Köszöntő, tájékoztató

Tisztelt Olvasó!

Sok szeretettel köszöntöm az átalakult publikációs oldalunkon. A jövőben ezt a rovatunkat Dr. Juhász László vezeti. Meggyőződésem, hogy a fizetésképtelenségi eljárásokkal foglalkozó szakemberek számára nem kell bemutatnunk rovatvezetőnket.

Még is egy két apró villanást felidéznénk önéletrajzából:

1992-től foglalkozik csődjoggal, a témában folyamatosan publikál szakcikkeket,  készít egyetemi jegyzeteket, ötödik kiadásban jelent meg nyomtatásban „A magyar fizetésképtelenségi jog kézikönyve” című szakkönyve. Jelenleg előkészületben van ugyanennek a könyvnek az első e-könyv formátumú kiadása. Rendszeresen részt vett a bírák, titkárok szakmai képzésében, valamint a fizetésképtelenségi szakjogász képzésben, 2010-től  címzetes egyetemi docens. 

Ebben a rovatban részben saját publikációi jelennek meg, részben közzétesszük azokat a kérdéseket, amelyeket az olvasóktól, vagy a szakmabéliektől kapunk. 

 

Szeretnénk ezekre a felmerült kérdésekre választ, vagy véleményt kapni rovatvezetőnktől. Hosszabb távon ez a rovat kettéválhat, egy jól működő fórumra és egy publikációs oldalra, de az első időszakban ezt a kettős funkciót egyben fogjuk megpróbálni megvalósítani.

 

Szakértőnk számára kérdéseket lehet feltenni a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát. e-mail címen. A válaszok ezen az oldalon elolvashatóak lesznek.

Tisztelettel: Tóth Szilárd Itjump Kft.

Jogi szakértői vélemény: A szerződés Cstv. 40.§ (1) bek. c) és 40.§ (2) bekezdés alapján történő megtámadásánál vizsgálandó körülmények

Jogi szakértői vélemény

A szerződés Cstv. 40.§ (1) bek. c) és 40.§ (2) bekezdés alapján történő megtámadásánál vizsgálandó körülmények

 

1.       A feladat meghatározása

Megbízást kaptam annak elemzésére, hogy a szerződések Cstv. 40.§ címben jelzett jogcímeken  történő megtámadása esetén a bíróságnak milyen körülményeket kell vizsgálni. A feltett kérdés a következő:

A Csődtv. 40. § (1) bek. c) pontja és/vagy a (2) bek. alapján megindított perben vizsgálni kell-e a támadott ügylet megkötésének, teljesítésének körülményeit, avagy csak és kizárólag a szerződés tárgya és eredménye, illetve a szerződéses szolgáltatás a releváns?

 

A kérdést a magam részére úgy fordítottam le, hogy csak objektív körülményeket kell vizsgálni vagy esetleg szubjektív elemek is vizsgálat tárgyát képezik. Mielőtt a feltett kérdést megválaszolnám, jelzem, hogy a válaszhoz a Cstv. 40.§ egészét kell vizsgálni, mert ebből látható, hogy mi a különbség az egyes megtámadási okok között.

A Cstv. hatályos előírása a következő:

Cstv. 40. §[1] (1)[2] A tudomásszerzéstől számított 90 napon, de legfeljebb a felszámolást elrendelő végzés közzétételének időpontjától számított 1 éves jogvesztő határidőn belül a hitelező - vagy az adós nevében a felszámoló - a bíróság [6. § (1) bekezdés] előtt keresettel megtámadhatja az adósnak

a) a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző öt éven belül és azt követően megkötött, az adós vagyonának csökkenését eredményező szerződését vagy más jognyilatkozatát, ha az adós szándéka a hitelező vagy a hitelezők kijátszására irányult, és a másik fél erről a szándékról tudott vagy tudnia kellett,

b) a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző két éven belül és azt követően megkötött szerződését vagy más jognyilatkozatát, ha annak tárgya az adós vagyonából történő ingyenes elidegenítés, illetve a vagyont terhelő ingyenes kötelezettségvállalás vagy a harmadik személy javára feltűnően aránytalan értékkülönbözettel megkötött visszterhes jogügylet,

c) a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző kilencven napon belül és azt követően kötött szerződését vagy más jognyilatkozatát, ha annak tárgya egy hitelező előnyben részesítése, különösen egy fennálló szerződésnek a hitelező javára történő módosítása vagy biztosítékkal nem rendelkező hitelező számára biztosíték nyújtása.

(1a)[3] A jogügyletek eredményes megtámadása esetén a Ptk. érvénytelen szerződésre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. A felszámoló és a hitelező érvénytelenség címén kérheti az eredeti állapot helyreállítását és a vagyontárgyra a vagyontárgy elidegenítését követően alapított és közhiteles nyilvántartásba bejegyzett jog törlését is.

(2) A felszámoló az adós nevében az (1) bekezdés szerinti határidőn belül visszakövetelheti az adós által a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző hatvan napon belül és azt követően nyújtott szolgáltatást, ha annak eredménye egy hitelező előnyben részesítése és a szolgáltatás nem minősül a rendes gazdálkodás körébe tartozó szolgáltatásnak. Hitelező előnyben részesítésének minősül különösen valamely tartozás esedékesség előtti kiegyenlítése.

(3)[4] Ha az adós a többségi befolyása alatt álló gazdálkodó szervezettel, továbbá ha a gazdálkodó szervezet a tagjával vagy vezető tisztségviselőjével, illetve annak hozzátartozójával köt szerződést, az (1) bekezdés a) és b) pontjainak alkalmazásában a rosszhiszeműséget, illetőleg az ingyenességet vélelmezni kell. Ugyancsak vélelmezni kell a rosszhiszeműséget és az ingyenességet az egymással közvetlen vagy közvetett összefonódásban nem álló, de azonos személy vagy gazdálkodó szervezet befolyása alatt működő gazdálkodó szervezetek egymás közti szerződéskötése esetén.

(4) Nem gyakorolható az (1) bekezdés c) pontja szerinti megtámadási és a (2) bekezdés szerinti visszakövetelési jog

a) a pozíciólezáró nettósításra irányuló szerződés alapján történt nettósítás esetében,

b)[5] zálogtárgy (óvadék tárgya) egyenértékű fedezettel való helyettesítése és kiegészítő biztosíték nyújtása esetében.

(5)[6] Ha az (1) bekezdés szerinti 90 napos határidőn belül a felszámoló tudomására jut az (1) vagy a (2) bekezdés szerinti jogügylet, erről haladéktalanul köteles a hitelezői választmányt, hitelezői képviselőt vagy a hitelezőket tájékoztatni, és a bizonyítékokat egyidejűleg megküldeni. Az értesítés kézhezvételétől számított 15 napon belül a hitelező akkor is jogosult a szerződés megtámadására, ha az (1) bekezdés szerinti határidő már eltelt vagy abból 15 napnál kevesebb van hátra. A jogvesztő határidő azonban ebben az esetben is irányadó.

 

Mindjárt az elején tisztázni kell, hogy a Cstv. 40.§ (1) bekezdése egy szerződés megtámadását teszi lehetővé, míg a 40.§ (2) bekezdés egy visszakövetelési jogot szabályoz, a szerződés megtámadása nélkül. Miután a megbízásom ennek a két jogintézménynek a vizsgálatára terjed ki, elsősorban a kettő összefüggését elemzem, majd külön a megtámadás és külön a visszakövetelés szabályait.

2.       A megtámadási jog egyes jogcímei és a visszakövetelési jog kapcsolata

A 2004. évi szabályozást követően bizonytalanság volt a gyakorlatban abban a kérdésben, hogy a Cstv. 40.§ (1) bek. egyes pontjai, de különösen a c) pontés a 40.§ (2) bekezdése hogyan viszonyul egymáshoz, ugyanis mindkét rendelkezés a hitelező előnyben részesítését szankcionálja. Elméletileg nagyon egyszerű az elhatárolás, ugyanis a c) pont esetében egy új szerződést kell kötni, vagy a meglévő szerződést módosítani, amely megtámadható, a (2) bekezdés esetében viszont a szerződés megtámadása nélkül, csak az előnytől fosztható meg a „kedvezményezett” személy.

A Pécsi Ítélőtábla egyik,BDT.2008.1728 szám alatt közzétett döntése jól mutatja a különbséget:

. A Cstv. 40. § (1) bek. c.) pont alkalmazhatóságának nem feltétele, hogy egyben a Cstv. 40.§ (2) bek-ben írt feltételek is megvalósuljanak.

A hitelező előnyben részesítését tartalmazó megtámadás esetén [Cstv. 40.§ (1) bek. c.) pont.]nem kell vizsgálni a jogügylet eredményét, továbbá azt, hogy a szolgáltatás a rendes gazdálkodás körébe tartozik-e. (Pécsi Ítélőtábla Gf.IV.30.189/2007/4. szám)

Az ügy tényállása szerint afelperes (a felszámoló által képviselt adós)  és az I. rendű alperes között létrejött, támadott szerződések tárgya a felperesnek a II. és III. rendű alperesekkel szemben fennálló követelésének átruházása volt, mégpedig a követelés értékével azonos vételár ellenében. Az e szerződésben kikötött szolgáltatás tehát a követelés átruházása, az ellenszolgáltatás pedig a vételár, e szerződés tárgya tehát nem az I. rendű alperes, mint hitelező előnyben-részesítése volt, ezért az ítélőtábla álláspontja szerint a Csődtv. 40. § (1) bekezdés c) pontja alapján ez a szerződés megalapozottan nem támadható.

„A Csődtv. 40. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt feltételek vizsgálatakor nem mehet el odáig a bíróság, hogy az adós szándékát, a szerződés célját vagy annak eredményét vizsgálja. A hitelezők kijátszásának szándéka a Csődtv. 40. § (1) bekezdés a) pontja, a hitelező előnyben részesítése,mint eredmény pedig a Csődtv. 40. § (2) bekezdése alkalmazását vonhatja maga után. Vizsgálta ezért a másodfokú bíróság azt, hogy a felperesnek az átruházott követelése visszaszolgáltatására irányuló kereseti kérelme más, a Csődtv. 40. §-ában meghatározott jogcímen lehet-e alapos. A Pp. 215. §-a szerinti kérelemhez kötöttség nem jelent ugyanis jogcímhez való kötöttséget is, amennyiben a felperesi kereset alapos, úgy azt a bíróság a felperes által megjelölt jogcímtől eltérő jogcímen is teljesítheti (BH.1422. 2006.).

A Csődtv. 40. § (2) bekezdése értelmében a felszámoló az adós nevében az (1) bekezdés szerinti határidőn belül visszakövetelheti az adós által a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző 60 napon belül és azt követően nyújtott szolgáltatást, ha annak eredménye egy hitelező előnyben részesítése, és a szolgáltatás nem minősül a rendes gazdálkodás körébe tartozó szolgáltatásnak. Hitelező előnyben részesítésének minősül különösen valamely tartozás esedékesség előtti kiegyenlítése.

Az idézett jogszabályi rendelkezés szerint a szolgáltatás visszakövetelésének egyik feltétele az, hogy a nyújtott szolgáltatás eredményeként egy hitelező előnyben részesüljön. A perbeli, támadott jogügylettel az I. rendű alperes követelést szerzett meg, és e követelés ellenértékével, azaz vételárával a felperes felé tartozása keletkezett. E tartozás keletkezése folytán vált lehetővé az, hogy az I. rendű alperes a Ptk. 296. §-a szerint tartozásába a felperessel szembeni, gazdasági kapcsolatból eredő követelését beszámítsa. E beszámítás eredménye pedig az volt, hogy az I. rendű alperes a felperessel szembeni követeléséhez a Csődtv. szabályai szerinti hitelezői kielégítési sorrend megsértésével hozzájutott azáltal, hogy lehetővé vált számára a II. és III. rendű alperesektől az átruházott követelés beszedése. Megállapítható tehát az, hogy e támadott jogügylet eredményeként az I. rendű alperes,mint hitelező előnyben részesült a felperes többi hitelezőjének hátrányára.

A Kúria aGfv.VII.30.268/2012/9. számú döntésében a Cstv. 40.§ (1) bekezdés c.) pont és a40.§ (2) bekezdés elhatárolását adja meg, az indokolást kissé részletesebben ismertetem emiatt:

 „A Cstv. 40. § (2) bekezdése – az abban foglalt feltételek együttes fennállása esetén – annak lehetőségét hivatott biztosítani, hogy a felszámoló az adós nevében az ügylet érvényességének vitatása nélkül, illetve az érvénytelenség hiányában is visszakövetelhesse a nyújtott szolgáltatást. Ez az állítás azonban csak a már meglévő szerződések alapján az adós által a hitelezőt előnyben részesítő szolgáltatások esetén helytálló. Cstv. 40. § (2) bekezdését a törvénybe iktató 2004. évi XXVII. Törvény indokolása értelmében a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja szerinti “preferential transactions” (hitelezőt előnyben részesítő ügyletek) lényege három körülményben ragadható meg: (1) a kérelem bíróságra történő beérkezésétől visszafelé számított, rövid időtartamon belül, amikor tehát már fizetésképtelenség-közeli helyzetben volt az adós, (2) egy, már fennálló kötelem jogosultja, tehát az egyik hitelezo (3) egy jogügylet következtében többhöz, követelésének nagyobb hányadához jut hozzá, mint amihez, amennyihez a vele egy rangsorban lévő hitelezők hozzájutnak. A törvény indokolása szerint a Cstv. 40. § (2) bekezdésének beiktatása azért volt szükséges, mert e feltételek nem csak úgy valósulhatnak meg, hogy az adós az egyik hitelezőjével új szerződést köt vagy jognyilatkozatot tesz (ilyen a fennálló szerződés módosítása vagy a szerződés mellé egy azt biztosító mellékkötelezettség kikötése, ami szintén egy újabb szerződést feltételez), hanem úgy is, hogy egy fennálló szerződés alapján az adós az esedékesség előtt teljesít, különösen, ha a tartozás csak a a felszámolás kezdő időpontja után válna esedékessé. Azaz a hitelező előnyben részesítése úgy is megvalósulhat, hogy az adós nem köt új szerződést, hanem egy fennálló szerződés alapján teljesít: kifizetést eszközöl, biztosítékot nyújt, kiegészítő vagy helyettesítő biztosítékot nyújt.

A fentiekből következően nem a Cstv. 40. § (2) bekezdésében szabályozott törvényi tényállás valósul meg akkor, ha az adós a kérdéses időszakban új szerződést köt és ezzel részesíti előnyben a hitelezőjét valamilyen módon (ilyen esetben a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja alapján kell a keresetet megítélni). A visszakövetelési jog csak a már létező szerződésből eredő, az adóst terhelő, hitelezőt előnyben részesítő szolgáltatás nyújtásának eredménye tekintetében alkalmazható. Jelen ügyben a felperes nem a vételi jogot kikötő szerződést támadta, hanem lényegében a vételi jog gyakorlása folytán létrejött adásvételi szerződés teljesítését, azaz azt, hogy a vételi joggal rendelkező I.r. alperes nyilatkozata következtében a felperes ingatlanra vonatkozó tulajdonjoga átszállt az I.r. alperesre. Figyelemmel arra, hogy a Kúria álláspontja szerint a vételi jog alapítása és az adásvételi szerződés két különálló szerződés – bár nem vitásan a vételi jog jogosultjának egyoldalú nyilatkozata alapján jön létre az adásvételi szerződés -, s az adásvételi szerződés létrejötte nem egy már létező szerződésnek a hitelező számára előnyösebb módon történő teljesítését jelentette, a felperes keresete nem a Cstv. 40. § (2) bekezdése alapján bírálható el.

