Köszöntő, tájékoztató

Tisztelt Olvasó!

Sok szeretettel köszöntöm az átalakult publikációs oldalunkon. A jövőben ezt a rovatunkat Dr. Juhász László vezeti. Meggyőződésem, hogy a fizetésképtelenségi eljárásokkal foglalkozó szakemberek számára nem kell bemutatnunk rovatvezetőnket.

Még is egy két apró villanást felidéznénk önéletrajzából:

1992-től foglalkozik csődjoggal, a témában folyamatosan publikál szakcikkeket,  készít egyetemi jegyzeteket, ötödik kiadásban jelent meg nyomtatásban „A magyar fizetésképtelenségi jog kézikönyve” című szakkönyve. Jelenleg előkészületben van ugyanennek a könyvnek az első e-könyv formátumú kiadása. Rendszeresen részt vett a bírák, titkárok szakmai képzésében, valamint a fizetésképtelenségi szakjogász képzésben, 2010-től  címzetes egyetemi docens. 

Ebben a rovatban részben saját publikációi jelennek meg, részben közzétesszük azokat a kérdéseket, amelyeket az olvasóktól, vagy a szakmabéliektől kapunk. 

 

Szeretnénk ezekre a felmerült kérdésekre választ, vagy véleményt kapni rovatvezetőnktől. Hosszabb távon ez a rovat kettéválhat, egy jól működő fórumra és egy publikációs oldalra, de az első időszakban ezt a kettős funkciót egyben fogjuk megpróbálni megvalósítani.

 

Szakértőnk számára kérdéseket lehet feltenni a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát. e-mail címen. A válaszok ezen az oldalon elolvashatóak lesznek.

Tisztelettel: Tóth Szilárd Itjump Kft.

A szerződések Csődtörvény alapján történő megtámadásának néhány kérdése

1. Általános kérdések

A szerződések megtámadásának kérdése már a római jogban is felmerült, s mint tudjuk az adósnak a hitelezőket megkárosító vagyonelidegenítései (eladások, ajándékozások, tartozások elengedése, kötelezettségek vállalása, stb.) ellen a prétor védte a hitelezőket, módot adva számukra az elidegenített érték dolózus szerző féltől történő visszakövetelésére. Az erre  szolgáló kereset neve a jusztiniánuszi jogban actio Pauliana volt. (Marton Géza: A római magánjog elemeinek tankönyve Tankönyvkiadó, Budapest 1957. 117.oldal) Többek között ebből a jogintézményből is táplálkozott a magánjogi szerződések megtámadásának lehetősége.

Mihelyst megjelentek Európában a csődtörvények, speciális szabályokat alakítottak ki a hitelezők védelme érdekében. A szerződések megtámadásának szabályrendszere ettől kezdve eltérő pályán futott. Magyarország sem volt kivétel, azzal a nem lényegtelen különbséggel, hogy az ún. szocializmus évtizedeiben a csőd kifejezést nem lehetett használni, ennélfogva a csődjogi szabályozásból öt évtized kimaradt.

A magyar jogban az első csődtörvény, az 1840. évi XXII. tc. a hitelezők megkárosítására irányuló ügyletekről nem tartalmazott rendelkezést. Az 1881. évi XVII. tc. 26.§-a viszont már egyértelműen kimondta, hogy a „közadósnak a csődnyitás előtt keletkezett s a következő §-ba érintett jogcselekvényei, mint a hitelezőkkel szemben hatálytalanok, akár kereset, akár kifogás útján megtámadhatók”.

Az Ftvr. 3.§ (3) bekezdése a hitelezők számára lehetővé tette, hogy a felszámolási eljárás során – legkésőbb az eljárás befejezéséig – a bíróság előtt a gazdálkodó szervezetnek a felszámolás megindítását megelőző hat hónap alatt, továbbá a felszámolási eljárás közzétételéig kötött szerződéseit megtámadja, ha azok a hitelező követelésének kielégítését veszélyeztetik. A kialakult bírói gyakorlat ezt a megtámadást a Ptk. 203.§-ban szabályozott fedezetelvonó szerződéshez (az actio Pauliana Ptk.-beli megfelelőjéhez) hasonlította.

