszámolási eljárás iránti kérelem benyújtását megelőző 1 évvel. A felszámolás kezdő időpontja előtt a hitelező a hitelszerződést felmondta, felhívta az adóst tartozása megfizetésére.

A felszámoló a hitelező követelését a Cstv. 57.§ (1) bekezdés b) pontjában vette nyilvántartásba azzal, hogy az akkor hatályos szabályozás szerint a hitelező ún. régi zálogjoga alapján a befolyt vételár – költségekkel csökkentett – 50 %-át kizárólag a hitelezőnek kell kifizetni.

A felszámolás során történt értékesítést követően a hitelező részleges kielégítést kapott, majd a felszámoló tájékoztatta, hogy a vagyont terhelő zálogjoga alapján neki járó összeget azért nem fizette ki számára, mert azt a felszámoló által folytatott termelésbe visszaforgatta. A hitelező ez ellen a tájékoztatás ellen nem nyújtott be kifogást. A felszámoló által végzett termelő tevékenység azonban veszteséges volt, ezért annak végleges befejezését követően a zálogjogos hitelező Cstv. 49/D.§ (1) bekezdése alapján ki nem elégített követelésére nem maradt pénz.

A felszámolási eljárás tartama alatt nagy összegű adóvisszatérítésre vált jogosulttá az adós, melyből befolyt összegből a felszámoló a ki nem elégített, Cstv. 49/D.§ (1) bekezdése szerinti követelést fizette ki. Ezt sérelmezve nyújtott be kifogást az egyik felszámolási költség követeléssel rendelkező hitelező.

A jogerős végzésben a bíróság a kifogásnak helyt adott és arra kötelezte a felszámolót, hogy a zálogjogosult hitelezőnek (jogutódának) már kifizetett összeg visszaszerzése érdekében járjon el. Az volt az álláspontja, hogy a vagyont terhelő zálogjoggal biztosított követelés esetén a zálogjog azokra a vagyontárgyakra áll fenn, amelyek a zálogjoggal biztosított szerződés megszűnésének (felmondásának) időpontjában az adós tulajdonában állnak. A megszűnést követően a tulajdonába kerülő vagyontárgyakra a zálogjog már nem terjed ki.

A zálogjoggal biztosított követelés jogosultját a zálogtárgy értékesítéséből befolyt vételárból kell kifizetni, ha erre nem kerül sor, akkor az adóshoz utóbb, más forrásból befolyó összegből a zálogjogosult hitelező igénye nem egyenlíthető ki.

A felszámoló, és a zálogjogosult hitelező, mint beavatkozó felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős végzést hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatva a kifogást elutasította.

A vagyont terhelő zálogjog részletes elemzését követően kifejtette, hogy 

ha a biztosított jogviszonyból eredő követelés már korábban lejárttá vált, akkor a kielégítés megnyílta időpontjában meglévő vagyontárgyakon áll fenn a zálogjog. Ha a felszámolás tette a követelést lejárttá, akkor csak a felszámolás kezdő időpontjában meglévő vagyontárgyak értékét lehet figyelembe venni a vagyont terhelő zálogjoggal rendelkező zálogjogosult követelésének kielégítésénél.

 Ebből következően, amennyiben a felszámoló az adós olyan vagyontárgyát értékesíti a Cstv. 49.§-a alapján, amelyen a vagyont terhelő zálogjog fennállt, a befolyt vételár – a Cstv. 49/D.§ (1) bekezdése értelmében – elsősorban a vagyont terhelő zálogjog jogosultjának a kielégítésére kell, hogy szolgáljon. Amennyiben azonban az adós a továbbfolytatott termelésben felhasználta azokat az ingóságait (alapanyag, készlet), amelyen a vagyont terhelő zálogjog fennállt, a hitelező kielégítési igénye nem az egyes megtermelt vagyontárgyak értékesítésekor, hanem a vagyon teljes terjedelmében, vagy nagyobb részletében történő értékesítése után készített közbenső mérleghez, vagy zárómérleghez készített szöveges jelentésben részletezett elszámolás alapján, a bíróság határozatával válik esedékessé. Csak így állapítható meg ugyanis az, hogy az értékesített termékek létrehozásához milyen arányban használtak fel olyan alapanyagokat, amelyeken a hitelezőnek vagyont terhelő zálogjoga állt fenn. Az elszámolás alapjául a felszámolás kezdő időpontjában meglévő, vagyont terhelő zálogjoggal terhelt vagyontárgyak értéke szolgál.