A Pp. 121. § (1) bekezdése szerint a felperesnek a keresetlevélben az érvényesíteni kívánt jogot kell feltüntetnie, az annak alapjául szolgáló tényeknek és bizonyítékainak előadásával, és a bíróság döntésére irányuló határozott kérelmet kell előterjesztenie. A bíróság nincs kötve a felperes által megjelölt jogcímhez, ha az általa előterjesztett tényállás és kereseti kérelem alapján egy más jogcímen alapos a kereset. A Kúria megítélése szerint a felperes tévesen jelölte meg a kereset jogalapjaként a Cstv. 40. § (2) bekezdését, azt a fent kifejtettek szerint helyesen a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja alapján kellett volna előterjesztenie, megtámadva az adásvételi szerződést. A 2/2010.(VI.28.) PK vélemény 5/b. pontjában kifejtettekre is figyelemmel azonban a felperes keresetét – tartalma alapján – úgy kellett értékelni, mint az adásvételi szerződés megtámadását. A felperes célja ugyanis az volt, hogy az ingatlan a tulajdonába visszakerüljön, mert az adásvételi szerződés alapján egy hitelezője előnyben részesült.

Miután mind a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontjában, mind a (2) bekezdésben meghatározott törvényi tényállásnak a hitelező előnyben részesítése tényállási eleme, s a kereseti kérelem arra irányult, hogy a vagyontárgy kerüljön vissza az adós vagyonába, a Kúria a felperes keresetét a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja szerint vizsgálva úgy ítélte meg, helytállóan állapította meg a jogerős ítélet, az engedményezések folytán hitelezővé vált I.r. alperes az ingatlan vételárát beszámítással egyenlítette ki, s emiatt a többi hitelezőhöz képest előnyben részesült. Ebből következően azonban az adásvételi szerződés érvénytelen és így helytállóan rendelkezett a jogerős ítélet az eredeti állapot helyreállításáról az ingatlan tulajdonjoga tekintetében. Szükséges volt azonban az adásvételi szerződés érvénytelenségének kimondása az ítélet rendelkező részében is.”

A Kúria a BH.2014.51. számúdöntésében olyan iránymutatást adott, miszerint a Cstv. 40. § (2) bekezdése szerinti visszakövetelési jog csak egy már korábban megkötött, létező szerződésnek a hitelező számára előnyösebb módon való teljesítése esetén alkalmazható. A hitelezőt előnyben részesítő új szerződés esetén a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja kerülhet alkalmazásra. Ez esetben a szerződés érvénytelenségét kell megállapítani.

A hitelezőt előnyben részesítő ügylet(amely mindkét jogcímben szerepel)lényege három körülményben ragadható meg:

-    a kérelem bíróságra történő beérkezésétől visszafelé számított, rövid időtartamon belül, amikor tehát már fizetésképtelenség-közeli helyzetben volt az adós,

-    egy, már fennálló kötelem jogosultja, tehát az egyik hitelező,

-    egy jogügylet következtében többhöz, követelésének nagyobb hányadához jut hozzá, mint amihez, amennyihez a vele egy rangsorban lévő, az eljárásba szabályszerűen bejelentkezett hitelezők hozzájutnak.

-   

A fentiekkel kapcsolatban első megközelítésben azt kell kiemelni, hogy a40.§ (1) bek. c) pontja nem eredménykötelem, míg a 40.§ (2) bek. az eredmény (a hitelező előnyben részesítése) bekövetkezését követeli meg; a c) pont esetében szerződést kell kötni vagy módosítani, a (2) bekezdés esetén viszont a meglévő szerződés teljesítése alapozza meg a követelést, feltéve, hogy az ügylet nem minősül a rendes gazdálkodás körébe tartozó ügyletnek.

3.       Megtámadás a Cstv. 40.§ (1) bek. c) pont alapján

A Cstv. 2004-ben történt módosítása során alakították ki a szerződések Cstv. alapján történő megtámadásának az alapvető szabályait, ennek során a következő szempontokat vették figyelembe:

Egyértelműen el kellett különíteni a megtámadási jog három fő típusát, amelyek:

-          a csalárd ügyletek,

-          az ingyenes (vagy feltűnő értékaránytalanság mellett kötött) ügyletek, illetve

-          a hitelezők közötti egyensúly megbontására, valamely hitelező(k) előnyben részesítésére irányuló ügyletek.[7]

 

Az általunk vizsgált kérdéscsoporta fenti felsorolásban a harmadikpontban szerepel, a Cstv. 40.§ (1) bek. c) pontja tartalmazza ugyanis a hitelezők közötti egyensúly megbontására irányuló ügyleteket. A III. Cstv. Novella indokolásából megállapítható, hogy a korábbi szabályozásban azt tartotta módosítandónak, hogy összemosta a csalárd ügyleteket az egyik fél előnyben részesítése érdekében kötött ügylettel. Az utóbbi ugyanis nem esik olyan negatív megítélés alá. Az új szabályozásban ezért a csalárd ügyletek kerültek az a) pontba és az egyik hitelezőt előnyben részesítő szerződések megtámadási lehetősége a c) pontba. Az enyhébb megítélést az is jelzi, hogy ezeknél a szerződéseknél 90 napban szabta meg a törvény azt az időszakot, amelyen belül a felszámolási kérelem beérkezése előtt a szerződést megkötötték.

3.1. A bírói gyakorlat vizsgálata

Az alapul fekvő tényállások szerteágazóak, legtöbbször arról van szó, hogy a kedvezményezett valamilyen konstrukció, leggyakrabban beszámítás folytán nagyobb megtérüléshez jut.

 

Ezzel kapcsolatban több felsőbíróságidöntés született. A BDT.2010.2291. számú döntésben az ítélőtábla kimondta, hogy a Csődtv. 40.§ (1) bekezdés c) pontja alkalmazása során a hitelező előnyben részesítése nem azt jelenti, hogy a vevő által beszámított ellenkövetelés jogszerűtlen volt, hanem azt, hogy a vevő – más hitelezőktől eltérően – a megkötött adásvételi szerződés eredményeként a beszámítás folytán az adóssal szemben fennálló teljes követeléséhez hozzájut.

Lényeges a Győri Ítélőtábla Gf.IV.20.112/2007/5. számú döntése, mely szerint a hitelezők közötti egyensúly megbontására, valamely hitelező előnyben részesítésére irányuló ügylet eredményes megtámadásához nem szükséges, hogy a támadott ügyletet megkötő, fizetésképtelenség közeli helyzetben lévő adós és a vele kötött ügylet folytán szerző fél magatartása célzatos legyen.Az indokolás az alábbiakat hangsúlyozza:

„A törvényben szabályozott, említett megtámadási ok a hitelezők közötti egyensúly megbontására, valamely hitelező előnyben részesítésére irányuló (preferential transactions) ügyletek hitelezőkkel szembeni hatálytalansága megállapítását kívánta lehetővé tenni. A megtámadási okra hivatkozással az ügylet hatálytalanságát három konjuktív feltétel fennállása esetén lehet megállapítani: az adós fizetésképtelenség közeli helyzetében; egy már fennálló kötelem jogosultja, tehát az egyik hitelező; előnyben részesül, azaz egy jogügylet következtében többhöz, követelésnek nagyobb hányadához jut hozzá, mint amihez, amennyihez a vele egy rangsorban lévő hitelezők hozzájutnak.

Ez utóbbi törvényhely szerint az eredményes megtámadáshoz – az ítélőtábla álláspontja szerint – nem szükséges, hogy a támadott ügyletet megkötő, fizetésképtelenség közeli helyzetben lévő adós és a vele kötött ügylet folytán szerző fél magatartása célzatos legyen, felismerve azt, hogy az ügylet a hitelezők kijátszására szolgál. Az idézett jogszabályhelyből, az az alapján bizonyítandó tényekből nem következik, hogy vizsgálni kellene az adós és a szerző fél jó- vagy rosszhiszeműségét, a lényeg csupán az ügylet objektív eredménye; az, hogy valamely hitelező a felszámolási eljárást megelőzően, a felszámolási kielégítési rangsort figyelmen kívül hagyva hitelezői követelésének nagyobb hányadához jut hozzá, mint amihez a felszámolási eljárásban a vele egy rangsorban álló hitelezők hozzájutnak.

A felszámolási eljárás során rendelkezésre álló vagyon csökkenését pedig az említett objektív eredmény figyelembevételével, és nem önmagában – a mérleg-elv szerint – kell vizsgálni; szem előtt tartva, hogy az ügylet folytán a preferált hitelezőkkel egy rangsorban lévő hitelezők kielégítésére szolgáló felszámolási vagyon összetétele a hitelezők számára hátrányosan változott–e meg. Az ugyanis lehetséges – mint a perbeli esetben is –, hogy a támadott ügylethez kapcsolódóan az adós tartozásai is csökkennek, azonban az aktív vagyonelemek mennyiségének csökkenésével a hitelezők kielégítési aránya is romlik. „

A BH.2009.216. számú döntésben a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy megalapozzák egyes hitelezők indokolatlan előnyben részesítését azok a szerződések, amelyekkel a fizetésképtelen adós – pár héttel a felszámolás kezdő időpontját megelőzően – a vállalkozó kölcsönkövetelését akként egyenlíti ki, hogy átvállalja a vállalkozónak az alvállalkozók felé fennálló tartozásait, majd e követelések fejében ingatlanok tulajdonjogát ruházza át az alvállalkozókra.

A Kúria a BH2016. 179.számú döntésében rámutatott, hogya fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet nem teszi lehetővé a vezető tisztségviselő számára, hogy a tagi kölcsönköveteléssel rendelkező hitelezőt - ezen belül saját magát - előnyben részesítse a társaság külső érdektelen hitelezőivel szembe..

„Nem vitásan az adós mérlegében a tartozások összegét csökkentette a tagi kölcsönök kiegyenlítése, s a jelentős értékcsökkenést és negatív mutatókat okozó beruházások is kikerültek a társaság könyveiből. Ezzel az ügylettel azonban az adós vagyontalanná vált, s a többi hitelező követelésének az adós vagyonából történő kielégítését, részbeni kielégítését meghiúsította. Az eljárás során rendelkezésre álló iratokból a bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, az alperes reálisan nem számíthatott arra, hogy a működést biztosító vagyon hiányában az adós olyan gazdasági tevékenységet tud majd folytatni, amelyből bevételhez juthat. Az alperes nem igazolta azt sem, hogy a perbeli megállapodással a tulajdonába került vagyontárgyakat az adós részére bérbe vagy használatba adta volna. Önmagában abból a tényből, hogy a hitelezők a Cstv. 40. §-a szerinti igényérvényesítési lehetőségükkel nem éltek, nem következik, hogy a hitelezői érdekek az alperes per tárgyává tett magatartása folytán nem sérültek.”

A Kúria a BH.2014.51. sz. döntésében kimondta, hogy aCstv. 40. § (2) bekezdése szerinti visszakövetelési jog csak egy már korábban megkötött, létező szerződésnek a hitelező számára előnyösebb módon való teljesítése esetén alkalmazható. A hitelezőt előnyben részesítő új szerződés esetén a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja kerülhet alkalmazásra. Ez esetben a szerződés érvénytelenségét kell megállapítani.

Megalapozzák egyes hitelezők indokolatlan előnyben részesítését azok a szerződések, amelyekkel a fizetésképtelen adós - pár héttel a felszámolás kezdő időpontját megelőzően - a vállalkozó kölcsönkövetelését akként egyenlíti ki, hogy átvállalja a vállalkozónak az alvállalkozók felé fennálló tartozásait, majd e követelések fejében ingatlanok tulajdonjogát ruházza át az alvállalkozókra.(BH.2009.216. I. )

A hitelező előnyben részesítése megvalósul, ha az adós a biztosítékkal rendelkező hitelező részére további biztosítékot nyújt, mert ezzel a biztosított követelés fedezetét, kielégítési esélyét növeli.(BDT.2011.2469.)

A Fővárosi Ítélőtábla a 11.Gf.40.285/2008/7. sz. döntésében kifejtette, hogy a „hitelező előnyben részesítésetörvényi tényállásnak a lényege – ahogyan az elsőfokú bíróság helyesen kifejtette – az alábbi körülményekben ragadható meg:

-           amikor már fizetésképtelenség-közeli helyzetben van az adós,

-          egy már fennálló kötelem jogosultja (tehát az egyik hitelező) egy jogügylet következtében többhöz, követelésének nagyobb hányadához jut hozzá, mint amennyihez a vele egy rangsorban lévő hitelezők hozzájutnak.

3.2. A hitelező fogalma a törvényi rendelkezés szempontjából

A BH.2009.216. számú döntésben a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogya hitelező fogalma nem szűkíthető le a felszámolási eljárásban hitelezőként bejelentkező személyekre és szervezetekre, a megtámadási jog akkor is gyakorolható, ha az a hitelező, akit az adós előnyben részesített, nem jelentkezik be hitelezőként az eljárásba.

Ugyanezt az elvet mondta ki a Fővárosi Ítélőtáblaa 11.Gf.40.285/2008/7. sz. döntésében, amelyben kifejtette, hogy a Cstv. 40.§jogszabályhely alkalmazása esetén a hitelező fogalmát tágan kell értelmezni. Természetesen hitelezőnek tekintendők azon személyek, akik a felszámolásban hitelezői igényt jelentettek be és a felszámoló követelésüket nyilvántartásba vette, azonban ezen túlmenően hitelezőnek kell tekinteni mindazokat is, akiknek a megtámadási időn belül jogerős és végrehajtható bírósági, hatósági határozaton alapuló vagy az adós által elismert, nem vitatott követelése állt fenn az adóssal szemben (ez áll összhangban a Cstv. 3.§ c) pontjában foglaltakkal is.).

3.3. A törvényi rendelkezés értelmezése

A Cstv. 40.§ (1) bek. c) pontja az a) és b) ponthoz hasonlóan a törvényben meghatározott időszakon belül megkötött új szerződés vagy szerződésmódosító szerződés megtámadását szabályozza. Ezért elengedhetelen feltétel a szerződés megkötése vagy módosítása. A Kúria a BH.2014.51. sz. döntésében ezt kifejezetten kimondta, s eszerint a hitelezőt előnyben részesítő új szerződés esetén a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja kerülhet alkalmazásraés nem a 40.§ (2) bekezdés.