A Cstv. eredeti szövege a megtámadásra a következő rendelkezést tartalmazta:

40. § (1) A hitelező vagy a felszámoló - a felszámolás kezdő időpontjától számított 90 napon belül - a felszámolási eljárást lefolytató bíróság előtt megtámadhatja az adósnak a megelőző egy éven belül megkötött szerződését, vagy más jognyilatkozatát, ha annak tárgya

a) az adós vagyonából történő ingyenes elidegenítés, illetve a vagyont terhelő ingyenes kötelezettség vállalás, vagy

b) harmadik személy javára feltűnően aránytalan értékkülönbözettel megkötött visszterhes jogügylet.

(2) A megtámadást a megtámadási határidőn belül írásban közölni kell az adóssal és a harmadik személlyel. Ha az utóbbi 15 napon belül nem nyilatkozik vagy a követelést vitatja, a hitelező vagy a felszámoló haladéktalanul bírósághoz fordulhat.

 

A Cstv. hatálybalépésekor annak miniszteri indokolása a Cstv. 40.§ szabályozásával kapcsolatban kifejezetten utalt a Ptk. 203.§-ra, az eltérést abban látta megállapíthatónak, hogy a Cstv.-ben szabályozott megtámadással akkor is lehetett élni, ha egyik fél sem volt rosszhiszemű.

A Cstv. szabályrendszere jelentősen módosult az elmúlt években, rá sem lehet ismerni az eredeti előírásokra.

Ahogy emelkedett a felszámolási eljárások száma, egyre többször éltek - elsősorban a felszámolók – a megtámadás lehetőségével. Ennek köszönhetően a megtámadási pereknek hatalmasra duzzadt bírói gyakorlata alakult ki, s számtalan szakmai anyag foglalkozik a megtámadás kérdéseivel. Jelen tanulmány – terjedelmi okokból – csak pár fontos kérdést boncolgat az újabb jogfejlődés tükrében, nem törekszik a teljességre.

2. A megtámadás módja

 

Szándékosan idéztem be a Cstv. eredeti szövegét, amelyből látható, hogy a jogalkotás a megtámadás lehetőségét az rPtk. megtámadásra vonatkozó szabályait alapul véve dolgozta ki. A rPtk. 236. § (1) bekezdése kimondja, hogy a megtámadást egy éven belül írásban kell a másik féllel közölni, majd a közlés eredménytelensége esetében haladéktalanul a bíróság előtt érvényesíteni. A Cstv.. 40. §-a úgy szólt, hogy a megtámadást a 90 napos megtámadási határidőn belül írásban közölni kell az adóssal és a harmadik személlyel. Ha az utóbbi 15 napon belül nem nyilatkozik vagy a követelést vitatja, a hitelező vagy a felszámoló haladéktalanul bírósághoz fordulhat. Ezt a szabályt azonban már az I. Cstv. Novella megváltoztatta, s maradt a 90 napos megtámadási határidő. A hatályos Ptk. – az rPtk.-hoz hasonlóan - fenntartotta a kettős határidőt, a 6:89.§ (3) bekezdés ugyanis előírja, hogy a megtámadási jog a szerződés megkötésétől számított egyéves határidőn belül a másik félhez intézett jognyilatkozattal vagy közvetlenül bíróság előtti érvényesítéssel gyakorolható. A szerződés megkötésétől számított egyéves határidőn belül fordulhat bírósághoz a fél, ha a szerződést a másik félhez intézett jognyilatkozattal támadta meg, és a megtámadás eredménytelen volt. A Cstv. tehát elszakadt a polgári9 jogi szabályozástól, ilyen kettősséget ma már nem szabályoz, a törvényi határidőben bíróság előtt kell a megtámadást érvényesíteni.