A Cstv. 49/D.§ (1) bekezdése szerint főszabályként a zálogtárgy vételárából “kizárólag” a zálogjoggal biztosított követelés egyenlíthető ki, tehát elsődlegesen “abból” kell a követelést kielégíteni. Ha a felszámoló a zálogjoggal biztosított követeléssel rendelkező hitelező kifejezett előzetes hozzájárulása nélkül a zálogtárgy értékesítéséből befolyt vételárat nem a mindenki mást megelőző kielégítésre jogosult “régi zálogjogos” követelés kifizetésére használta fel, és utóbb az adós más – zálogjoggal nem terhelt – vagyontárgyának értékesítéséből, követelésének behajtásából valamilyen összeg befolyik, a régi zálogjoggal rendelkező hitelező jogosult ebből a neki járó, ki nem egyenlített összeg erejéig kielégítést kapni. Ebből következően nem csak a zálogtárgy értékesítéséből befolyt bevételből, hanem addig a bevétel összegig, illetve annak 50 %-áig illeti meg a zálogjogosult hitelezőt a privilegizált pozíció. Ez a Cstv. szigorú kielégítési sorrendre vonatkozó szabályából következik.

Ez a jog független attól, hogy az értékesítést követően a kifizetésre a felszámolási eljárás tartama alatt mikor kerül sor, figyelemmel arra is, hogy az eljárásban alkalmazandó Cstv. 49/D.§ (1) bekezdése nem tartalmaz konkrét határidőt a zálogjogosult részére történő kifizetésre.

 

5. A többségi befolyással rendelkező tag fogalma, a biztosított követelés keletkezésének időpontja

A Cstv. 49/D.§ (5) bekezdésének az első mondata úgy rendelkezik, hogy a gazdálkodó szervezet többségi befolyással (rPtk. 685/B.§) rendelkező tagja (részvényese) van kizárva a privilegizált kielégítés jogából. A gyakorlatban abban a kérdésben merült fel vita, hogy miként kell a többségi befolyás mértékét megállapítani. A Kúria a Gfv.VII.30.236/2013/7.számú ügyben úgy foglalt állást, hogy a Cstv. 49/D.§ (5) bekezdése azzal, hogy a Ptk.685/B.§-ára utal a többségi befolyás meghatározása körében, nem csak a közvetlen tagokat, hanem - a meghatározó befolyás megfogalmazásával, amely a többségi befolyás egyik formája - a közvetett tagsági jogokkal rendelkezőket is ki kívánta zárni a privilegizált kielégítés jogából. Ezzel ellentétes álláspont esetén a tagnak csupán egy másik, általa teljes mértékben ellenőrzött társaságot kellene közbeiktatnia az adós és maga közé ahhoz, hogy a zálogjogát (privilegizált kielégítését) érvényesíteni tudja az adóssal szemben.

A “többségi befolyással rendelkező tag” fogalmába ezért beletartoznak nem csak a közvetlen, hanem a közvetett tagsági jogokkal rendelkező személyek is, figyelemmel a rPtk. 685/B.§ (3) bekezdésében foglaltakra.

A fenti ügyben releváns második jogkérdés az volt, hogy a Cstv. 49/D.§ (5) bekezdése szerinti feltétel, mely szerint “a zálogjoggal biztosított követelés a fizetésképtelenséggel fenyegetõ helyzet bekövetkeztét követően keletkezett”, hogyan értendő, ha időben elválik egymástól a követelés és a biztosíték létrejötte.

A Kúria álláspontja szerint a Cstv.49/D.§ kizárólag csak a biztosított követelések felszámolási eljárás során történő besorolásáról, kielégítéséről rendelkezik. E rendelkezés szempontjából tehát nem az a lényeges, hogy a követelés maga mikor keletkezett, hanem az, hogy mikor vált biztosítotti követeléssé.