A megtámadás során nem kell vizsgálniaz adós és a szerző fél jó- vagy rosszhiszeműségét, a lényeg csupán az ügylet objektív eredménye; az, hogy valamely hitelező a felszámolási eljárást megelőzően, a felszámolási kielégítési rangsort figyelmen kívül hagyva hitelezői követelésének nagyobb hányadához jut hozzá, mint amihez a felszámolási eljárásban a vele egy rangsorban álló hitelezők hozzájutnak.Sok esetben a szerződés ilyen módon történő megkötése során célzatosan járnak el, de ennek bizonyítása nem feltétele a törvényi rendelkezés alkalmazásának.

Bár a döntések nem egyértelműek, a c) pont alkalmazásához nem kell az eredményt bizonyítani, elegendő, ha a szerződés tárgya valamely hitelező előnyben részesítése. A legtöbb esetben valójában bekövetkezett a szerződés megkötésével az eredmény, azaz a szerződést kötő fél előnyben részesülése. Emiatt okoz esetenként gondot a 40.§ (2) bekezdésétől való elhatárolás.

 

4.       A visszakövetelési jog

A Csődtv. 40. § (2) bekezdése értelmében a felszámoló az adós nevében az (1) bekezdés szerinti határidőn belül visszakövetelheti az adós által a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző 60 napon belül és azt követően nyújtott szolgáltatást, ha annak eredménye egy hitelező előnyben részesítése, és a szolgáltatás nem minősül a rendes gazdálkodás körébe tartozó szolgáltatásnak. Hitelező előnyben részesítésének minősül különösen valamely tartozás esedékesség előtti kiegyenlítése.

Megjegyzendő, hogy aCstv. 40.§ (4) bekezdése kifejezetten kizárja a megtámadási és a visszakövetelési jogot a pozíciólezáró nettósításra irányuló szerződés alapján történt nettósítás, és az óvadék tárgyának a Ptk. 270.§ (5) bekezdése alapján egyenértékű fedezettel való helyettesítése és a Ptk. 270.§ (6) bekezdése alapján történt kiegészítő biztosíték nyújtása esetében.

 

A Cstv. 40.§ (2) bekezdésben az előző megtámadási okoktól elkülönítve vette fel a jogalkotó a szolgáltatás visszakövetelésének a lehetőségét. Ebben az esetben nem a szerződés megtámadásáról van szó, hanem szolgáltatás visszaköveteléséről. Ennek ellenére az elhatárolás nem egyszerű. A 40.§ (2) bekezdésének beiktatása azért volt szükséges, mert a hitelező előnyben részesítése nem csak úgy valósulhat meg, hogy az adós az egyik hitelezőjével új szerződést köt vagy jognyilatkozatot tesz (ilyen a fennálló szerződés módosítása vagy a szerződés mellé egy azt biztosító mellékkötelezettség kikötése, ami szintén egy újabb szerződést feltételez), hanem úgy is, hogy egy fennálló szerződés alapján az adós az esedékesség előtt teljesít, különösen, ha a tartozás csak a csődnyitás után válna esedékessé. Azaz a hitelező előnyben részesítése úgy is megvalósulhat, hogy az adós nem köt új szerződést, hanem egy fennálló szerződés alapján teljesít: kifizetést eszközöl, biztosítékot nyújt, kiegészítő vagy helyettesítő biztosítékot nyújt. A visszakövetelési jog gyakorlásának két konjunktív feltétele van:

-   a szolgáltatás egy hitelező előnyben részesítését valósította meg (eredmény) és

-   nem tartozik az adós rendes gazdálkodása körébe.

-  

A továbbiakban ezeket a feltételeket vizsgáljuk.

4.1.A rendes gazdálkodás köre

A rendes gazdálkodás körén kívül eső szolgáltatás, mintfeltétel azért szükséges, hogy ne legyen visszakövetelhető az olyan kifizetés, szolgáltatás, amelyet például egy tartós jogviszony alapján rendszeresen szállított áruk ellenértékeként szolgáltatott az adós.A gyakorlatban a rendes gazdálkodás köre is vitát váltott ki.

A Kúria a BH.2013.310. sz. döntésében hangsúlyozza, hogy mindig az adott ügy sajátosságai alapján kell vizsgálni azt, hogy a szolgáltatás a Cstv. 40. § (2) bekezdésben meghatározott rendes gazdálkodás körén kívül esik-e. Önmagában az a tény, hogy az adós ellen indított felszámolási eljárásban fizeti ki az adós a hitelezőt, a szolgáltatást nem teszi a rendes gazdálkodás körén kívül esővé.

A Kúria a BH.2014.51. sz. döntésében kimondta, hogya rendes gazdálkodás körébe tartozó szolgáltatás meghatározása esetén nem kizárólag a cégnyilvántartásba bejegyzett tevékenységi köröket kell figyelembe venni, mert azok csupán lehetőséget biztosítanak a gazdálkodó szervezet részére a különböző ügyletek lebonyolítására. A gazdálkodó szervezet rendes gazdálkodási körének meghatározása minden esetben egyedileg történik, és az általában végzett tevékenységhez kell az adott vitatott ügyletet viszonyítani.”

A Legfelsőbb Bíróság a BH.2009.248.számú döntése szerint megvalósítja a hitelező előnyben részesítését a felszámolási eljárás megindítása iránti kérelem benyújtása után kötött szerződés, amelyben az adós harmadik személlyel szemben fennálló nagy értékű követelését ellenérték fejében a hitelezőjére engedményezi, aki az adóssal szembeni követelésébe az engedményezett követelésért fizetendő vételártartozását beszámítja. Az ilyen szerződés nem minősül a rendes gazdálkodás keretében kötött jogügyletnek.

A Pécsi Ítélőtábla a BDT.2008.1728. számú döntésében ezzel kapcsolatban kiemelte:

„További feltétele a szolgáltatás visszakövetelésének az, hogy e szolgáltatás ne minősülön a rendes gazdálkodás körébe tartozó szolgáltatásnak. A másodfokú bíróság álláspontja egyezik az elsőfokú bíróság álláspontjával abban a kérdésben, hogy a rendes gazdálkodás körébe tartozó szolgáltatásnak a cégjegyzékbe bejegyzett gazdasági társaságnál a létesítő okiratban szereplő tevékenységi körök gyakorlása során, az üzletszerű gazdasági kapcsolatok körében megkötött szerződések, és az ezek alapján teljesített szolgáltatások tartoznak, különösen a cégjegyzékbe bejegyzett tevékenységi kör gyakorlásához szükséges árubeszerzés, az ezzel kapcsolatos munkabérfizetés, közüzemi költségek. Azonban a másodfokú bíróság álláspontja szerint a perbeli, rendkívül nagy értékű követelés átruházására létrejött jogügylet, amely nem kapcsolódott az adós bejegyzett tevékenységi köreihez, és mely a gazdasági életben nem szokványos, nem mindennapos, az nem a gazdasági tevékenység folytatásához szükséges áru, anyag, munka-erőszükséglet biztosítására szolgált, ezért semmiképpen nem tekinthető a rendes gazdálkodás körébe tartozó jogügyletnek. „

A Győri Ítélőtábla Gf.IV.20.487/2008/6. számú a BDT.2009.1.17. szám alatt közzétett döntésében hangsúlyozta, hogy a. Csődtv. alkalmazása körében az adós részéről valamely szolgáltatás teljesítése nem minősül sem szerződésnek, sem más jognyilatkozatnak, ennek visszakövetelésére e törvényben meghatározott egyéb feltételek fennállása esetén van lehetőség. Nem a szolgáltatás felek általi jogi minősítése, hanem annak tényleges tartalma, jellege, indokoltsága, volumene, továbbá az adós gazdálkodásának jellemzői irányadóak annak meghatározásakor, hogy a szolgáltatás a rendes gazdálkodás körébe tartozónak minősül-e.

Hétköznapi esetek viszonylag könnyen megítélhetőek, de például a pénzintézetek felszámolásánál már komoly gondot okoz az, ha a pénzügyi szolgáltató a törvényben szereplő 60 napos határidőben kifizetéseket eszközöl. A betétek gyűjtése, azok szerződés szerinti visszafizetése a rendes gazdálkodás körébe tartozik, mégis vannak olyan esetek, amikor a hitelezők egy részének történő teljesítés felborítja az egyensúlyt. Ilyenkor a marasztaláshoz jelentősebb bizonyításra van szükség.

4.2.A hitelező előnyben részesülése

APécsi Ítélőtábla már többször idézett, a BDT 2008. 1728. sz. alatt közzétett döntésébenkiemelte, hogy „a szolgáltatás visszakövetelésének egyik feltétele az, hogy a nyújtott szolgáltatás eredményeként egy hitelező előnyben részesüljön. A perbeli, támadott jogügylettel az I. rendű alperes követelést szerzett meg, és e követelés ellenértékével, azaz vételárával a felperes felé tartozása keletkezett. E tartozás keletkezése folytán vált lehetővé az, hogy az I. rendű alperes a Ptk. 296. §-a szerint tartozásába a felperessel szembeni, gazdasági kapcsolatból eredő követelését beszámítsa. E beszámítás eredménye pedig az volt, hogy az I. rendű alperes a felperessel szembeni követeléséhez a Csődtv. szabályai szerinti hitelezői kielégítési sorrend megsértésével hozzájutott azáltal, hogy lehetővé vált számára a II. és III. rendű alperesektől az átruházott követelés beszedése. Megállapítható tehát az, hogy e támadott jogügylet eredményeként az I. rendű alperes,mint hitelező előnyben részesült a felperes többi hitelezőjének hátrányára.

A gyakorlatban az is problémás volt egyes esetekben, hogy a teljes összeget vissza kell fizettetni a szerződést kötő félnek vagy esetleg más módszer szerint kell számolni.

A40.§ (2) bekezdés értelmezése során a Pécsi Ítélőtábla a Gf.IV.30.330/2010/7. számú határozatában (ÍH.2011.45.) olyan iránymutatást adott, mely szerint a visszakövetelés nem a felróhatóságon alapul, hanem azt a célt szolgálja, hogy a kezdő időpont előtt kifizetésben részesülő hitelező ugyanolyan kielégítést kapjon, mint amelyet akkor kapott volna, ha bejelentkezik a felszámolási eljárásba. Amennyiben szabályos bejelentkezés esetén részbeni kielégítéshez jutott volna, csak ezen összeg feletti rész megtérítésére kötelezhető. Ugyanezt az elvet mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla a 11.Gf.40.285/2008/7. számú döntésében.

ASzegedi Ítélőtábla a Gf.I.30.296/2012.döntésében kiemelte, hogy ahitelező a többi hitelezőhöz képest a jogügylet kapcsán előnyben részesül, ha a felek megállapodása hányában a hitelező csak a többi hitelezővel együtt jutott volna – arányosan – kielégítéshez a felszámolási eljárásban. A követelésének nagyobb hányadához jutó hitelezőt azonban nem a teljes összeg visszatérítésére kell kötelezni, hanem csak olyan összeg megfizetésére, amely tekintetében a többi hitelező kielégítési arányához képest jutott előnyhöz.  (ÍH.2015.39.)

A Szegedi Ítélőtábla az ÍH.2011.179.szám alatt közzétett döntésében azt emelte ki, hogy aCstv. 40.§ (1) bekezdése a szerződés és más jognyilatkozat megtámadására, míg a (2) bekezdése egy szolgáltatás visszakövetelésére biztosít jogszabályi lehetőséget. Nem minősül jognyilatkozatnak valamely szolgáltatás teljesítése (pénzkifizetés) mivel arra a jogalkotó speciális rendelkezést alkotott.  Hasonló gondolatmenet alapján a Győri Ítélőtábla az ÍH.2010.142. sz. döntésében kifejtette, hogy atagi kölcsön adós részéről való visszafizetése reálaktus, nem szerződés és nem egyoldalú nyilatkozat, ezért a Cstv. 40.§ (1) bekezdése alapján eredménnyel nem támadható. A teljesített összeg a Cstv. 40.§ (2) bekezdésében meghatározottak szerint követelhető vissza.

4.3.A gyakorlat elemzése

Elhangzott ugyan, de itt is ki kell emelni, hogy a 40.§ (2) bekezdése akkor alkalmazandó, ha az adós egy korábbi szerződés alapján teljesít szolgáltatást. A gyakorlat nem tekinti jogügyletnek a szolgáltatás teljesítését, mint kifizetést, s ebbe a körbe tartozónak tekinti a tagi kölcsön visszafizetését is. Ezekben az esetekben nem lehet a jogügyletet megtámadni, csak a szolgáltatás visszakövetelése jöhet szóba.

Rendkívül fontos a rendes gazdálkodás körének meghatározása, ugyanis csak az ezen kívül eső kifizetések, szolgáltatás teljesítés esetén alkalmazható a törvény előírása. Az adott szolgáltatás teljesítést mindig egyedileg kell vizsgálni, etekinteben ugyan figyelembe lehet venni a cégjegyzékben szereplő tevékenységi kört, de nem lehet erre leszűkíteni a vizsgálatot. Nagy értékű követelés értékesítése például nem tekinthető a rendes gazdálkodás körébe tartozónak.

Feltétele a marasztalásnak az, hogy a hitelező (függetlenül attól, hogy az eljárásban szerepel hitelezőként vagy sem) előnyben részesülése, mint eredmény megállapítható legyen.

5.       Válasz a feltett kérdésre

A Csődtv. 40. § (1) bek. c) pontja és/vagy a (2) bek. alapján megindított perben vizsgálni kell-e a támadott ügylet megkötésének, teljesítésének körülményeit, avagy csak és kizárólag a szerződés tárgya és eredménye, illetve a szerződéses szolgáltatás a releváns?

 

Az elemzésből látható, hogy csak a 40.§ (1) bek. c) pontja esetében beszélhetünk szerződésről. Ennek megtámadása során alapvető fontosságú az ügylet megkötése körülményeinek a feltárása. Az ügylet értékelése azonban objektív alapokon történik, nincs jelentősége a felek jó- vagy rosszhiszeműségének. Amennyiben a szerződés következtében lehetővé válik, hogy valamely hitelező előnyben részesüljön, s az egyéb törvényi feltételek is fennállnak (határidő, stb.) a szerződés érvénytelenségét meg lehet állapítani.

A 40.§ (2) bek. esetében csak a teljesítés körülményeit kell vizsgálni. A szerződéses szolgáltatás vizsgálata arra irányul, hogy a rendes gazdálkodás körébe tartozik a szolgáltatás teljesítése vagy sem. Amennyiben nem tartozik ebbe a körbe, már csak az vizsgálandó, hogy a hitelező előnyben részesülése, mint eredmény bekövetkezett vagy sem. Amennyiben az eredmény bekövetkezett, a felek jó- vagy rosszhiszeműségének vizsgálata nélkül lehet marasztalni a kedvezményezett felet. A marasztalásnál azonban vizsgálandó, hogy a követelés bejelentése esetén milyen mértékű kielégítésben részesült volna, s csak az ezt meghaladó előny visszafizetésére kötelezhető.

 

Pécs 2016. december 30.

 

                                                                                                                 Dr. Juhász László

                                                                                                               c. egyetemi docens

 


[1] Megállapította: 2004. évi XXVII. törvény 53. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától. Ezt követően megindított eljárások vonatkozásában kell alkalmazni.

[2] Megállapította: 2011. évi CXCVII. törvény 38. § (1). Hatályos: 2012. III. 1-től.