A Fővárosi Ítélőtábla a 15.Gf.40.401/2014/5. számú ÍH.2015.38. szám alatt közzétett döntésében konstatálta, hogy a Cstv. 40.§-ának valamely tényállására alapított megtámadás kizárólag a bíróság előtt keresetlevél benyújtásával történhet. A megtámadást tartalmazó keresetlevélnek a törvényi határidőn belül a bírósághoz kell megérkeznie. A táblabíróság megállapítása kiemelte azt a valós tényt, hogy 1993. szeptembere óta nem lehet külön nyilatkozatban megtámadni az adós szerződését és utána pereskedni, nagyon gyors perindításra  kell sort keríteni.

3. A megtámadási határidő

Míg a törvény 2004. május 1. előtti hatályos szabályai szerint a hitelező a felszámolást elrendelő végzés közzétételétől, a felszámoló pedig a kezdő időponttól számított 90 napon belül indíthatta meg a pert, a IV. Cstv. Novella radikálisan más megoldást alkalmazott. Eszerint a megtámadási határidő nem a felszámolás kezdő időpontjától (felszámoló) illetve a közzététel (hitelező) időpontjától kezdődik, (amely most már azonos időpont 2006. július 1-től) hanem mind a hitelező, mind a felszámoló esetében a tudomásszerzéstől. 

3.1. Megfelelő-e a megtámadási határidő?

 

Mielőtt a megtámadási határidő kérdését elemeznénk, foglalkozni kell a megtámadási határidő hosszával vagy inkább rövidségével. A törvény indokolása egyetlen szót sem szól arról, hogy az Ftvr. megoldását miért vetették el, s miért rövidítették le drasztikusan a megtámadási határidőt. Adódik a válasz, miszerint az eljárás célja az adós gyors kivezetése a gazdasági életből, maga törvény is két éves időszakot jelöl meg az egész eljárás befejezésére, s ezen túlmenően a felosztható vagyon minél előbb történő megismerése a viszonylag rövid megtámadási határidőt indokolja.

Ugyanakkor legalább ugyanilyen súllyal esik latba a hitelezői érdekek védelme. Már ebbe az irányba mozdult el a jogalkotás, amikor nem a kezdő időpontban indítja a megtámadási határidőt, de úgy gondolom ez kevés. Ha elemezzük a felszámoló feladatait, ha belülről ismerjük azokat a nehézségeket, amelyek az iratok beszerzése, átadása körül adódnak (hiányos iratok, eltitkolt szerződések, töredékes könyvelés, s még sorolhatnám), akkor látható, hogy a jogalkotó egy képzelt világban élve alkotta meg a szabályait. Ebben a képzelt világban a felszámolás alá került cégek vezetői megtalálhatók, minden kötelezettségüket határidőben teljesítik, együttműködnek a felszámolóval. A valóság -ahogy már jeleztem – teljesen más. Ezért akár egy törvénymódosítás, akár új törvény megalkotása esetén meg kell hosszabbítani a megtámadási határidőt, akár úgy, hogy azt a jogalkotó eltörli, s marad az egy éves jogvesztő határidő a megtámadásra.

Miért van erre szükség? A felszámoló a hitelezők pénzén, a hitelezők érdekében indítja meg a pert. Ezért különös felelőssége van abban, hogy ezeket az általában jelentős pertárgy értékű pereket megalapozott bizonyítékok alapján indítsák meg. Ehhez információkra, adott esetben szakértői vélemények beszerzésére van szükség. Mindez alig fér bele a 90 napos perindítási határidőbe, ezért tapasztalható az, hogy a felszámoló sokszor nem tud bizonyítási kötelezettségének eleget tenni. Ezért kellene a 90 napos megtámadási határidőt meghosszabbítani. 

3.2. A megtámadási határidővel kapcsolatos kérdések

3.2.1. A 90 napos határidő jellege

A 90 napos határidő anyagi jogi, elévülési jellegű határidő, számítására a rPtké. 3.§ és 4.§ illetve a Ptk. 8:3.§ előírásai az irányadóak, annak minden következményével együtt. A keresetlevélnek a lejárat napjáig meg kell érkeznie a bíróságra. Késedelem esetén az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. (rPtk. 326-327.§, Ptk. 6:24.§). Emiatt a határidő elmulasztása esetén igazolási kérelmet nem lehet előterjeszteni.