 

6. Az “esedékesség” fogalma a felszámolási költségnek minősülő munkavállalói követeléseknél

Egy stratégiailag kiemelt gazdálkodó szervezet felszámolása esetén – ahol közel ezer dolgozónak mondtak fel – felmerült az a jogkérdés, hogy miként kell értelmezni a Cstv. 58.§ (1) bekezdésének “esedékesség” fogalmát. A hitelezők szélesebb körének érdekeit is szem előtt tartva, a felszámolás megindulásának következtében tömegesen megszűnő munkaviszonyokból eredő, felszámolási költségek közé sorolt munkabérigényeket egységében kell-e szemlélni  és amennyiben nem elegendő az adós vagyona az ebbe a csoportba sorolt tartozások teljes kifizetésére, a hitelezők között arányosan kell-e szétosztani a fedezetül szolgáló összeget, vagy pedig csak az anyagi jogi szabályokat figyelembe véve kell a kifizetést teljesíteni.

Az nem vitatott, hogy a Cstv. 57.§ (1) bekezdés a) pontjába sorolt felszámolási költségek kielégítése között, amelyeket a (2) bekezdés részletez, nincs a törvény által meghatározott sorrendiség. A jogalkotó feltehetően abból indult ki, hogy a felszámolási költségek kielégítésére az adós vagyonának elegendőnek kell lennie, ha viszont nem elég, akkor az egyszerűsített felszámolás szabályai szerint kell az eljárást befejezni [Cstv. 63/B. §.]. Csak két esetben biztosította a jogalkotó a ki nem elégített felszámolási költségek (részleges) megtérítését: a Bérgarancia Alapról szóló 1994. évi XVI. törvény módosított szabályai szerint a munkabéreket bizonyos korlátok között a Nemzeti Foglalkoztatási Alap bérgarancia alaprészéből kapott támogatással lehet kiegyenlíteni, valamint a felszámoló díját – attól függően, hogy milyen módon fejeződik be a felszámolási eljárás – különböző számlákról lehet kifizetni, végső soron azonban az állam azok kielégítéséért korlátozott felelősséget vállal [Cstv. 59. § (3)-(5) bek.].

Az adott esetben az adósnak van meghatározott összegű vagyona, amelyből a munkavállalók részleges kielégítésére sor kerülhet, azonban a meglévő összeg nem elegendő valamennyi, a munkaviszony felszámolás megindulása miatt történt megszűnése folytán keletkezett munkavállalói követelés teljes kielégítésére.

Az ítélőtábla a jogerős végzésben kifejtette, hogy a stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetek esetén a vizsgált körben nincsenek az általános eljárásokra vonatkozó szabályoktól eltérő rendelkezések, s a jogszabályi rendelkezés egy jogalanyra történő eltérő alkalmazása a törvény előtti egyenlőséget, a jogállam alapjait sértené. Ezért önmagában nincs jelentősége annak, hogy az adóst a Kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette, illetve, hogy valójában hány munkavállalót érint a felülvizsgálati eljárás eredménye.

A Kúria a Gfv.VII.30.187/2014/5. számú határozatában azonban kifejtette, a vitatott jogkérdés megítélésénél figyelembe kell venni, hogy az eljárásban még alkalmazandó, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 5. §-a szerint a munkaviszonnyal kapcsolatban az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani, s a követelmény megtartása nem járhat más munkavállaló jogainak megsértésével vagy csorbításával – ahogy arra a felszámoló a felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott. 

Az Alaptörvény 28. cikkében található a bírói jogértelmezés kereteit meghatározó alapelv értelmében a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelõ, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.

A felszámolás megindulásával a gazdasági tevékenység ésszerű befejezése során a felszámolónak meg kell szüntetnie a munkavállalók munkaviszonyát (Cstv. 46.§ (2) bekezdés és 47.§ (5) bekezdés). A munkavállalókkal kötött megállapodásokból, illetve a munkajog speciális szabályaiból következően a felszámoló egységes, a munkavállalók egy csoportjára irányuló döntésének a folyamatos végrehajtása folytán (a munkavállalók ABC sorrendben történt értesítése, illetve az eltérő felmondási időtartamok következtében) a munkaviszonyok különböző időpontban szűnhettek meg, s ebből eredően az adóssal szemben más és más időpontban váltak anyagi jogi szempontból esedékessé az ugyanazon döntés megvalósításán alapuló, a munkaviszony megszüntetéséből eredő követelések.