[3] Beiktatta: 2011. évi CXCVII. törvény 38. § (2). Hatályos: 2012. III. 1-től.

[4] Módosította: 2006. évi VI. törvény 22. § (1) e), 2013. évi CCLII. törvény 91. § (19) f).

[5] Megállapította: 2013. évi CCLII. törvény 91. § (10). Hatályos: 2014. III. 15-től.

[6] Megállapította: 2009. évi LI. törvény 24. § (2). Módosította: 2011. évi CXCVII. törvény 69. § 22.

[7]Az UNCITRAL Draft Legislative Guide on Insolvency Law is e három kategóriát határozza meg a megtámadható ügyletek körén belül: a) fraudulent transactions, b) undervalued transactions, c) preferential transactions.

Jogi szakértői vélemény: a hitelező fogalma a Cstv. 40.§ -ra alapított megtámadás esetén

Jogi szakértői vélemény

A „hitelező fogalma a Cstv. 40.§ -ra alapított megtámadás esetén

 

Megbízást kaptam a Cstv. 40. §-ra alapított megtámadási perek kapcsán felmerülő „hitelező fogalma” kérdéséhez. A kérdés, illetve kérdéscsoport pontosan így hangzik:

A Csődtv. 40. §-a szerint perelhető „hitelező” fogalma egybe esik-e a Csődtv. 3. § (1) bek. c) pontja szerinti (valamelyik) hitelező fogalommal, avagy nem? A Csődtv. 3.§ (1) bek. c) pontja szerinti hitelező fogalom alkalmazható-e az ott megjelölt időintervallumookon kívüli tényállásokra? Perelhető-e olyan személy a Cstv. 40.§ alapján, aki éppen azért nem jelentkezett be (jelentkezhetett be) az adós felszámolási eljárásba hitelezőként, mert a felszámoló által a Cstv. 40.§-a szerint támadott ügylet megköttetett és teljesedésbe ment, és így már nem maradt olyan igény/követelés, amit az illetőnek a felszámolási eljárásban érvényesítenie kellene/lehetne? Kizárt-e valamely személy perlése a Csődtv. 40.§ alapján azon egyszerű oknál fogva, hogy az adott személy nem jelentkezett be hitelezőként a felszámolásba? A Csődtv. 40.§ (1) bek. szereplő hitelező fogalma (aktív perbeli legitimáció) egybe esik-e a 40.§ (1) bek. c) pontjában és a 40.§ (2) bek.-ben szereplő hitelező (passzív perbeli legitimáció) fogalmával?

 

Több kérdést kell elemezni, mivel több különálló probléma megoldására vár javaslatot a megbízó.

A kérdések is azért merülnek fel, mert a Cstv. a 40.§-ban a hitelező fogalmat több megközelítésben használja. Felmerül a kérdés a perindítási jog (aktív perbeli legitimáció) tekintetében, továbbá a perelhetőség (passzív perbeli legitimáció) viszonyában. A 40.§ mind az (1) bekezdés a) és c) pontjában, valamint a (2) bekezdésben megemlíti a hitelező utóbbi fogalmát.

 

Aktív perbeli legitimáció

Ez a kérdés egyszerűbben válaszolható meg, mint a perelhetőség kérdése. A törvény szerint a szerződés megtámadására a hitelező és az adós nevében a felszámoló jogosult.

Ebben a kérdésben is lényegesen módosult a jogszabály, a felszámolók törekvéseit elfogadva a törvényalkotó kivette a felszámoló saját nevében történő megtámadási jogosultságát. Ennek a törekvésnek az okát a perindítással kapcsolatos költségek viselésének szabályozatlansága adta, véleményem szerint helyesebb lett volna a költségviselés kérdésében egyértelmű szabályozást adni. (Különösen szembetűnő a helyzet fonáksága, amikor az adós olyan szerződést támad, amelynek megkötése során maga is rosszhiszeműen járt el.)

Megtámadásra jogosult a hitelező is. Hitelezőnek az minősül, aki a felszámolási eljárásban bejelentette a követelését, azt a felszámoló nyilvántartásba vette. Hitelezőnek minősül a vitatott igénnyel rendelkező, illetve a függő követelés jogosultja. Aki nem jelent be hitelezői igényt, csak a behajthatatlansági igazolás kiállítását kéri, nem minősül hitelezőnek, ő nem jogosult a per megindítására. A Pécsi Ítélőtábla mondta ki a BDT.2006.1398.szám alatt közzétett döntésében, ha a felszámoló által nyilvántartásba vett hitelező a felszámolási törvény alapján szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indít pert, a peres felek nem vitathatják a felperes hitelezői minőségét. Az aktív perbeli legitimáció szempontjából tehát a hitelező fogalma az alábbi, a Cstv. 3.§-ban megfogalmazott fogalommal egyezik meg:

3.§ c)[1] hitelező:

cd)[2] a felszámolás kezdő időpontja után hitelező minden ki, akinek az adóssal szemben pénzkövetelése vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van, és azt a felszámoló nyilvántartásba vette;

 

A hitelezői fogalomnál azért tudni kell azt is, hogy a bírói gyakorlat értelmében a hitelezői minőség elnyeréséhez az is szükséges, hogy a nyilvántartásba vételi díjat határidőben befizesse a hitelező. A bejelentési és díj befizetési kötelezettség azt is terheli – a korábbi bírói gyakorlattól eltérően, aki megindította az eljárást.

BH2015. 135. A felszámolási eljárást kezdeményező hitelezőt is terheli az a kötelezettség, hogy pénzkövetelését a felszámolónak a törvényi határidőn belül bejelentse és egyidejűleg a nyilvántartásba vételi díjat befizesse [1991. évi XLIX. tv. 3. § (1) bek., 28. § (2) bek., 37. § (1), (3) bek., 46. § (7) bek., 51. §].

BH2002. 368. II. Ha az eljárást kezdeményező hitelező a nyilvántartásbavételi díjat nem fizeti be, és hitelezői igényére a zárótárgyaláson sem hivatkozik, nem kifogásolhatja, hogy a vagyonfelosztási javaslatban hitelezőként nem szerepel [1993. évi LXXXI. tv.-nyel és 1997. évi XXVII. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 3. § (1) bek. c) pont].

 

BH2010. 335. A felszámoló által nyilvántartásba nem vett hitelező a gazdálkodó szervezet által indított perben nem érvényesítheti beszámítási kifogás útján a gazdálkodó szervezettel szemben fennálló követelését. A perben eljáró bíróságot köti a hitelezői minőség kérdésében a felszámolási eljárásban hozott jogerős határozat [1991. évi XLIX. törvény 3. § (1) bekezdés c) pont, 38. § (3) bekezdés, 1952. évi III. törvény 229. §].

 

A passzív perbeli legitimáció

A megtámadási perekben gyakran hívatkoznak arra, hogy az adott személyt alperesként nem lehet perelni, mivel nem jelentkezett be a felszámolási eljárásba hitelezőként. Ezért kell vizsgálni  a hitelezői fogalmat más szempont szerint is. A 40.§ (1) bek. c.) pont és a (2) bekezdésnek is tényállási eleme valamely hitelező előnyben részesítése. A bírói gyakorlat egységes abban, hogy az előnyben részesült hitelező nem azonos a felszámolási eljárásban bejelentkezett hitelezővel. Ezzel a hitelezői fogalommal kapcsolatban mondta ki a Szegedi Ítélőtábla, hogy a megtámadási perben a hitelezői jogállást nem lehet szűkítően értelmezni (BDT.2014.3117.), A hitelező fogalma - aki az adós teljesítése folytán a többi hitelezőhöz képest előnyben részesül - nem szűkíthető le a felszámolási eljárásban hitelezőként bejelentkező személyekre, ebben a közelítésben egy már fennálló kötelem jogosultja is hitelezőnek tekintendő. Az indokolás vonatkozó részét beidézem:

„A felperes másodlagos kereseti kérelmét a Csődtv. 40. § (2) bekezdésére alapította. Az egyes pénzügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2004. évi XXVII. törvény 53. §-a a Csődtv. korábban hatályos 40. §-át módosította és újraszabályozta. Az így módosított és 2004. május 1. napjától hatályos normaszöveg a 40. § (2) bekezdésében a korábbi szabályozást kiegészítve, immár az adós által nyújtott szolgáltatás visszakövetelését is lehetővé tevő rendelkezést alkotott. A jogalkotó egyértelművé tette a Csődtv. 40. § (1) és (2) bekezdés mögött meghúzódó célját: az egyéb törvényi feltételek fennállta esetén az (1) bekezdés a szerződés és más jognyilatkozat megtámadására, míg a (2) bekezdés egy szolgáltatás visszakövetelésére biztosít jogszabályi lehetőséget. A Csődtv. 40. § (2) bekezdése két feltétel együttes fennállása mellett teszi lehetővé, hogy a felszámoló az adós nevében az (1) bekezdés szerinti határidőn belül visszakövetelje az adós által a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző 60 napon belül és azt követően nyújtott szolgáltatást. Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság, hogy a felperes másodlagos kereseti kérelme a fenti határidőn belül került előterjesztésre, ezért érdemben kellett vizsgálni a két együttes feltétel fennálltát. E feltételek egyike, hogy a szolgáltatás folytán a hitelező a többi hitelezőhöz képest előnyben részesüljön, a másik, hogy a szolgáltatás a rendes gazdálkodás körébe ne tartozzék bele. A hitelező fogalma ebben a megközelítésben nem szűkíthető le a felszámolási eljárásban hitelezőként bejelentkező személyekre és szervezetekre, egy már fennálló kötelem jogosultja is hitelezőnek tekintendő (hasonlóan: Fővárosi Ítélőtábla 11. Gf. 40 285/2008/7; Debreceni Ítélőtábla Gf. III. 30 572/2005/5.).

A továbbiakban abban kellett állást foglalni, hogy a felek között létrejött jogügyletek a rendes gazdálkodás körébe tartoznak-e vagy sem. Ennek eldöntéséhez a perbeli szerződéseket egyenként kellett vizsgálni, a teljesítés alapjául szolgáló jogügylet dönti el, hogy a visszakövetelt szolgáltatás teljesítése a rendes gazdálkodás körébe tartozott-e vagy sem (BDT2013. 2981., Kúria Gfv. VII. 30 040/2013/16.). Az ellenszolgáltatás teljesítésének ideje, módja a jogügylet minősítésén nem változtat, tehát önmagában az a körülmény, hogy rövid időn belül pénztári kifizetéssel történtek meg a számlák kiegyenlítései, nem bír jelentőséggel. A rendes gazdálkodás körébe tartozó szolgáltatást nem a szolgáltatással elérni kívánt cél, hanem a szolgáltatási kötelezettséget megtestesítő tevékenység tartalma és a gazdasági társaság gazdálkodó tevékenységéhez fűződő kapcsolata határozza meg. A bírói gyakorlat szerint az adós rendes gazdálkodása körébe a cégjegyzékbe bejegyzett, az adós létesítő okiratában szereplő tevékenységi körök gyakorlása során az üzletszerű gazdasági kapcsolatokban megkötött szerződések, az ezek alapján teljesített szolgáltatások tartozhatnak (BH2009. 248.). Jelen esetben mindkét peres fél cégjegyzékbe foglalt fő tevékenységi területe építési-szerelési munkák elvégzése, helyesen foglalt tehát állást ennek figyelembevételével az elsőfokú bíróság abban, hogy a peres felek között létrejött jogügyletek közül az építőipari tevékenységre irányuló vállalkozási szerződések teljesítése, illetve az elvégzett munkák hibáinak kijavítása a felperes szerződésszerű napi gazdasági tevékenységéhez tartozó magatartás volt, függetlenül attól, hogy a perbeli munkát a felperes saját alkalmazottaival vagy alvállalkozóval végeztette el (BDT2009. 2141.). Az alperes szolgáltatása, továbbá a szolgáltatás ellenértékének felperes általi kifizetése a felperes rendes gazdálkodási körébe tartozott, a kifizetett vállalkozói díj a Csődtv. 40. § (2) bekezdése alapján ezért nem követelhető vissza.”

 

Hasonlóan foglalt állást a Fővárosi Ítélőtábla 11. Gf. 40 285/2008/7. számú határozatában, kimondva:

„A perben a fellebbezés kapcsán a bíróságnak először állást kellett foglalnia abban a kérdésben, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja értelmében ki minősül hitelezőnek, mivel az alperesek elsődleges védekezése arra irányult, hogy a II. r. alperes nem jelentett be hitelezői igényt a felszámolásban, ezért az általa kötött szerződés nem támadható meg.

E jogszabályhely alkalmazása esetén - ahogyan az elsőfokú bíróság is helyesen tette - a hitelező fogalmát tágan kell értelmezni. Természetesen hitelezőnek tekintendők azon személyek, akik a felszámolásban hitelezői igényt jelentettek be és a felszámoló követelésüket nyilvántartásba vette, azonban ezen túlmenően hitelezőnek kell tekinteni mindazokat is, akiknek a megtámadási időn belül jogerős és végrehajtható bírósági, hatósági határozaton alapuló vagy az adós által elismert, nem vitatott követelése állt fenn az adóssal szemben (ez áll összhangban a Cstv. 3. § c) pontjában foglaltakkal is.).”

 

Felmerült továbbá a hitelező fogalma a 40.§ (1) bek. a) pontjával összefüggésben is. A Kúria a BH2016. 120.szám alatt közzétett döntésében ugyanis elvi éllel mondta ki, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt, a hitelező vagy hitelezők kifejezés alatt nemcsak azokat a hitelezőket kell érteni, akiknek a követelése már fennállt a vagyoncsökkenést eredményező szerződés vagy jognyilatkozat megtételekor, hanem a felszámolási eljárásban figyelembe veendő összes hitelező érdeke védendő, valamennyiük tekintetében vizsgálni kell, hogy a támadott szerződés a kijátszásukra irányult-e .

„[24] A felülvizsgálati kérelemben foglaltak alapján a Kúriának abban a jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontjára alapított kereset esetén a felek jogügyletének konkrét hitelezői követelések kijátszására kell-e irányulnia, azaz a kijátszandó igénynek már akkor fenn kell-e állnia, amikor a felek a jogügyletet megkötik, továbbá fenn kell állnia a kereset benyújtásának időpontjában, vagy pedig a jogügylet megkötése után keletkező, de a jogügylet miatt ki nem elégíthető hitelezői igényekre is alapozható a kereset?

[25] A jogerős ítélet az 1/2011. (VI. 15.) PK véleményből kiindulva arra az álláspontra helyezkedett, hogy annak a hitelezői igénynek, amelynek kijátszására hivatkozással a felszámolás megindulását követően a keresetet benyújtják, már léteznie kell a szerződés megkötésekor, sőt nem csak léteznie kell, hanem az érvényesíthetőség állapotába is kell kerülnie erre az időpontra ahhoz, hogy annak jogosultja kijátszott hitelezőnek minősüljön.