Amennyiben az elévülésre az új Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni, arra kell figyelemmel lenni, hogy a 6:24.§ (3) bekezdése kimondja, hogy a 6:24.§ (2) bekezdésben meghatározott időtartam alatt az elévülés nyugvásának nincs helye, az elévülés megszakítására vonatkozó rendelkezéseket pedig azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a megszakítás következtében az egyéves – egyéves vagy ennél rövidebb elévülési idő esetén a három hónapos – határidő számítása kezdődik újból.

A Legfelsőbb Bíróság 4/2003. számú Polgári jogegységi határozatában a bírósági eljárást megindító keresetlevél vagy kérelem késedelmes benyújtásával kapcsolatban az alábbiakat mondta ki:

„A keresetlevél benyújtására a jogszabályban megállapított határidő számítására - amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik - a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 105. § (4) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók.

A keresetlevél késedelmes benyújtása esetén, ha a keresetlevél előterjesztésére megállapított határidő - jogszabály kifejezett rendelkezése folytán - jogvesztő, vagy a mulasztás kimentésére előírt igazolással (Pp. 107-110. §) a fél nem él, illetőleg az alaptalan, a keresetlevél idézés kibocsátása nélkül hivatalból el kell utasítani [Pp. 130. § (1) bekezdés h) pont], ennek elmaradása esetén a pert meg kell szüntetni [Pp. 157. § a) pont].

Ha a keresetlevél késedelmes benyújtása nem vezet jogvesztésre, és a jogszabály a mulasztás orvoslására nem ír elő igazolást, a mulasztás jogkövetkezményéről az ellenérdekű fél elévülési kifogása alapján az ügy érdemében hozott ítéletben kell dönteni.

A kifejtettek irányadóak a bírósági nemperes eljárás megindítására előterjesztett kérelemre is.”

A jogegységi határozatból következően a bíróságnak nem kell hivatalból a megtámadási határidő betartását figyelnie, a megtámadási határidő ugyanis nem jogvesztő, az alperesnek kell hivatkoznia – elévülési kifogást előterjesztenie – arra, hogy a perindítási határidőt a felperes elkéste. A Gfv. VII. 30.070/2015/6. sz. határozatban a  Kúria megerősítette ezt az elvet, kimondva, hogy a bíróságnak hivatalból csak a Cstv. 40. § (1) bekezdése szerinti objektív, egy éves jogvesztő határidő fennállását kell vizsgálnia. 

 

Ha a felperes a 90 napos határidőt túllépi, akkor elkésett a követelés érvényesítésével és amennyiben erre az alperes hivatkozott, a bíróság ítélettel utasítja el a felperes keresetét, nincs helye a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának, illetve a per megszüntetésének.

Ezt az álláspontot fogadta el a Fővárosi Ítélőtábla ÍH.2006.3.135. számában közzétett döntésében, amelyben kimondta, hogy a Cstv. 40.§ (1) és (4) bekezdésében megjelölt határidő elmulasztása esetén nincs helye a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának, illetve a Cstv. 40.§-ának (4) bekezdésében meghatározott 15 napos határidő azon hitelező keresetindítására vonatkozik, aki a felszámoló értesítéséből szerez tudomást az (1) bekezdés a) vagy b) pontjai szerinti jogügyletről, s nem alkalmazható olyan hitelező esetében, aki már a felszámoló értesítését megelőzően ismerte a megtámadási lehetőséget.

Hasonló döntést hozott a Pécsi Ítélőtábla, kimondva, hogy fontos következménye az anyagi jogi határidőnek az is, hogy elmulasztása esetén nem lehet a pert megszüntetni, hanem az ügy érdemében ítélettel kell határozni. (BDT.2012.2736.)