A Kúria álláspontja szerint a felszámolónak a dolgozók munkaviszonyának megszüntetése iránti intézkedése gyakorlati megvalósításának időtartama, illetve az Mt. rendelkezései, vagy egyéb akadályozó körülmények (például a felmondás kézbesítésének elhúzódása), nem változtatnak azon a tényen, hogy egy felszámolói intézkedésről, és annak a következményeiről van szó. Ezért az egy felszámolói intézkedésen alapuló munkavállalói követeléseket, az Alaptörvény idézett rendelkezéseiből és az Mt. szabályaiból következően, egységben kell kezelni. 

A józan ésszel, a közjóval, a jogszabály erkölcsös céljának követelményével lenne ellentétes az az értelmezés, amelynek eredményeként egy munkavállaló azért nem jutna kielégítéshez az adós vagyonából, mert hátrább található nevének kezdőbetűje az ABC-ben és ezért később kapta kézhez a munkaviszonya megszüntetéséről szóló okiratot, vagy hosszabb ideje állt munkaviszonyban az adósnál, ebből következően csak később szűnt meg a munkaviszonya, és ezért vált anyagi jogilag később esedékessé az adóssal szembeni követelése.

A Kúria jogértelmezése szerint tehát az egy felszámolói intézkedésből eredő, és a felszámolási költségek között nyilvántartott munkavállalói igények – függetlenül attól, hogy ténylegesen mikor váltak anyagi jogi szempontból esedékessé – a Cstv. 58.§ (1) bekezdése értelmezése szempontjából egy időpontban esedékessé váltnak minősülnek. 

(Megjegyzi azonban a Kúria,…. nem vonhatók be ebbe a csoportba azok a munkaviszonyból eredő követelések, amelyek még a felszámolás kezdő időpontja előtt keletkeztek, mert azok nem a felszámoló munkaviszony megszüntetése iránti tevékenységének eredményeként jöttek létre.)

A Legfelsőbb Bíróság BH1996.553. számú eseti döntésében kifejtett álláspontját, mely szerint az azonos időpontban esedékessé váló felszámolási költségeket az esedékességkor a követelések arányában kell felosztani, a Kúria  fenntartja, tehát a felszámolónak az adós rendelkezésre álló vagyonát a fenti értelemben vett azonos esedékességű hitelezői igények között követelésarányosan kell felosztania.

7. Csődegyezségben vállalt kötelezettség megszűnése

A Kúriának a Gfv.VII.30.376/2013/6. sz alatt hozott végzésében iránymutatást kellett adnia abban a kérdésben, hogy a csődegyezség jóváhagyásával mi lesz az elengedett követelések sorsa, illetve az hogyan hat ki a dologi zálogkötelezett tűrési kötelezettségére.

A Kúria elsődlegesen azt vizsgálta meg, hogy a Cstv. szabályait is figyelembe véve megszünteti-e a csődegyezség jóváhagyása, illetve a jogerősen jóváhagyott csődegyezség alapján történt teljesítés a személyes adós által a hitelezővel kötött szerződésben vállalt kötelezettséget. A jogerősen jóváhagyott csődegyezség hatálya alatt a hitelező a csődegyezséget kötött adóstól valóban csak a csődegyezségben megállapított és az adóst annak alapján terhelő összeget követelheti. Az adóssal szemben a csődegyezség nem teljesítése miatt utóbb esetleg meginduló felszámolási eljárásban azonban a hitelező bejelentheti a korábbi csődeljárásban bejelentett, elismert vagy nem vitatott azt a követelését, amely nem térült meg (Cstv. 28.§ (3) bekezdés). A Cstv-nek ebből a rendelkezéséből egyértelműen megállapítható, hogy a hitelezők követelése a csődegyezség jóváhagyásával kötelmi jogi szempontból nem szűnik meg, csak az egyezségben meghatározott összegen felüli követelésük adóssal szembeni érvényesíthetőségének a joga szűnik meg. Ebből eredően az egyezségben meghatározott összegen felüli követelés behajtása érdekében a hitelezők nem érvényesíthetik az adóssal szemben a biztosítékaikat sem. 

Amint azt a Kúria a Pfv.VII.20.199/2012/8. számú határozatában is kifejtette, “ha a Cstv. szabályainak megfelelően létrejött kényszeregyezséget az adós az abban foglaltak szerint teljesíti, akkor a kötelezettsége teljesítettnek minősül akkor is, ha a csődegyezségben meghatározott összeg kisebb a hitelező eredeti követelésénél. Ilyen esetben a biztosítékkal rendelkező hitelező sem élhet a biztosíték nyújtotta jogosítványokkal, követelésének – a szabályos csődegyezségnek megfelelően történt - kielégítésével a biztosíték is megszűnik.” 