 [26] A Kúria - értelmezve a hivatkozott PK-vélemény rendelkezéseit - megállapította, hogy a PK-vélemény a Ptk. 203. §-ában szabályozott fedezetelvonó szerződéssel kapcsolatos jogalkalmazási kérdések tekintetében vizsgálta a Cstv. 40. § (1) bekezdés a)-c) pontjai alapján indítható pereket, meghatározva a két perfajta közötti kapcsolatot. Nem értelmezte azonban a Cstv. 40. § (1) bekezdése a)-c) pontja szerinti megtámadási perek tartalmát és feltételeit.

[27] A PK-vélemény 12. pontja szerint „a Ptk. 203. §-ában és a Cstv. 40. § (1) bekezdés a)-c) pontjaiban meghatározott tényállási elemeknek egyaránt megfelelő fedezetelvonó jogügylet a kötelezett (adós) felszámolásának kezdő időpontja után, csak a Cstv. 40. §-ának speciális rendelkezései alapján támadható meg”.

[28] Ez a megállapítás azonban nem jelenti azt, hogy csak és kizárólag a Ptk. 203. §-a szerinti feltételek fennállása esetén lehetne a Cstv. 40. §-a szerinti megtámadási kereseteket előterjeszteni. A PK-vélemény csak abban a kérdésben foglal állást, hogy ha mind a két perfajta tényállási elemeinek megfelelne a fedezetelvonó jogügylet, akkor - a felszámolás megindulása miatt - csak a Cstv. 40. §-a szerint indítható a per. A két perfajta fedezetelvonó jellegéből azonban nem következik az, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti perek esetében is ugyanazokat a feltételeket kellene a bíróságnak vizsgálnia, mint a Ptk. 203. §-a szerinti kereset elbírálására esetén. Ennek oka az, hogy részben más a két keresetben kérhető jogkövetkezmény, részben pedig eltér a két kereset célja. A Ptk. 203. §-a szerinti perben a hitelező a hatálytalanság jogkövetkezményeként önmagának kívánja biztosítani a követelése keletkezésekor még létező fedezetből való kielégítést, míg a Cstv. 40. §-a szerinti perekben az adós vagyonának csökkenését eredményező szerződés vagy más jognyilatkozat érvénytelensége esetén a vagyonnak az adós vagyonába valamennyi hitelező érdekében történő visszaszerzése a cél, valamennyi, a felszámolási eljárásban hitelezői igényként bejelentett követelés kielégítési alapjának megteremtése, növelése érdekében.

[29] A kifejtettek alapján a Kúria arra a következtetésre jutott, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt a „hitelező vagy hitelezők” kifejezés alatt nemcsak azokat a hitelezőket kell érteni, akiknek a követelése már fennállt a vagyoncsökkenést eredményező szerződés vagy jognyilatkozat megtételekor, hanem a felszámolási eljárásban figyelembe veendő összes hitelező érdeke védendő, valamennyiük tekintetében vizsgálni kell, hogy a támadott szerződés a kijátszásukra irányult-e. A kereset megalapozottsága esetén ugyanis nemcsak annak a hitelezőnek a követelése kielégítésére kerülhet sor, akinek a követelése esetleg már fennállt a szerződés megkötésekor, hanem az érvénytelenség miatt a vagyontárgy visszakerül a felszámolási vagyonba és ez a vagyon a törvény kielégítési sorrendre vonatkozó szabályainak megfelelően kerül szétosztásra a hitelezők között.”

 

A válasz tehát a passzív perbeli legitimációval kapcsolatban az, hogy a Cstv. 40.§ (1) bek. a) és c) pontjában, valamint a (2) bekezdésben említett hitelező fogalom nem a Cstv. 3.§-ban szabályozott hitelező fogalmat jelenti, emiatt perelhető a 40.§ alapján mindazon személy, aki a polgári jogviszonyban az adós hitelezőjének tekintendő, azaz követelése áll/állt fenn az adóssal szemben, s azt a többi, most már szűken vett hitelező sérelmére elégítették ki egészben vagy részben. Perelhetősége független attól, hogy az adott felszámolási eljárásban hitelezőként bejelentkezett vagy sem.

A Cstv. 40. § tényállása csak az e szakaszban megjelölt idő intervallumban kötött szerződésekre alkalmazható. Amennyiben a Ptk. alapján történik a perlés, (Ptk. 6:120, rPtk. 203.§) a polgári jogi szabályok szerint kell a kérdést vizsgálni, ahogy a Kúria a Gf. VII. 30.091/2015/8. sz. (BH. 2016.120.)döntésében kifejtette.

 

 

Pécs 2016 december 29.

 

                                                                  Dr. Juhász László

                                                                  c. egyetemi docens

 


[1]Megállapította: 2011. évi CXCVII. törvény 2. § (1). Hatályos: 2012. III. 1-től.

[2]Beiktatta: 2012. évi CIV. törvény 9. §. Hatályos: 2012. VII. 16-tól.

A szerződések Csődtörvény alapján történő megtámadásának néhány kérdése

1. Általános kérdések

A szerződések megtámadásának kérdése már a római jogban is felmerült, s mint tudjuk az adósnak a hitelezőket megkárosító vagyonelidegenítései (eladások, ajándékozások, tartozások elengedése, kötelezettségek vállalása, stb.) ellen a prétor védte a hitelezőket, módot adva számukra az elidegenített érték dolózus szerző féltől történő visszakövetelésére. Az erre  szolgáló kereset neve a jusztiniánuszi jogban actio Pauliana volt. (Marton Géza: A római magánjog elemeinek tankönyve Tankönyvkiadó, Budapest 1957. 117.oldal) Többek között ebből a jogintézményből is táplálkozott a magánjogi szerződések megtámadásának lehetősége.

Mihelyst megjelentek Európában a csődtörvények, speciális szabályokat alakítottak ki a hitelezők védelme érdekében. A szerződések megtámadásának szabályrendszere ettől kezdve eltérő pályán futott. Magyarország sem volt kivétel, azzal a nem lényegtelen különbséggel, hogy az ún. szocializmus évtizedeiben a csőd kifejezést nem lehetett használni, ennélfogva a csődjogi szabályozásból öt évtized kimaradt.

A magyar jogban az első csődtörvény, az 1840. évi XXII. tc. a hitelezők megkárosítására irányuló ügyletekről nem tartalmazott rendelkezést. Az 1881. évi XVII. tc. 26.§-a viszont már egyértelműen kimondta, hogy a „közadósnak a csődnyitás előtt keletkezett s a következő §-ba érintett jogcselekvényei, mint a hitelezőkkel szemben hatálytalanok, akár kereset, akár kifogás útján megtámadhatók”.

Az Ftvr. 3.§ (3) bekezdése a hitelezők számára lehetővé tette, hogy a felszámolási eljárás során – legkésőbb az eljárás befejezéséig – a bíróság előtt a gazdálkodó szervezetnek a felszámolás megindítását megelőző hat hónap alatt, továbbá a felszámolási eljárás közzétételéig kötött szerződéseit megtámadja, ha azok a hitelező követelésének kielégítését veszélyeztetik. A kialakult bírói gyakorlat ezt a megtámadást a Ptk. 203.§-ban szabályozott fedezetelvonó szerződéshez (az actio Pauliana Ptk.-beli megfelelőjéhez) hasonlította.

A Cstv. eredeti szövege a megtámadásra a következő rendelkezést tartalmazta:

40. § (1) A hitelező vagy a felszámoló - a felszámolás kezdő időpontjától számított 90 napon belül - a felszámolási eljárást lefolytató bíróság előtt megtámadhatja az adósnak a megelőző egy éven belül megkötött szerződését, vagy más jognyilatkozatát, ha annak tárgya

a) az adós vagyonából történő ingyenes elidegenítés, illetve a vagyont terhelő ingyenes kötelezettség vállalás, vagy

b) harmadik személy javára feltűnően aránytalan értékkülönbözettel megkötött visszterhes jogügylet.

(2) A megtámadást a megtámadási határidőn belül írásban közölni kell az adóssal és a harmadik személlyel. Ha az utóbbi 15 napon belül nem nyilatkozik vagy a követelést vitatja, a hitelező vagy a felszámoló haladéktalanul bírósághoz fordulhat.

 

A Cstv. hatálybalépésekor annak miniszteri indokolása a Cstv. 40.§ szabályozásával kapcsolatban kifejezetten utalt a Ptk. 203.§-ra, az eltérést abban látta megállapíthatónak, hogy a Cstv.-ben szabályozott megtámadással akkor is lehetett élni, ha egyik fél sem volt rosszhiszemű.

A Cstv. szabályrendszere jelentősen módosult az elmúlt években, rá sem lehet ismerni az eredeti előírásokra.

Ahogy emelkedett a felszámolási eljárások száma, egyre többször éltek - elsősorban a felszámolók – a megtámadás lehetőségével. Ennek köszönhetően a megtámadási pereknek hatalmasra duzzadt bírói gyakorlata alakult ki, s számtalan szakmai anyag foglalkozik a megtámadás kérdéseivel. Jelen tanulmány – terjedelmi okokból – csak pár fontos kérdést boncolgat az újabb jogfejlődés tükrében, nem törekszik a teljességre.

2. A megtámadás módja

 

Szándékosan idéztem be a Cstv. eredeti szövegét, amelyből látható, hogy a jogalkotás a megtámadás lehetőségét az rPtk. megtámadásra vonatkozó szabályait alapul véve dolgozta ki. A rPtk. 236. § (1) bekezdése kimondja, hogy a megtámadást egy éven belül írásban kell a másik féllel közölni, majd a közlés eredménytelensége esetében haladéktalanul a bíróság előtt érvényesíteni. A Cstv.. 40. §-a úgy szólt, hogy a megtámadást a 90 napos megtámadási határidőn belül írásban közölni kell az adóssal és a harmadik személlyel. Ha az utóbbi 15 napon belül nem nyilatkozik vagy a követelést vitatja, a hitelező vagy a felszámoló haladéktalanul bírósághoz fordulhat. Ezt a szabályt azonban már az I. Cstv. Novella megváltoztatta, s maradt a 90 napos megtámadási határidő. A hatályos Ptk. – az rPtk.-hoz hasonlóan - fenntartotta a kettős határidőt, a 6:89.§ (3) bekezdés ugyanis előírja, hogy a megtámadási jog a szerződés megkötésétől számított egyéves határidőn belül a másik félhez intézett jognyilatkozattal vagy közvetlenül bíróság előtti érvényesítéssel gyakorolható. A szerződés megkötésétől számított egyéves határidőn belül fordulhat bírósághoz a fél, ha a szerződést a másik félhez intézett jognyilatkozattal támadta meg, és a megtámadás eredménytelen volt. A Cstv. tehát elszakadt a polgári9 jogi szabályozástól, ilyen kettősséget ma már nem szabályoz, a törvényi határidőben bíróság előtt kell a megtámadást érvényesíteni.

A Fővárosi Ítélőtábla a 15.Gf.40.401/2014/5. számú ÍH.2015.38. szám alatt közzétett döntésében konstatálta, hogy a Cstv. 40.§-ának valamely tényállására alapított megtámadás kizárólag a bíróság előtt keresetlevél benyújtásával történhet. A megtámadást tartalmazó keresetlevélnek a törvényi határidőn belül a bírósághoz kell megérkeznie. A táblabíróság megállapítása kiemelte azt a valós tényt, hogy 1993. szeptembere óta nem lehet külön nyilatkozatban megtámadni az adós szerződését és utána pereskedni, nagyon gyors perindításra  kell sort keríteni.

3. A megtámadási határidő

Míg a törvény 2004. május 1. előtti hatályos szabályai szerint a hitelező a felszámolást elrendelő végzés közzétételétől, a felszámoló pedig a kezdő időponttól számított 90 napon belül indíthatta meg a pert, a IV. Cstv. Novella radikálisan más megoldást alkalmazott. Eszerint a megtámadási határidő nem a felszámolás kezdő időpontjától (felszámoló) illetve a közzététel (hitelező) időpontjától kezdődik, (amely most már azonos időpont 2006. július 1-től) hanem mind a hitelező, mind a felszámoló esetében a tudomásszerzéstől. 

3.1. Megfelelő-e a megtámadási határidő?

 

Mielőtt a megtámadási határidő kérdését elemeznénk, foglalkozni kell a megtámadási határidő hosszával vagy inkább rövidségével. A törvény indokolása egyetlen szót sem szól arról, hogy az Ftvr. megoldását miért vetették el, s miért rövidítették le drasztikusan a megtámadási határidőt. Adódik a válasz, miszerint az eljárás célja az adós gyors kivezetése a gazdasági életből, maga törvény is két éves időszakot jelöl meg az egész eljárás befejezésére, s ezen túlmenően a felosztható vagyon minél előbb történő megismerése a viszonylag rövid megtámadási határidőt indokolja.

Ugyanakkor legalább ugyanilyen súllyal esik latba a hitelezői érdekek védelme. Már ebbe az irányba mozdult el a jogalkotás, amikor nem a kezdő időpontban indítja a megtámadási határidőt, de úgy gondolom ez kevés. Ha elemezzük a felszámoló feladatait, ha belülről ismerjük azokat a nehézségeket, amelyek az iratok beszerzése, átadása körül adódnak (hiányos iratok, eltitkolt szerződések, töredékes könyvelés, s még sorolhatnám), akkor látható, hogy a jogalkotó egy képzelt világban élve alkotta meg a szabályait. Ebben a képzelt világban a felszámolás alá került cégek vezetői megtalálhatók, minden kötelezettségüket határidőben teljesítik, együttműködnek a felszámolóval. A valóság -ahogy már jeleztem – teljesen más. Ezért akár egy törvénymódosítás, akár új törvény megalkotása esetén meg kell hosszabbítani a megtámadási határidőt, akár úgy, hogy azt a jogalkotó eltörli, s marad az egy éves jogvesztő határidő a megtámadásra.

Miért van erre szükség? A felszámoló a hitelezők pénzén, a hitelezők érdekében indítja meg a pert. Ezért különös felelőssége van abban, hogy ezeket az általában jelentős pertárgy értékű pereket megalapozott bizonyítékok alapján indítsák meg. Ehhez információkra, adott esetben szakértői vélemények beszerzésére van szükség. Mindez alig fér bele a 90 napos perindítási határidőbe, ezért tapasztalható az, hogy a felszámoló sokszor nem tud bizonyítási kötelezettségének eleget tenni. Ezért kellene a 90 napos megtámadási határidőt meghosszabbítani. 

3.2. A megtámadási határidővel kapcsolatos kérdések

3.2.1. A 90 napos határidő jellege

A 90 napos határidő anyagi jogi, elévülési jellegű határidő, számítására a rPtké. 3.§ és 4.§ illetve a Ptk. 8:3.§ előírásai az irányadóak, annak minden következményével együtt. A keresetlevélnek a lejárat napjáig meg kell érkeznie a bíróságra. Késedelem esetén az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. (rPtk. 326-327.§, Ptk. 6:24.§). Emiatt a határidő elmulasztása esetén igazolási kérelmet nem lehet előterjeszteni.