A határidő számításánál a következőre kell figyelemmel lenni:

A felszámolási ügyekben a hitelező/felszámoló a tudomásszerzéstől számított 90 napos határidő alatt indíthatja meg a pert. 

Ha a 90 napos határidő megszakad a rPtk. 327.§ (1) bekezdés valamely esete, [írásbeli felszólítás, perindítás, elismerés stb.] miatt, akkor a rPtk. 327.§ (2) bekezdés értelmében a 90 napos elévülési határidő újból megkezdődik. Megszakadni azonban csak a folyamatban lévő elévülési határidő tud, a 90 napos határidő eltelte után semmilyen cselekmény nem vezet az elévülés megszakadásához.

Ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni a 90 napos határidőn belül, a rPtk. 326.§ (2) bekezdés értelmében bekövetkezik az elévülés nyugvása, ebben az esetben további 3 hónap alatt perelnie kell. Ha pl. 40. napnál következik be az elévülés nyugvása, és a 60. napnál megszűnik az akadályoztatás, az akadály megszűnésétől számított három hónapon belül érvényesítheti az igényét, s nem a 60 és 90 nap között rendelkezésre álló idő alatt. Ez a három hónapos határidő azonban szintén jogvesztő, nem nyugszik és nem szakad meg, tehát az akadály megszűnésétől számított 3 hónapon túl akkor sem lehet pert indítani, ha az egy éves jogvesztő határidő még nem telt el, az rPtk. hatálya alá tartozó esetekben.

Amennyiben az elévülés nyugvása bekövetkezik és az akadály megszűnésétől számított 3 hónap túlnyúlna a 180 napos, illetve egy éves jogvesztő határidőn, akkor a felszámolást elrendelő végzés közzétételétől számított, a 2004. május 1-je 2006. június 30.-a között érkezett felszámolási ügyekben 180 nap; a 2006. július 1-je után érkezett ügyekben egy év után már nem indíthatja meg a pert.

Ha tehát a nyugvást eredményező akadály megszűnése a 180 nap, illetve egy éves határidő előtt 1-2 nappal történik, már nem három hónap, hanem csak az adott 1-2 nap áll rendelkezésre a per megindítására.

Amennyiben az átmeneti szabályok figyelembevételével az adott perben az új Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni, arra kell figyelni, hogy a Ptk. 6:24.§ (3) bekezdése kizárja az elévülés újbóli nyugvását az egy éves, illetve három hónapos határidő alatt. Az elévülés megszakadását lehetővé teszi a törvény azzal a korlátozással, hogy nem az eredeti teljes elévülési idő, (pl öt év) hanem a nyugvás következtében beálló határidők (3 hónap, egy év) számítása kezdődik újra.

Az is fontos új szabály, hogy a követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás nem szakítja meg az elévülést, a követelés csődeljárásban történő bejelentése viszont igen. (Ptk. 6:25.§ (1) bekezdés)

A gyakorlatban az elévülés szabályainak az alkalmazása azt jelenti, hogy amennyiben a felszámoló tudomást szerez a megtámadható szerződésről, de a 90 napos határidő alatt nem tudja az igényét érvényesíteni, mert az elévülés nyugvása következett be, az ok megszűnésétől számított három hónapon belül indíthatja meg a pert. Ennek alapja a rPtk. 326.§ (2) bekezdésének azon rendelkezése, mely szerint, ha a jogosult a követelést menthető okból nem tudja érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított egy éven belül – egyéves vagy ennél rövidebb elévülési idő esetében három hónapon belül – a követelés akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból egy évnél, illetőleg három hónapnál kevesebb van hátra. (A Ptk. 6:24.§ (2) bekezdése ezt a szabályt változatlan tartalommal vette át.) 