Figyelemmel kell lenni azonban a felszámolási eljárás speciális szabályaira is. A Cstv. 27.§ (2) bekezdés d) pontjának és a 28.§ (3) bekezdésének együttes értelmezéséből következően ugyanis a csődegyezség nem teljesítése miatt bármelyik hitelező kérelmére kezdeményezhető a felszámolási eljárás és a megindult felszámolásban a hitelező a teljes, a csődeljárásban bejelentett, ki nem egyenlített követelését érvényesítheti az adóssal szemben. A hitelező teljes követelése tehát nem szűnik meg az adóssal szemben egészen addig, amíg a csődegyezségben vállalt valamennyi kötelezettségét, valamennyi hitelezőjével szemben nem teljesítette. 

A Kúria jogi álláspontja szerint tehát a csődegyezségben foglalt, s annak alapján teljesített hitelezői követelés-rész a hitelezőnek történt teljesítés következtében szűnik meg. A csődegyezség folytán elengedett hitelezői követelés-rész pedig akkor és annak folytán szűnik meg, ha az adós a csődegyezséget minden tekintetben teljesítette valamennyi, a csődegyezség hatálya alá eső hitelezője felé, s ezért a Cstv. 27.§ (2) bekezdés d) pontja, illetve 28.§ (3) bekezdése alapján már nem áll fenn a lehetőség ezen követelés-részek törvény szerinti érvényesítésére.

A másik vizsgálandó kérdés az volt a perben, hogy a csődegyezségre tekintettel a biztosítékok érvényesíthetősége meddig áll fenn. A személyi és dologi kötelezettség szétválásakor a személyes kötelezett tartozásának mértéke erejéig köteles a dologi kötelezett tűrni, hogy a zálogtárgyból a jogosult a személyes kötelezett tartozása értékének erejéig kielégítést keressen. A Ptk. 251.§ (3) bekezdése a zálogtárggyal való felelősség terjedelmét ahhoz a követeléshez igazította, amelynek a biztosítékául szolgál a zálogjog. A Ptk. 259. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a zálogjog akkor szűnik meg, ha a követelés megszűnik. 

A fent kifejtetteknek megfelelően a hitelező követelése a csődegyezség valamennyi, csődegyezség hatálya alá tartozó hitelező követelése teljesítésének az igazolásáig a személyes kötelezett adóssal szemben nem szűnik meg, fennmarad, csak az egyezségben elengedett részében a követelés a személyes kötelezett adóssal szemben nem érvényesíthető. 

A dologi kötelezettel szemben azonban a személyes adós kötelezettségének megszűnéséig nincs ilyen érvényesíthetőségi korlát. A csődegyezségnek a kötelezettség megszűnéséig fennálló végrehajthatóságot korlátozó hatálya a személyes kötelezettel szembeni lejárt követelés esetén, a Cstv. szabályai szerint, a dologi kötelezettre nem hat ki, a személyes kötelezett csődeljárásának ez a kedvezménye a dologi kötelezettet nem illeti meg -, ebből következően a hitelező követelését biztosító zálogjog a követelés fennállása miatt érvényesíthető a dologi kötelezettel szemben.  A dologi kötelezett felszámolási eljárásában, ha a zálogtárgy értékesítéséig a személyes kötelezett csődegyezségének a teljes terjedelmű teljesítése még nem történt meg – azaz az egyezségben meghatározott kötelezettség feletti rész nem szűnt meg -, akkor a felszámolónak a hitelező kielégítésénél az eredeti követelésnek megfelelő összeget kell figyelembe vennie, és a dologi biztosíték értékesítéséből befolyt összegből a hitelezőt a Cstv. 49/D.§ (1) bekezdése szerint – a zálogtárgy értéke erejéig – haladéktalanul, annak alapján kell kielégítenie.

Ha a csődegyezség teljes terjedelmű teljesítése előtt a dologi kötelezett felszámolási eljárásában a zálogtárgyat értékesítik, és az abból befolyt vételárból a Cstv. szabályai szerint a felszámoló a jogosult hitelezőt kifizeti, akkor a dologi kötelezett felszámolási eljárásában a zálogjogosult hitelezőnek már nincs további igénye. Ugyanakkor ezt a teljesítést a személyes kötelezett adós csődegyezsége teljesítésének a vizsgálatakor figyelembe kell venni.