Amennyiben az elévülésre az új Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni, arra kell figyelemmel lenni, hogy a 6:24.§ (3) bekezdése kimondja, hogy a 6:24.§ (2) bekezdésben meghatározott időtartam alatt az elévülés nyugvásának nincs helye, az elévülés megszakítására vonatkozó rendelkezéseket pedig azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a megszakítás következtében az egyéves – egyéves vagy ennél rövidebb elévülési idő esetén a három hónapos – határidő számítása kezdődik újból.

A Legfelsőbb Bíróság 4/2003. számú Polgári jogegységi határozatában a bírósági eljárást megindító keresetlevél vagy kérelem késedelmes benyújtásával kapcsolatban az alábbiakat mondta ki:

„A keresetlevél benyújtására a jogszabályban megállapított határidő számítására - amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik - a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 105. § (4) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók.

A keresetlevél késedelmes benyújtása esetén, ha a keresetlevél előterjesztésére megállapított határidő - jogszabály kifejezett rendelkezése folytán - jogvesztő, vagy a mulasztás kimentésére előírt igazolással (Pp. 107-110. §) a fél nem él, illetőleg az alaptalan, a keresetlevél idézés kibocsátása nélkül hivatalból el kell utasítani [Pp. 130. § (1) bekezdés h) pont], ennek elmaradása esetén a pert meg kell szüntetni [Pp. 157. § a) pont].

Ha a keresetlevél késedelmes benyújtása nem vezet jogvesztésre, és a jogszabály a mulasztás orvoslására nem ír elő igazolást, a mulasztás jogkövetkezményéről az ellenérdekű fél elévülési kifogása alapján az ügy érdemében hozott ítéletben kell dönteni.

A kifejtettek irányadóak a bírósági nemperes eljárás megindítására előterjesztett kérelemre is.”

A jogegységi határozatból következően a bíróságnak nem kell hivatalból a megtámadási határidő betartását figyelnie, a megtámadási határidő ugyanis nem jogvesztő, az alperesnek kell hivatkoznia – elévülési kifogást előterjesztenie – arra, hogy a perindítási határidőt a felperes elkéste. A Gfv. VII. 30.070/2015/6. sz. határozatban a  Kúria megerősítette ezt az elvet, kimondva, hogy a bíróságnak hivatalból csak a Cstv. 40. § (1) bekezdése szerinti objektív, egy éves jogvesztő határidő fennállását kell vizsgálnia. 

 

Ha a felperes a 90 napos határidőt túllépi, akkor elkésett a követelés érvényesítésével és amennyiben erre az alperes hivatkozott, a bíróság ítélettel utasítja el a felperes keresetét, nincs helye a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának, illetve a per megszüntetésének.

Ezt az álláspontot fogadta el a Fővárosi Ítélőtábla ÍH.2006.3.135. számában közzétett döntésében, amelyben kimondta, hogy a Cstv. 40.§ (1) és (4) bekezdésében megjelölt határidő elmulasztása esetén nincs helye a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának, illetve a Cstv. 40.§-ának (4) bekezdésében meghatározott 15 napos határidő azon hitelező keresetindítására vonatkozik, aki a felszámoló értesítéséből szerez tudomást az (1) bekezdés a) vagy b) pontjai szerinti jogügyletről, s nem alkalmazható olyan hitelező esetében, aki már a felszámoló értesítését megelőzően ismerte a megtámadási lehetőséget.

Hasonló döntést hozott a Pécsi Ítélőtábla, kimondva, hogy fontos következménye az anyagi jogi határidőnek az is, hogy elmulasztása esetén nem lehet a pert megszüntetni, hanem az ügy érdemében ítélettel kell határozni. (BDT.2012.2736.)

A határidő számításánál a következőre kell figyelemmel lenni:

A felszámolási ügyekben a hitelező/felszámoló a tudomásszerzéstől számított 90 napos határidő alatt indíthatja meg a pert. 

Ha a 90 napos határidő megszakad a rPtk. 327.§ (1) bekezdés valamely esete, [írásbeli felszólítás, perindítás, elismerés stb.] miatt, akkor a rPtk. 327.§ (2) bekezdés értelmében a 90 napos elévülési határidő újból megkezdődik. Megszakadni azonban csak a folyamatban lévő elévülési határidő tud, a 90 napos határidő eltelte után semmilyen cselekmény nem vezet az elévülés megszakadásához.

Ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni a 90 napos határidőn belül, a rPtk. 326.§ (2) bekezdés értelmében bekövetkezik az elévülés nyugvása, ebben az esetben további 3 hónap alatt perelnie kell. Ha pl. 40. napnál következik be az elévülés nyugvása, és a 60. napnál megszűnik az akadályoztatás, az akadály megszűnésétől számított három hónapon belül érvényesítheti az igényét, s nem a 60 és 90 nap között rendelkezésre álló idő alatt. Ez a három hónapos határidő azonban szintén jogvesztő, nem nyugszik és nem szakad meg, tehát az akadály megszűnésétől számított 3 hónapon túl akkor sem lehet pert indítani, ha az egy éves jogvesztő határidő még nem telt el, az rPtk. hatálya alá tartozó esetekben.

Amennyiben az elévülés nyugvása bekövetkezik és az akadály megszűnésétől számított 3 hónap túlnyúlna a 180 napos, illetve egy éves jogvesztő határidőn, akkor a felszámolást elrendelő végzés közzétételétől számított, a 2004. május 1-je 2006. június 30.-a között érkezett felszámolási ügyekben 180 nap; a 2006. július 1-je után érkezett ügyekben egy év után már nem indíthatja meg a pert.

Ha tehát a nyugvást eredményező akadály megszűnése a 180 nap, illetve egy éves határidő előtt 1-2 nappal történik, már nem három hónap, hanem csak az adott 1-2 nap áll rendelkezésre a per megindítására.

Amennyiben az átmeneti szabályok figyelembevételével az adott perben az új Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni, arra kell figyelni, hogy a Ptk. 6:24.§ (3) bekezdése kizárja az elévülés újbóli nyugvását az egy éves, illetve három hónapos határidő alatt. Az elévülés megszakadását lehetővé teszi a törvény azzal a korlátozással, hogy nem az eredeti teljes elévülési idő, (pl öt év) hanem a nyugvás következtében beálló határidők (3 hónap, egy év) számítása kezdődik újra.

Az is fontos új szabály, hogy a követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás nem szakítja meg az elévülést, a követelés csődeljárásban történő bejelentése viszont igen. (Ptk. 6:25.§ (1) bekezdés)

A gyakorlatban az elévülés szabályainak az alkalmazása azt jelenti, hogy amennyiben a felszámoló tudomást szerez a megtámadható szerződésről, de a 90 napos határidő alatt nem tudja az igényét érvényesíteni, mert az elévülés nyugvása következett be, az ok megszűnésétől számított három hónapon belül indíthatja meg a pert. Ennek alapja a rPtk. 326.§ (2) bekezdésének azon rendelkezése, mely szerint, ha a jogosult a követelést menthető okból nem tudja érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított egy éven belül – egyéves vagy ennél rövidebb elévülési idő esetében három hónapon belül – a követelés akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból egy évnél, illetőleg három hónapnál kevesebb van hátra. (A Ptk. 6:24.§ (2) bekezdése ezt a szabályt változatlan tartalommal vette át.) 

 

3.2.2. A jogvesztő határidő

A törvény 2004. évi módosítása során a törvényalkotó a szubjektív 90 napos határidő mellé egy objektív, gyakorlatilag jogvesztő határidőt is társított, amelyet a III. Cstv. Novella 180 napban határozott meg, s melyet a IV. Cstv. Novella egy évre emelt fel. A gyakorlatban nyilvánvaló volt, hogy a 180 napos jogvesztő határidő indokolatlanul rövid, ezért a módosítás szükségszerű volt. A törvény 2009.-ig hatályos szabálya nem mondta ki azt, hogy a 180 napos, illetve egy éves határidő jogvesztő, de a hasonló polgári jogi szabályozás esetében a gyakorlat mindig jogvesztőnek tekinti az objektív határidőt. Az V. Cstv. Novella azonban a bírói gyakorlatot követve módosította a törvény szövegét, s ma már a törvény kifejezetten tartalmazza azt, hogy az egy éves határidő jogvesztő határidőnek tekinthető.

Ez a kettős határidő a szavatossági jogok gyakorlására a Ptk.-ban megszabott határidőhöz hasonlítható, ezért az ott kialakult jogelvek alkalmazhatók. Ezekben a perekben ezért rendkívül fontos annak bizonyítása, hogy a felszámoló, illetve a hitelező mikor szerzett tudomást a megtámadható szerződés megkötéséről. Miután a gyakorlat a szavatossági jogok gyakorlása esetén is hajlamos az igényérvényesítési határidő laza kezelésére, ezért fontos annak hangsúlyozása, hogy a megtámadási határidő az elévülésre vonatkozó szabályok szerint hosszabbodik meg, az elévülési határidő nyugvása vagy félbeszakadása folytán meghosszabbodott határidők a véges 180 napos, illetve az egy éves határidőn belül érvényesülhetnek. 

3.2.3. A tudomásszerzés kérdése

A megtámadási perekben a fenti szabályozás miatt több esetben kellett állást foglalni abban a kérdésben, hogy mely időpont tekinthető a tudomásszerzés időpontjának.

A Kúria a BH2015. 256. számú döntésében a keresetlevél késedelmes benyújtásával kapcsolatban kifejtette:. „A felperesek szerződésről való tudomásszerzésének időpontja valóban csak a rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelésével volt megállapítható. A felszámoló válaszlevele, a tulajdoni lapok beszerzésének időpontja alapján azonban a bíróság jogerős ítéletében a bizonyítékok Pp. 206. § (1) bekezdésében megkövetelt okszerű mérlegelésével, helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felperesek nem késték el a kereset előterjesztésére megállapított határidőt.” A döntésből látható, hogy gyakran ebben a kérdésben is bizonyítást kell lefolytatni, nem lehet automatikusan az iratok átvételével azonosítani a tudomásszerzés idejét.

A Fővárosi Ítélőtábla a 11.Gf.40.259/2008/5. számú döntésében kimondta, hogy a tudomásszerzés időpontja attól számít, amikor a hitelező vagy a felszámoló a megtámadási okról (és nem a szerződésről) tudomást szerez, feltéve, ha a szerződés nem tartalmaz minden – a szerződés megtámadása szempontjából – releváns információt. 

Idézek az indokolásból, mert így válik érthetővé a bíróság álláspontja: „A hivatkozott rendelkezés szerint akkor támadható meg a szerződés, ha annak tárgya egy hitelező előnyben részesítése. Miután a megtámadásra előírt határidő a tudomásszerzéstől számít, ez a határidő akkor indul, amikor a jogosult a hivatkozott megtámadási okról tudomást szerez. Attól függően, hogy ez az ok mennyiben állapítható meg magából a szerződésből, a kezdő időpont változhat. Ezért a keresetlevél bírósághoz történő benyújtásának határideje általában a megtámadható szerződésről való tudomásszerzéstől számít, de ha a szerződés nem tartalmaz minden releváns információt, ez a határidő kitolódhat a törvényi tényállásban megjelölt elemek felismerésének lehetőségéig. 

 Nem a szerződésről való tudomásszerzés ténye bír jelentőséggel a keresetindítási határidő kezdő időpontjaként, hanem az a tény, hogy olyan helyzetben került a felszámoló, hogy felismerhette a szerződés megtámadhatóságát.  A perben a felszámoló kereseti kérelme alapjául a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontját jelölte meg. Ebben az esetben a szerződés megtámadhatósága feltételezi annak ismeretét, hogy a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző 90 napon belül kötötte az adós a szerződést, és annak tárgya egy hitelező előnyben részesítése. A felszámoló a részére is megküldött közzétételt elrendelő végzésből (Cstv. 28.§ (1) bekezdés c) pontja; Cstv. 6.§ (4) bekezdés) hivatalos tudomással bírt a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napjáról (2005. december 28. napja) és magáról a közzétételt elrendelő végzésről. E napokról legkésőbb 2006. április 27-én, a közzététel napján tudomást szerzett. Ezért elfogadhatatlan a felszámoló azon állítása, hogy 2006. júliusában szerzett tudomást a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napjáról. Az elsőfokú eljárás során lefolytatott tanúbizonyítás alapján a másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, nevezetesen, hogy a felszámoló a megtámadott szerződésről tudomást szerzett 2006. április végén (pontosan nem meghatározható napon), amikor az adós alkalmazottjai táblázatban feltüntették az adós valamennyi ingatlan értékesítéssel kapcsolatos szerződését (vételár és eladási ár feltüntetése mellett) és átadták a szerződéseket a többi irattal együtt.A szerződésből egyértelműen kitűnik, hogy azt 2005. október 4. napján kötötték a felek, és a vételár egy részét beszámítás útján teljesítette a vevő, vagyis a vevő egyik követelése, vagy annak egy része így 100%-ban kielégítést nyert. Ily módon már a szerződés átadásának időpontjában a felszámoló olyan helyzetben került, hogy felismerhette a szerződés megtámadhatóságát. Ezért ebben az időpontban, legkésőbb 2006. május 1. napján kezdődött a megtámadásra nyitva álló 90 nap, így a perindítási határidő 2006. július 29. napján lejárt. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy amennyiben a felszámoló csupán a III.r. alperes hitelezői igénybejelentése időpontjában (2006. június 6.) szerzett volna tudomást arról, hogy az adásvételi szerződés vevője az adós egyik hitelezője volt, akkor 2006. szeptember 5. napján járt volna le a 90 napos perindítási határidő, tehát a 2006. október 24-én benyújtott kereset ebben az esetben is elkésett volna.”