 

3.2.2. A jogvesztő határidő

A törvény 2004. évi módosítása során a törvényalkotó a szubjektív 90 napos határidő mellé egy objektív, gyakorlatilag jogvesztő határidőt is társított, amelyet a III. Cstv. Novella 180 napban határozott meg, s melyet a IV. Cstv. Novella egy évre emelt fel. A gyakorlatban nyilvánvaló volt, hogy a 180 napos jogvesztő határidő indokolatlanul rövid, ezért a módosítás szükségszerű volt. A törvény 2009.-ig hatályos szabálya nem mondta ki azt, hogy a 180 napos, illetve egy éves határidő jogvesztő, de a hasonló polgári jogi szabályozás esetében a gyakorlat mindig jogvesztőnek tekinti az objektív határidőt. Az V. Cstv. Novella azonban a bírói gyakorlatot követve módosította a törvény szövegét, s ma már a törvény kifejezetten tartalmazza azt, hogy az egy éves határidő jogvesztő határidőnek tekinthető.

Ez a kettős határidő a szavatossági jogok gyakorlására a Ptk.-ban megszabott határidőhöz hasonlítható, ezért az ott kialakult jogelvek alkalmazhatók. Ezekben a perekben ezért rendkívül fontos annak bizonyítása, hogy a felszámoló, illetve a hitelező mikor szerzett tudomást a megtámadható szerződés megkötéséről. Miután a gyakorlat a szavatossági jogok gyakorlása esetén is hajlamos az igényérvényesítési határidő laza kezelésére, ezért fontos annak hangsúlyozása, hogy a megtámadási határidő az elévülésre vonatkozó szabályok szerint hosszabbodik meg, az elévülési határidő nyugvása vagy félbeszakadása folytán meghosszabbodott határidők a véges 180 napos, illetve az egy éves határidőn belül érvényesülhetnek. 

3.2.3. A tudomásszerzés kérdése

A megtámadási perekben a fenti szabályozás miatt több esetben kellett állást foglalni abban a kérdésben, hogy mely időpont tekinthető a tudomásszerzés időpontjának.

A Kúria a BH2015. 256. számú döntésében a keresetlevél késedelmes benyújtásával kapcsolatban kifejtette:. „A felperesek szerződésről való tudomásszerzésének időpontja valóban csak a rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelésével volt megállapítható. A felszámoló válaszlevele, a tulajdoni lapok beszerzésének időpontja alapján azonban a bíróság jogerős ítéletében a bizonyítékok Pp. 206. § (1) bekezdésében megkövetelt okszerű mérlegelésével, helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felperesek nem késték el a kereset előterjesztésére megállapított határidőt.” A döntésből látható, hogy gyakran ebben a kérdésben is bizonyítást kell lefolytatni, nem lehet automatikusan az iratok átvételével azonosítani a tudomásszerzés idejét.

A Fővárosi Ítélőtábla a 11.Gf.40.259/2008/5. számú döntésében kimondta, hogy a tudomásszerzés időpontja attól számít, amikor a hitelező vagy a felszámoló a megtámadási okról (és nem a szerződésről) tudomást szerez, feltéve, ha a szerződés nem tartalmaz minden – a szerződés megtámadása szempontjából – releváns információt. 

Idézek az indokolásból, mert így válik érthetővé a bíróság álláspontja: „A hivatkozott rendelkezés szerint akkor támadható meg a szerződés, ha annak tárgya egy hitelező előnyben részesítése. Miután a megtámadásra előírt határidő a tudomásszerzéstől számít, ez a határidő akkor indul, amikor a jogosult a hivatkozott megtámadási okról tudomást szerez. Attól függően, hogy ez az ok mennyiben állapítható meg magából a szerződésből, a kezdő időpont változhat. Ezért a keresetlevél bírósághoz történő benyújtásának határideje általában a megtámadható szerződésről való tudomásszerzéstől számít, de ha a szerződés nem tartalmaz minden releváns információt, ez a határidő kitolódhat a törvényi tényállásban megjelölt elemek felismerésének lehetőségéig. 