Ha azonban a csődegyezség teljes terjedelmű teljesítése nem történt meg a zálogtárgynak a dologi kötelezett felszámolásában történt értékesítéséig, akkor a zálogjogosult követelése nem csökken le.”

8. A hitelezői választmánnyal kapcsolatos egyes kérdések

8.1. A hitelezői választmány és a választmányt létrehozó hitelezők

A Kúria előtt folyamatban volt   Gfv.VII.30.015/2014/3.sz. ügyben a bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy az adóssal összefonódásban álló hitelezők miként vehetnek részt a választmányban, illetve állást kellett foglalnia az egymással összefonódásban álló hitelezők által alapított választmányról.

A Kúria a döntésében Cstv. fogalmainak megfelelő használata érdekében kiemelte, hogy a hitelezői választmányt létrehozó (működtető) hitelezők nem azonosak a hitelezői választmánnyal. A hitelezői választmányt a hitelezők érdekeik védelmére és képviseletük ellátása érdekében alakítják (Cstv.5/A.§ (1) bekezdés). A Cstv. 5/A.§ (5) bekezdésében foglalt egyértelmű rendelkezések alapján megállapítható, hogy a hitelezői választmány, a hitelezői választmányt működtető  hitelezők által maguk közül választott képviseleti csoport, legalább 3, legfeljebb 7 taggal.

A Cstv. 5/A.§ (7) bekezdése szerint az adóssal összefonódásban álló hitelezők a választmányi tagságból vannak kizárva (hitelezői választmányt működtető hitelezőként részt vehetnek a választmány alakításában és működtetésében), a hitelezők számának megállapításakor – az arány számításához - tehát figyelembe kell venni őket.

A felszámoló a hitelezői igény bejelentésekor nem vizsgálhatja, hogy a hitelezők milyen kapcsolatban állnak egymással. Ha a hitelezői igény fennáll, és a nyilvántartásba vételi díjat befizették, a követelést nyilvántartásba kell vennie. A felszámolónak ugyancsak nincs lehetősége arra sem, hogy a már nyilvántartásba vett hitelezőtől engedményezéssel megszerzett követelés új jogosultjának a többi hitelezőhöz való viszonyát vizsgálja. A Cstv. 5/A.§-a nem tartalmaz arra vonatkozóan rendelkezést, hogy az egymással tulajdonosi vagy egyéb kapcsolatban álló hitelezők ki lennének zárva hitelezői választmány alakításából. A törvény még az adóssal kapcsolatban álló hitelezőket is csak a választmányi tagságból zárja ki, a hitelezői választmány alakításából azonban nem.

8.2. A szavazatok számítása engedményezés esetében

A Kúria rámutat arra is, hogy a felszámolás kezdő időpontját követően a felszámoló által nyilvántartásba vett több hitelezői igény megszerzésével az azt megszerző hitelező annyi hitelezőnek minősül, ahány nyilvántartásba vett követelést megszerzett. A Cstv. 5/A.§ (4) bekezdése szerint ugyanis a választmány megalakításának a feltétele, hogy azt legalább a 28.§ (2) bekezdésének f) pontja szerint bejelentkezett hitelezők egyharmada hozza létre. Ha tehát a hitelezőként történő nyilvántartásba vételére sor került, a már nyilvántartásba vett hitelező jogutódja jogosult a hitelezői választmány létrehozásában részt venni, ezért ha több követelést is megszerzett, akkor több jogelőd nevében jár el. Ebből következően tehát nincs jelentősége annak, hogy maga, vagy a vele szoros kapcsolatban álló más szervezetek válnak jogutódaivá a bejelentett hitelezői igényeknek. A szavazat számlálásakor – Cstv. 5/A. § (4) bekezdésében foglaltak alapján - azt kell figyelembe venni, hogy a felszámoló eredetileg hány hitelezőt vett nyilvántartásba. Amennyiben az eredetileg nyilvántartásba vett hitelezők számának alapul vételével számított hitelezők egyharmada hozza létre a hitelezői választmányt, s ők rendelkeznek az egyezségkötésre jogosult hitelezői követelések legalább egyharmadával, a hitelezői választmányt szabályszerűen megalakítottnak kell tekinteni. A választmány megalakításakor azonban ügyelni kell arra, hogy a választmányban legalább 3 hitelező részt vegyen (Cstv. 5/A.§ (4)-(5) bekezdés), mert a törvénynek a tagság számára vonatkozó rendelkezése miatt nem alkalmazható a jogutódlással kapcsolatban az előzőekben kifejtett levezetés.