A 11.Gf.40.445/2009/7. sz. döntésben a Fővárosi Ítélőtábla a szerződés érvénytelenségének megállapítása iránti perben a csődtörvény által meghatározott szubjektív határidő megállapítása kapcsán az alábbiak szerint fejtette ki álláspontját:

 „A keresetlevél benyújtása és a felszámolási kérelem előterjesztése szerint irányadó a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és végelszámolásról szóló módosított 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 40. § (1) bekezdés értelmében a tudomásszerzéstől számított 90 napon, de legfeljebb a felszámolást elrendelő végzés közzétételének időpontjától számított 180 napon belül indíthatja meg a pert a hitelező, avagy az adós nevében a felszámoló. Ezért az elévülési kifogás előterjesztését követően az elsőfokú bíróság helyesen vizsgálta először azt, hogy a felperes határidőn belül nyújtotta-e be a keresetet. A keresetlevél bírósághoz történő benyújtásának határideje általában a megtámadható szerződésről való tudomásszerzéstől számít, de ha a szerződés nem tartalmaz minden releváns információt, ez a határidő kitolódhat a törvényi tényállásban megjelölt elemek felismerésének lehetőségéig.  Nem a tényleges tudomásszerzés ténye bír jelentőséggel a keresetindítási határidő kezdő időpontjaként, hanem az a tény, hogy olyan helyzetben került a felszámoló, hogy felismerhette a szerződés megtámadhatóságát. A perben a felszámoló kereseti kérelme alapjául a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontját jelölte meg. Az a) pontban írt csalárd ügyletek esetén az adós vagyonának csökkenésén túlmenően a hitelezők kijátszására irányuló adósi szándék és annak ismerete szükséges, hogy a másik fél a szándékról tudott vagy tudnia kellett. A b) pontra alapított kereset esetén a szerződés megtámadhatósága feltételezi annak ismeretét, hogy a szerződés tárgya az adós vagyonából történő ingyenes elidegenítés, illetve a vagyont terhelő ingyenes kötelezettségvállalás vagy a harmadik személy javára feltűnően aránytalan értékkülönbözettel megkötött visszterhes jogügylet. A (3) bekezdés értelmében az adóssal összefonódásban levő gazdálkodó szervezettel, valamint az adós tagjával, vezető tisztségviselőjével, illetve annak hozzátartozójával kötött szerződés esetén a rosszhiszeműséget, illetve az ingyenességet vélelmezni kell. Jelen perben a felszámoló csatolta az „archív jegyzék” megnevezésű iratot, melynek dátuma szerint 2006. június 2. napján került átadásra a gárdonyi telkek iratanyaga. Állította ugyan, hogy 2006. augusztusában került abba a helyzetbe, hogy a szerződések megtámadhatóságát felismerte, azonban ezt az állítását semmivel sem támasztotta alá. A csatolt OTP levél éppen arra utal, hogy az OTP-től a perbeli ingatlanokra vonatkozó értékbecslést nem kapott a felperes. Az „archív jegyzék”-kel a felszámoló bizonyította, hogy 2006. június 2. napján átvette az iratokat, ezért ezt követően lehetősége volt a szerződések megismerésére. Az alperesek ezzel szemben nem bizonyították, hogy a megtámadott szerződések ezt megelőzően átadásra kerültek volna a felszámoló részére. A tanúvallomásokból csupán az állapítható meg egyértelműen, hogy 2006. április végén a szerződésekről készített táblázatok kerültek átadásra, azonban ezzel az alperesek a szerződések júniusi időpontban történő átadására vonatkozó írásbeli bizonyítékot nem döntötték meg.

Az ingyenességre alapított kereseti kérelem szempontjából vizsgálva a szerződéseket, megállapítható, hogy önmagából a szerződésekből kitűnik, hogy egyiket az I.r. alperes [tag/ügyvezető] rokonával/édesanyjával kötötték, a névazonosság semmi kétséget nem hagy. A másik magánszeméllyel kötött szerződésből ki kellett tűnnie, hogy a vevő a II.r. alperessel [tag/ügyvezető] azonos címen lakik, és ezért vizsgálni kellett a vevő milyen kapcsolatban áll a tag/ügyvezetővel. A III.r. alperes betéti társaság székhelyéből a felszámolónak látnia kellett, hogy a II.r. alperes [tag/ügyvezető] lakáscímével azonos, sőt ekkor már kellő gondosság mellett tudnia kellett, hogy ez a társaság a tag/ügyvezetők tulajdonában álló társaság. Mindez arra utal, hogy a szerződés kézhezvételét követően a felszámoló olyan helyzetben került, hogy felismerhette a szerződések megtámadhatóságát. [Annak nincs jelentősége, hogy a felszámolóbiztos saját maga, vagy megbízottja útján vette át és vizsgálta át a szerződéseket.] 

A fentiek értelmében az ingyenesség – hivatkozással a törvényi vélelemre – alapján történő megtámadás lehetősége a szerződések átadásának időpontjában megállapítható, ezért a 90 napos határidő ekkor – 2006. június 2. napján – kezdődik. A feltűnő értékaránytalanságra alapított kereseti kérelem vonatkozásában a feltűnően aránytalan értékkülönbözet felismerése időpontjának van jelentősége. E vonatkozásban sem állapítható meg, hogy a felszámoló által megjelölt 2006. augusztusi időpont lenne a megtámadhatóság felismerésének ideje, mivel a felszámoló által csatolt OTP levélből megállapítható, hogy a perbeli ingatlanokkal kapcsolatos értékbecslést az OTP nem készített, így nem is küldött meg a felszámoló részére. A feltűnő értékaránytalanságra alapított kereset vonatkozásában a felszámoló a megtámadás alapjául szolgáló feltűnően aránytalan értékkülönbözet felismerésének későbbi időpontját nem bizonyította. A fentiekre figyelemmel az állapítható meg, hogy a felperes a 90 napos keresetindítási határidő belül nyújtotta be a csődtörvényi rendelkezésekre alapított keresetet, ezért azt érdemben kell tárgyalni.”

A Fővárosi Ítélőtábla a Gf. 10. 40.192/2015/7. sz ítéletében az alábbiakat fejtette ki a szubjektív perindítási határidő vizsgálatával kapcsolatban:

 „A felszámoló Cstv. 40. § (1) bekezdése szerinti tudomásszerzése a rendelkezési jog megszerzésével eshet egybe; az adós társaság vezető tisztségviselője a társaság vagyona feletti rendelkezési jogot azzal adja át a felszámolónak, hogy eleget tesz a Cstv. 31. § (1) bekezdése szerinti irat- és vagyonátadási, valamint nyilatkozattételi kötelezettségének. A fenti jogszabály által előírt tájékoztatás és az átadott iratok alapján a felszámoló kötelezettsége az adós korábbi gazdálkodása lehető legrövidebb időn belüli vizsgálatának az elvégzése, és ennek alapján az esetleges perindításról történő döntés meghozatala. Amennyiben a vezető tisztségviselő nem adja át a szükséges iratokat, nem tesz eleget nyilatkozattételi, tájékoztatási kötelezettségének, az objektív – a felszámolást elrendelő végzés közzétételének időpontjától számított egy éves jogvesztő – határidőn belül indított perben vizsgálandó a tudomásszerzéstől számított 90 napos szubjektív határidő betartása, az, hogy a felszámoló ténylegesen mikor szerezhetett tudomást az általa perben vitatni kívánt szerződésről, szolgáltatásról, a szerződés megtámadásának, a szolgáltatás visszakövetelésének a szükségességéről.

A 2013. november 14-én beérkezett keresettel indult perben felperes felszámolója késedelmes intézkedésre nem hivatkozott, az iratok 2013. augusztus 22-i átvételét állította; figyelemmel a felszámolás 2013. június 4-i kezdő időpontjára, valamint arra, hogy az alperes az elsőfokú eljárás során érdemi ellenkérelem előterjesztése hiányában sem tette vitássá a kereset egyik elemét sem, így a releváns iratok átadásának a fenti időpontját sem, azt az elsőfokú bíróság a Pp. 163. § (2) bekezdése alkalmazásával aggálytalanul elfogadhatta, a 90 napos határidő elmulasztására tehát adat nem merült fel. Rámutat a Fővárosi Ítélőtábla arra, hogy alperes a fellebbezésében sem állított eltérő időpontot, így a keresetindítás elkésettségének.” 

A tudomásszerzés kapcsán tehát azt kell figyelembe venni, hogy a Cstv.40.§ (1) bekezdésében szabályozott „tudomásszerzés” nem választható el a megtámadási okoktól. Nem a megtámadott szerződésről való tudomásszerzés, hanem a megtámadási okokról való tudomás szerzés időpontja számít, s a 90 napos megtámadási határidőt ezen időponttól kell számítani. Az a releváns vizsgálandó időpont, hogy a felszámoló ténylegesen mikor szerezhetett tudomást az általa perben vitatni kívánt szerződésről, szolgáltatásról, a szerződés megtámadásának, a szolgáltatás visszakövetelésének a szükségességéről.

Ettől különálló kérdés az, ha a felszámoló az így számítandó 90 napos határidőt is elmulasztja, késedelmét miként tudja olyan „menthető okként” kimenteni, amely alkalmas az elévülés nyugvása megállapítására.

3.2.4. A hitelezők értesítése

A Cstv. 40.§ (5) bekezdése fenntartja azt a korábbi rendelkezést, miszerint a felszámoló a tudomására jutott megtámadható ügyletről köteles haladéktalanul tájékoztatni a hitelezői választmányt vagy a hitelezőt, s a hitelező akkor is jogosult megtámadni a szerződést az értesítéstől számított 15 napon belül, ha a 90 napos megtámadási határidő letelt, vagy abból 15 napnál kevesebb van hátra. A 180 napos, illetve egy éves jogvesztő határidő azonban már ilyen okból sem léphető túl, ezt az V. Cstv. Novella már kifejezetten kimondja.

Ez a rendelkezés valójában a Ptk.-ban szabályozott elévülés nyugvásának egy speciális esete. A bekezdés nem alkalmazható akkor, ha a hitelező már a felszámolói értesítést megelőzően is tudomással bírt a megállapodásról. E szempontból a jogügylet tényének, nem pedig annak a felszámoló általi jogi minősítésének van jelentősége, ugyanis a hitelező az ügylet megtámadása során annak a felszámoló általi minősítéséhez nincs kötve, azt saját belátása szerint értékelheti, s dönthet a keresetindítás vagy annak mellőzése mellett 

 

3.3. Megtámadási határidő vizsgálata a Ptk. szabályai alapján indított perekben

A gyakorlatban felmerült a kérdés, hogy amennyiben a felszámoló nem a Cstv. 40.§, hanem a Ptk.-ban szabályozott valamely jogcímen támadja meg az adós által korábban kötött szerződést, az elévülés nyugvásához vezető oknak tekinthető-e az, hogy a felszámolónak időre volt szüksége az adós iratanyagának áttekintésére. A Legfelsőbb Bíróság a BH.2003.205. számú döntésében kifejtette, hogy az elévülés nyugvását idézi elő minden olyan esemény, amelynek következtében a jogosult a követelését menthető okból nem érvényesítheti. Ha a felszámoló a megtámadási határidő letelte után került abba a helyzetbe, hogy az adós vagyoni viszonyait, az általa megkötött szerződéseket áttekinthesse, akkor az elévülés nyugvását kell megállapítani.

Idézek az indokolásból:

„A felperes az eljárás során többször módosított keresetében megtámadta az alperesekkel kötött szerződéseit, kérte azok érvénytelenségének a megállapítását. Nem tévedett az elsőfokú bíróság akkor, amikor nem találta alaposnak az alperesek arra történő hivatkozását, miszerint a megtámadási határidőt a felperes elmulasztotta, és érdemben tárgyalta a pert. A felperes felszámolását elrendelő végzés 1996. szeptember 27-én emelkedett jogerőre, annak közzététele a Cégközlöny 1996. október 24-i számában történt meg. A hitelezői igények előterjesztésére 30 napos határidő állt rendelkezésre. E határidő leteltét követően került a felszámoló abba a helyzetbe, hogy az adós vagyoni viszonyait, az általa megkötött szerződéseket áttekinthesse. Ezen túlmenően az elsőfokú bíróság által 1997. januárjában megtartott tárgyaláson jutottak birtokába az üzlethelyiségek átadásával kapcsolatos, az I. r. alperes által csatolt iratok. A felperes esetében tehát alkalmazhatóak voltak a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdésében foglaltak. Nevezetesen a jogszabály kimondja, hogy az elévülés nyugvását idézi elő minden olyan esemény, amelynek folytán a jogosult a követelését menthető okból nem érvényesítheti. A jelen esetben a felszámoló keresete előterjesztésével kapcsolatban a kimentési ok fennállt, az elévülés nyugvása bekövetkezett, így a kereset érdemi tárgyalásának helye volt.” (Legfelsőbb Bíróság Gf.VIII.32.054/2000/16. szám)

Hasonló álláspontot foglalt el a Fővárosi Ítélőtábla a 12.Gf.40.539/2008/7. számú döntésében. Véleményem szerint ez az álláspont alapvetően téves. A felszámolás elrendelése nem vezethet az elévülési idő nyugvásához, ugyanis a jogosultakat korábban semmilyen ok nem gátolta a szerződés megtámadásában. A felszámolás elrendelése az adós jogalanyiságában változást nem hoz, a vagyonnal rendelkezni jogosult vezető személyének változása pedig nem vezethet az elévülés nyugvásához. Az ezzel ellentétes álláspont oda vezetne, hogy a cégek vezetésében bekövetkezett minden változás esetén megállapítható lenne az elévülés nyugvása. Pont azért szabályozza a Cstv. a szerződések speciális okból történő megtámadási lehetőségét, hogy a felszámoló számára biztosítsa a szerződések megtámadását. Ezt nem lehet a fent idézett döntéseknek megfelelően kiterjesztően értelmezni.

A bírói gyakorlat értelmében általában az elévülés nyugvását eredményezi a képviselet hiánya; illetve a képviselő és a képviselt közötti érdekellentét ténye annak megszűnéséig, az általunk tárgyalt eset nem tartozik ebbe a körbe. Az ezzel kapcsolatos hitelezői érdeksérelmek kiküszöbölése érdekében tették lehetővé a szerződések megtámadását a Cstv. 40.§ alapján. A Szegedi Ítélőtábla a BDT.2013.3026. számú döntésében ezt az elvet tette magáévá, ezzel a döntéssel értek egyet. A döntés indokolásának vonatkozó részét ismertetem.

: „Az elévülés kezdő időpontjától számított egy éven belül nem volt olyan jogcselekmény, amely akár az elévülés megszakadását, akár annak nyugvását idézte volna elő. A joggyakorlatban azonban vita tárgyát képezi, hogy a Ptk. szerinti egyéves megtámadási határidő tekintetében - a felszámoló által az adós nevében benyújtott kereset esetében - el kell-e térni a felszámolás hiányában alkalmazott szabályoktól. Így vitás, hogy ha a megtámadási határidő már eltelt a felszámolás kezdő időpontja előtt - ahogyan az jelen esetben is történt - és a felszámoló az iratok átvételét követően a Ptk.-n alapuló megtámadási keresetét benyújtja, tekinthető-e úgy, hogy a felszámoló kijelöléséig, az iratok átvételéig a megtámadási határidő nyugodott. Az ítélőtábla álláspontja szerint a felszámolás megindulása nem „éleszti fel” a Ptk.-n alapuló megtámadási jogot, a felszámolónak ilyen esetben a Csődtv. 40. §-a szerinti megtámadásra van lehetősége. Amennyiben ezt elmulasztja, sem ilyen jogalapon, sem a Ptk.-ban biztosított megtámadási jogcímeken igényét nem érvényesítheti (hasonlóan: Céghírnök 2010. évi 3. szám dr. Bodnár Zsuzsanna - dr. Csőke Andrea: A Ptk. szerinti megtámadási határidő számítása a felszámoló által indított perekben).

Jelen ügyben is ez történt. A megtámadási határidő már a felszámolás megindulása előtt eltelt, ezért a felszámoló 2011. április 22-én a Ptk.-ban rögzített megtámadási jogcímen előterjesztett keresete elkésett. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy ezzel ellentétes álláspont esetén is elkésett volna a kereseti kérelem, hiszen a szerződésről való tudomásszerzést követő 3 hónapon belül a felszámoló nem élt a megtámadás jogával [Ptk. 236. § (2) bek.].” (Szegedi Ítélőtábla Pf.I.20.730/2011. BDT.2013.3026.)

3.4. A megtámadásra jogosultak

A szerződés megtámadására a hitelező és az adós nevében a felszámoló jogosult. Ebben a kérdésben is lényegesen módosult a jogszabály, a felszámolók törekvéseit elfogadva a törvényalkotó kivette a felszámoló saját nevében történő megtámadási jogosultságát. Ennek a törekvésnek az okát a perindítással kapcsolatos költségek viselésének szabályozatlansága adta, véleményem szerint helyesebb lett volna a költségviselés kérdésében egyértelmű szabályozást adni. (Különösen szembetűnő a helyzet fonáksága, amikor az adós olyan szerződést támad, amelynek megkötése során maga is rosszhiszeműen járt el.)

Megtámadásra jogosult a hitelező is. Hitelezőnek az minősül, aki a felszámolási eljárásban bejelentette a követelését, azt a felszámoló nyilvántartásba vette. Hitelezőnek minősül a vitatott igénnyel rendelkező, illetve a függő követelés jogosultja. Aki nem jelent be hitelezői igényt, csak a behajthatatlansági igazolás kiállítását kéri, nem minősül hitelezőnek, ő nem jogosult a per megindítására. A Pécsi Ítélőtábla mondta ki a BDT.2006.1398.szám alatt közzétett döntésében, ha a felszámoló által nyilvántartásba vett hitelező a felszámolási törvény alapján szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indít pert, a peres felek nem vitathatják a felperes hitelezői minőségét.

A megtámadási perekben a hitelezői minőségnek más szempont szerint is jelentősége van. A 40.§ (1) bek. c.) pont és a (2) bekezdésnek is tényállási eleme valamely hitelező előnyben részesítése. A bírói gyakorlat egységes abban, hogy az előnyben részesült hitelező nem azonos a felszámolási eljárásban bejelentkezett hitelezővel. Ezzel a hitelezői fogalommal kapcsolatban mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla, hogy a megtámadási perben a hitelezői jogállást nem lehet szűkítően értelmezni (BDT.2014.3117.), A hitelező fogalma - aki az adós teljesítése folytán a többi hitelezőhöz képest előnyben részesül - nem szűkíthető le a felszámolási eljárásban hitelezőként bejelentkező személyekre, ebben a közelítésben egy már fennálló kötelem jogosultja is hitelezőnek tekintendő.

Hasonlóan foglalt állást a Fővárosi Ítélőtábla 11. Gf. 40 285/2008/7. számú határozatában, kimondva:

„A perben a fellebbezés kapcsán a bíróságnak először állást kellett foglalnia abban a kérdésben, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja értelmében ki minősül hitelezőnek, mivel az alperesek elsődleges védekezése arra irányult, hogy a II. r. alperes nem jelentett be hitelezői igényt a felszámolásban, ezért az általa kötött szerződés nem támadható meg.

E jogszabályhely alkalmazása esetén - ahogyan az elsőfokú bíróság is helyesen tette - a hitelező fogalmát tágan kell értelmezni. Természetesen hitelezőnek tekintendők azon személyek, akik a felszámolásban hitelezői igényt jelentettek be és a felszámoló követelésüket nyilvántartásba vette, azonban ezen túlmenően hitelezőnek kell tekinteni mindazokat is, akiknek a megtámadási időn belül jogerős és végrehajtható bírósági, hatósági határozaton alapuló vagy az adós által elismert, nem vitatott követelése állt fenn az adóssal szemben (ez áll összhangban a Cstv. 3. § c) pontjában foglaltakkal is.).”

 

Felmerült továbbá a hitelező fogalma a 40.§ (1) bek. a) pontjával összefüggésben is. A Kúria a BH2016. 120. szám alatt közzétett döntésében ugyanis elvi éllel mondta ki, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt, a hitelező vagy hitelezők kifejezés alatt nemcsak azokat a hitelezőket kell érteni, akiknek a követelése már fennállt a vagyoncsökkenést eredményező szerződés vagy jognyilatkozat megtételekor, hanem a felszámolási eljárásban figyelembe veendő összes hitelező érdeke védendő, valamennyiük tekintetében vizsgálni kell, hogy a támadott szerződés a kijátszásukra irányult-e . 

„[24] A felülvizsgálati kérelemben foglaltak alapján a Kúriának abban a jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontjára alapított kereset esetén a felek jogügyletének konkrét hitelezői követelések kijátszására kell-e irányulnia, azaz a kijátszandó igénynek már akkor fenn kell-e állnia, amikor a felek a jogügyletet megkötik, továbbá fenn kell állnia a kereset benyújtásának időpontjában, vagy pedig a jogügylet megkötése után keletkező, de a jogügylet miatt ki nem elégíthető hitelezői igényekre is alapozható a kereset?

[25] A jogerős ítélet az 1/2011. (VI. 15.) PK véleményből kiindulva arra az álláspontra helyezkedett, hogy annak a hitelezői igénynek, amelynek kijátszására hivatkozással a felszámolás megindulását követően a keresetet benyújtják, már léteznie kell a szerződés megkötésekor, sőt nem csak léteznie kell, hanem az érvényesíthetőség állapotába is kell kerülnie erre az időpontra ahhoz, hogy annak jogosultja kijátszott hitelezőnek minősüljön.

[29] A kifejtettek alapján a Kúria arra a következtetésre jutott, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt a „hitelező vagy hitelezők” kifejezés alatt nemcsak azokat a hitelezőket kell érteni, akiknek a követelése már fennállt a vagyoncsökkenést eredményező szerződés vagy jognyilatkozat megtételekor, hanem a felszámolási eljárásban figyelembe veendő összes hitelező érdeke védendő, valamennyiük tekintetében vizsgálni kell, hogy a támadott szerződés a kijátszásukra irányult-e. A kereset megalapozottsága esetén ugyanis nemcsak annak a hitelezőnek a követelése kielégítésére kerülhet sor, akinek a követelése esetleg már fennállt a szerződés megkötésekor, hanem az érvénytelenség miatt a vagyontárgy visszakerül a felszámolási vagyonba és ez a vagyon a törvény kielégítési sorrendre vonatkozó szabályainak megfelelően kerül szétosztásra a hitelezők között.”

 

4. A keresethalmazat

A megtámadási perekben tipikusan előfordul, hogy a felperes a keresetét több jogcímen terjeszti elő, ezzel tárgyi keresethalmazat keletkezik. A tárgyi keresethalmazat lehet valóságos vagy látszólagos. A látszólagos keresethalmazat két formája a vagylagos és az eventuális keresethalmazat, a megtámadási perekben és az érvénytelenségi perekben ez utóbbi a jellemző. A hivatalbóli eljárás megszűnésével a felek rendelkezési jogának körébe tartozik az, hogy milyen sorrendet állít fel a kereseti kérelmei között. A bíróság nem válogathat az előterjesztett kereseti kérelmek között, s ma már az is egyértelmű, hogy a bíróság nem vizsgálhatja először az érvénytelenségi majd az egyéb megtámadási okokat. Az ellentétes bírói gyakorlat egységesítését az 1/2010. és 2/2010.(VI.28.) PK vélemény végezte el. A 2/2010.(VI.28.) PK vélemény 5. és 6. pontja releváns a mi szempontunkból, ez ad választ a keresethalmazatból adódó kérdésekre. 

Mindenesetre, ahogy a Kúria a Gfv. VII. 30.014/2016/6. sz. döntésében rámutatott, a szerződés jóerkölcsbe ütközése, mint érvénytelenségi ok, nem szolgálhatja a szerződés más címen elmulasztott megtámadásának pótlását.

Újabban a Cstv. a 40.§ és a 33/A. §, illetve a 40.§ és 49.§ közötti összefüggés váltott ki vitát. Előfordult, hogy a hitelező mind a 33/A.§-t, mind a 40.§-t megjelölte a kereset alapjául. A BH 2016.179. számú döntésben a Kúria rámutatott: 

[„21] A Kúria hangsúlyozza, a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében szabályozott megállapítási per a vezető tisztségviselő Cstv.-ben meghatározott magatartása következtében az adós vagyonában beálló csökkenés megállapítására irányul. A hitelezőként történő perindításra jogosultság szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a felperes az adós felszámolási eljárásában milyen összegű bejelentett hitelezői igénnyel rendelkezik, s annak sem, hogy az milyen jogcímen keletkezett. Ezért az alperes arra vonatkozó érvelésének, hogy ha felperes megtámadta volna a perbeli szerződést, csak kisebb összegű - 805 847 Ft hitelezői igény - érvényesítésére lehetne jogosult, nincs jelentősége, a felperes perbeli legitimációját ez nem érintené.”

Ezzel egyet lehet érteni, de, ha a hitelező mindkét jogcímen perel, akkor a vagyoncsökkenés, mint kár függhet a megtámadás sikerétől. Ezért véleményem szerint – miután itt nem látszólagos, hanem valóságos keresethalmazatról van szó, - a bíróságnak jogában áll azt a kérdést vizsgálni, amelyet elsődlegesnek tart, s a másik kereseti kérelem tekintetében akár fel is függesztheti az eljárást. Amennyiben csak a 33/A § alapján perel – mint a fenti idézett döntésben – akkor viszont a vezető nem védekezhet azzal, hogy előbb támadja meg a hitelező/felszámoló az adós által kötött szerződést. A vezetői felelősség megállapítása iránti kereseti kérelem kapcsán akkor utasítható el a kereset, ha a 40 § alapján hozott döntés következtében nincs kár. Ha viszont a vezetői magatartásnak csak egyik felhívott eleme a támadott szerződés, akkor lehetséges a vezető marasztalása. A fenti problémák miatt nem célszerű egyetlen keresetben mindkét jogcímen perelni, természetesen nem kizárt az ilyen perindítás.

A Szegedi Ítélőtábla ennél tovább ment, a Gf. III. 30.401/2014/2. sz. döntésben azt az álláspontot fogalmazta meg, hogy valóságos tárgyi keresethalmazatként a vezető tisztségviselővel szemben nem terjeszthető elő ugyanazon tényállásra hivatkozással a Cstv. 33/A.§ (1) bekezdés szerinti megállapítási per, valamint a Cstv. 40.§ (2) bekezdésre alapított marasztalási per.

A Pécsi Törvényszék a 18.P. 21.072/2015/29/I. sz. végzésében a Szegedi Ítélőtábla döntéséhez hasonló tényállás alapján a Cstv. 33/A.§-ra alapított kereset tekintetében időelőttiség miatt megszüntette a pert, a Pécsi Ítélőtábla Pkf. V. 20.497/2015/2. sz. végzésében az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte és új határozat hozatalára utasította. Álláspontja szerint ilyen tényállás mellett a vagyoncsökkenés tényét sem lehet megállapítani, ezért érdemben kell elbírálni a keresetet.

 

Dr. Juhász László


 

Az ItJump Kft. részvétele és törekvése a felszámolók kötelező szakmai továbbképzésében.


Az ItJump Kft. nem felszámoló szervezet, tulajdonosai között nincs felszámolói érdekeltség, de szolgáltató, oktató tevékenységével szorosan kötődik a fizetésképtelenségi szakterülethez. Munkatársai között többen vannak felkészült felszámolók, a felkért oktatói pedig a szakterület elismert személyiségei. Működésében sajátos, hogy nagyon komoly speciális informatikai tudással-, fejlesztő és üzemeltető kapacitással rendelkezik, amit alapvetően a fizetésképtelenségi szakterületen hasznosít. Szolgáltatóként a felszámolók több, mint felével van konstruktív, együttműködő kapcsolata. A megteremtett szellemi és technikai bázison a Társaság az elmúlt években speciális oktatási-továbbképzési tevékenységet fejtett ki, amelynek során egyrészt saját fejlesztésű nyilvántartási rendszerének alkalmazását, másrészt a szakterület informatikai fejlődésének eredményeként megjelenő új előírásoknak való felszámolói megfelelőséget segíti elő tanfolyamaival.  A felszámoló kollégák majd mindegyike készülhetett már fel a Társaság oktató termében az EÉR alkalmazására, a kötelezővé váló elektronikus kommunikáció technikájának elsajátítására, de igen hasznos szerepet vállal a Társaság a FOE informatikai szakértőjeként is a felszámolói társadalom reputációjának erősítésében is.

Az ItJump Kft. tudatos személyi, szervezeti és tárgyi fejlesztéssel mára igen komoly oktatási kapacitást épített ki, amit már nem csupán a felszámolók körében hasznosít, hanem - kilépve e sajátos piacra – az érintőleges szakterületeken is szolgáltat. Ennek sorában a Társaság komoly szerepet vállalt a természetes személyek adósságrendezési eljárásában (családi csőd) eljáró kormányhivatali alkalmazottak felkészítésében, továbbképzésében, kivívva az Igazságügyi Hivatal és az  Igazságügyi szolgáltatók Jogakadémiája szakmai elismerését is.

A családi vagyonfelügyelők továbbképzése során alakította ki és alkalmazta a Társaság az elméleti és gyakorlati ismeretek integrált átadásának hatékony módszerét. Ez, a 20-25 fős hallgatói csoportokra kialakított interaktív módszer különösen alkalmas a felszámolók szakmai továbbképzésére, hisz a foglalkozásokon résztvevő szakemberek rendszerezetten, kellő jogértelmezés mellett ismerkedhetnek meg a változó jogszabályokkal, és az alkalmazásuk módszertani lehetőségeivel úgy, hogy folyamatos kommunikáció és visszacsatolás formájában rögzíthetik, és kontroll segítségével gyakorolhatják be az eljárási technikákat.

A Jogakadémia és a FOE szervezésében a felszámolók kötelező szakmai továbbképzése egyrészt nagy előadások, másrészt csoportos  gyakorlati tanfolyamok formájában valósul meg. Az ItJump Kft. 2016-ban három tematikus gyakorlati képzéssel integrálódik a továbbképzési rendszerbe. Ezek mindegyike olyan területet érint, amely alapvető jelentőségű a felszámolók munkájában. Bár kredit tartalma ezeknek elmarad az előadásokétól - álláspontom szerint - a hasznosítható ismeretek szempontjából azonban nem, ezért érdemes a felszámoló kollégáknak élni a részvétel lehetőségével. A Jogakadémia hónlapján meghirdetésre került mindhárom téma elméleti és gyakorlati ismereteket ötvözötten, egymáshoz kapcsolódva kerül kidolgozásra, teret engedve a közvetlen konzultációnak, adott esetben az önálló begyakorlásnak. A foglalkozásokat dr. Juhász László, dr. Zsiga László és Tóth Szilárd tartják abban az újszerű, egymásra épülő, interaktív formában, ahogy azt a családi vagyonfelügyelők továbbképzésekor a résztvevők igen eredményesnek és hatékonynak ítéltek. A foglalkozások tematikáját a Jogakadémia honlapja ismerteti. Az elektronikus kapcsolattartás és iratkezelés, illetve az EÉR alkalmazásának módszertana, mint témák önmagukat ajánlják. A felszámolási eljárások módszertanát áttekintő témakör vonatkozásában viszont kiemelendő, hogy az elmúlt évek szabályozási változásaira fókuszál és azok eljárási technikájára ad opciós válaszokat, amelyek esetében a bírói gyakorlat sem egységes. Szerintem, ezeken a foglalkozásokon érdemes részt venni, mert közvetlen hasznosítható ismeretanyaggal készülnek az előadók.

dr. Zsiga László


 

Alkategóriák