Vírus veszély

Tisztelt Felszámoló Szervezetek!
 
Szeretnénk felhívni mindenki figyelmét az informatikai rendszerük biztonságára.
Az elmúlt hetekben több partnerünknél megjelent az a vírus, amely országosan komoly gondokat okoz. A vírus megjelenéséről és kártételéről már az országos elektronikus sajtó is több figyelmeztetést adott ki és az informatikai szaklapok is jelezték a probléma veszélyességét.
A felhasználó csak annyit érez a vírus jelenlétéből, hogy a Word dokumentumai megnyitást követően olvashatatlanná válnak és óráról órára több, addig normális dokumentum válik olvashatatlanná.
 
A probléma okozója: 
Win32/Filecoder.DA.Gen malware legújabb verziója felelős, amely CTB-Locker néven is feltűnhet. 
 
Mit tesz a vírus:
A számítógépen lévő dokumentumokat fájlokat titkosítja, kódolja.
 
Következmény:
Mivel a fájlok dekódolása jelenleg sajnos nem megvalósítható, így a kódolt dokumentumok nem helyreállíthatóak.
 
Megoldás:
Csak offline backupból való visszaállítás, azaz a biztonsági mentésből való helyreállítás segíthet.
 
Mit kell tenni a megelőzés érdekében:
Mindenképpen fontos a dokumentumok rendszeres, ütemezett és automatikus mentési folyamatát a szervezetnél bevezetni. (ez sok esetben alig pár 10.000 Ft-os költséget jelent a pótolhatatlan dokumentumok elvesztésével szemben)
 
Fontos a Windows rendszerek azonnali frissítése.  A felhasználóknak nagyon komolyan kell venniük, hogy soha ne nyissanak meg ismeretlen mellékletet, csak miután megbizonyosodtak annak valódiságáról. 
 
A biztonsági program finomhangolásaként javasolt az ESET Live Grid és a Kiterjesztett heurisztika a fájlok futtatásakor funkciók bekapcsolása azokon a gépeken, ahol ez esetleg jelenleg nem aktív.
 
Amennyiben a fentiek a jelenlegi ismereteik szerint nem megoldottak vagy nem biztosak abban, hogy ez Önöknél megfelelő módon van megoldva, kérem keressék munkatársunkat  akár csak tanácsadásért, akár a probléma megnyugtató megoldásáért.
 
Hende Roland
IT igazgató
+36 30 377 5459
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.
 
 
A témában érdemes elolvasni az alábbi cikket:

A csődeljárás egyes joggyakorlati kérdései

A csődeljárás egyes joggyakorlati  kérdései

A csődeljárás egyes joggyakorlati kérdései című tanulmánya a csődeljárást érintő bírói gyakorlat változását tekinti át. A gyakorlat ismerete alapvető fontosságú minden olyan cégvezető, felszámoló szervezet és jogász számára, aki részt vesz a csődeljárások előkészítésében, lebonyolításában. Ehhez nyújt segítséget a cikk azzal, hogy a bírói gyakorlat folyamatos változása miatt a gyakorlat követése mindenki számára elengedhetetlen.


Dr. Juhász László: A csődeljárás egyes joggyakorlati  kérdései A teljes publikáció letölthető: PDF


 

A pénzügyi lízingszerződésből eredő követelések érvényesítése a csőd- és felszámolási eljárásokban

Csőke Andrea és Juhász László cikke azt a kérdést taglalja, miként kell a pénzügyi lízingszerződésből eredő követeléseket a csőd- és felszámolási eljárásban bejelenteni és kezelni. A kérdésben ellentétes bírói döntések születtek, ma is nagy a bizonytalanság, emiatt mind a felszámolóknak, mind a vagyonfelügyelőknek fontos lehet a téma ismerete.

Dr Csőke Andrea & Dr. Juhász László: A pénzügyi lízingszerződésből eredő követelések érvényesítése a csőd- és felszámolási eljárásokban  A teljes publikáció letölthető: PDF

 

Alkategóriák