 Nem a szerződésről való tudomásszerzés ténye bír jelentőséggel a keresetindítási határidő kezdő időpontjaként, hanem az a tény, hogy olyan helyzetben került a felszámoló, hogy felismerhette a szerződés megtámadhatóságát.  A perben a felszámoló kereseti kérelme alapjául a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontját jelölte meg. Ebben az esetben a szerződés megtámadhatósága feltételezi annak ismeretét, hogy a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző 90 napon belül kötötte az adós a szerződést, és annak tárgya egy hitelező előnyben részesítése. A felszámoló a részére is megküldött közzétételt elrendelő végzésből (Cstv. 28.§ (1) bekezdés c) pontja; Cstv. 6.§ (4) bekezdés) hivatalos tudomással bírt a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napjáról (2005. december 28. napja) és magáról a közzétételt elrendelő végzésről. E napokról legkésőbb 2006. április 27-én, a közzététel napján tudomást szerzett. Ezért elfogadhatatlan a felszámoló azon állítása, hogy 2006. júliusában szerzett tudomást a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napjáról. Az elsőfokú eljárás során lefolytatott tanúbizonyítás alapján a másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, nevezetesen, hogy a felszámoló a megtámadott szerződésről tudomást szerzett 2006. április végén (pontosan nem meghatározható napon), amikor az adós alkalmazottjai táblázatban feltüntették az adós valamennyi ingatlan értékesítéssel kapcsolatos szerződését (vételár és eladási ár feltüntetése mellett) és átadták a szerződéseket a többi irattal együtt.A szerződésből egyértelműen kitűnik, hogy azt 2005. október 4. napján kötötték a felek, és a vételár egy részét beszámítás útján teljesítette a vevő, vagyis a vevő egyik követelése, vagy annak egy része így 100%-ban kielégítést nyert. Ily módon már a szerződés átadásának időpontjában a felszámoló olyan helyzetben került, hogy felismerhette a szerződés megtámadhatóságát. Ezért ebben az időpontban, legkésőbb 2006. május 1. napján kezdődött a megtámadásra nyitva álló 90 nap, így a perindítási határidő 2006. július 29. napján lejárt. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy amennyiben a felszámoló csupán a III.r. alperes hitelezői igénybejelentése időpontjában (2006. június 6.) szerzett volna tudomást arról, hogy az adásvételi szerződés vevője az adós egyik hitelezője volt, akkor 2006. szeptember 5. napján járt volna le a 90 napos perindítási határidő, tehát a 2006. október 24-én benyújtott kereset ebben az esetben is elkésett volna.”

A 11.Gf.40.445/2009/7. sz. döntésben a Fővárosi Ítélőtábla a szerződés érvénytelenségének megállapítása iránti perben a csődtörvény által meghatározott szubjektív határidő megállapítása kapcsán az alábbiak szerint fejtette ki álláspontját:

 „A keresetlevél benyújtása és a felszámolási kérelem előterjesztése szerint irányadó a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és végelszámolásról szóló módosított 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 40. § (1) bekezdés értelmében a tudomásszerzéstől számított 90 napon, de legfeljebb a felszámolást elrendelő végzés közzétételének időpontjától számított 180 napon belül indíthatja meg a pert a hitelező, avagy az adós nevében a felszámoló. Ezért az elévülési kifogás előterjesztését követően az elsőfokú bíróság helyesen vizsgálta először azt, hogy a felperes határidőn belül nyújtotta-e be a keresetet. A keresetlevél bírósághoz történő benyújtásának határideje általában a megtámadható szerződésről való tudomásszerzéstől számít, de ha a szerződés nem tartalmaz minden releváns információt, ez a határidő kitolódhat a törvényi tényállásban megjelölt elemek felismerésének lehetőségéig.  Nem a tényleges tudomásszerzés ténye bír jelentőséggel a keresetindítási határidő kezdő időpontjaként, hanem az a tény, hogy olyan helyzetben került a felszámoló, hogy felismerhette a szerződés megtámadhatóságát. A perben a felszámoló kereseti kérelme alapjául a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontját jelölte meg. Az a) pontban írt csalárd ügyletek esetén az adós vagyonának csökkenésén túlmenően a hitelezők kijátszására irányuló adósi szándék és annak ismerete szükséges, hogy a másik fél a szándékról tudott vagy tudnia kellett. A b) pontra alapított kereset esetén a szerződés megtámadhatósága feltételezi annak ismeretét, hogy a szerződés tárgya az adós vagyonából történő ingyenes elidegenítés, illetve a vagyont terhelő ingyenes kötelezettségvállalás vagy a harmadik személy javára feltűnően aránytalan értékkülönbözettel megkötött visszterhes jogügylet. A (3) bekezdés értelmében az adóssal összefonódásban levő gazdálkodó szervezettel, valamint az adós tagjával, vezető tisztségviselőjével, illetve annak hozzátartozójával kötött szerződés esetén a rosszhiszeműséget, illetve az ingyenességet vélelmezni kell. Jelen perben a felszámoló csatolta az „archív jegyzék” megnevezésű iratot, melynek dátuma szerint 2006. június 2. napján került átadásra a gárdonyi telkek iratanyaga. Állította ugyan, hogy 2006. augusztusában került abba a helyzetbe, hogy a szerződések megtámadhatóságát felismerte, azonban ezt az állítását semmivel sem támasztotta alá. A csatolt OTP levél éppen arra utal, hogy az OTP-től a perbeli ingatlanokra vonatkozó értékbecslést nem kapott a felperes. Az „archív jegyzék”-kel a felszámoló bizonyította, hogy 2006. június 2. napján átvette az iratokat, ezért ezt követően lehetősége volt a szerződések megismerésére. Az alperesek ezzel szemben nem bizonyították, hogy a megtámadott szerződések ezt megelőzően átadásra kerültek volna a felszámoló részére. A tanúvallomásokból csupán az állapítható meg egyértelműen, hogy 2006. április végén a szerződésekről készített táblázatok kerültek átadásra, azonban ezzel az alperesek a szerződések júniusi időpontban történő átadására vonatkozó írásbeli bizonyítékot nem döntötték meg.

Az ingyenességre alapított kereseti kérelem szempontjából vizsgálva a szerződéseket, megállapítható, hogy önmagából a szerződésekből kitűnik, hogy egyiket az I.r. alperes [tag/ügyvezető] rokonával/édesanyjával kötötték, a névazonosság semmi kétséget nem hagy. A másik magánszeméllyel kötött szerződésből ki kellett tűnnie, hogy a vevő a II.r. alperessel [tag/ügyvezető] azonos címen lakik, és ezért vizsgálni kellett a vevő milyen kapcsolatban áll a tag/ügyvezetővel. A III.r. alperes betéti társaság székhelyéből a felszámolónak látnia kellett, hogy a II.r. alperes [tag/ügyvezető] lakáscímével azonos, sőt ekkor már kellő gondosság mellett tudnia kellett, hogy ez a társaság a tag/ügyvezetők tulajdonában álló társaság. Mindez arra utal, hogy a szerződés kézhezvételét követően a felszámoló olyan helyzetben került, hogy felismerhette a szerződések megtámadhatóságát. [Annak nincs jelentősége, hogy a felszámolóbiztos saját maga, vagy megbízottja útján vette át és vizsgálta át a szerződéseket.] 

A fentiek értelmében az ingyenesség – hivatkozással a törvényi vélelemre – alapján történő megtámadás lehetősége a szerződések átadásának időpontjában megállapítható, ezért a 90 napos határidő ekkor – 2006. június 2. napján – kezdődik. A feltűnő értékaránytalanságra alapított kereseti kérelem vonatkozásában a feltűnően aránytalan értékkülönbözet felismerése időpontjának van jelentősége. E vonatkozásban sem állapítható meg, hogy a felszámoló által megjelölt 2006. augusztusi időpont lenne a megtámadhatóság felismerésének ideje, mivel a felszámoló által csatolt OTP levélből megállapítható, hogy a perbeli ingatlanokkal kapcsolatos értékbecslést az OTP nem készített, így nem is küldött meg a felszámoló részére. A feltűnő értékaránytalanságra alapított kereset vonatkozásában a felszámoló a megtámadás alapjául szolgáló feltűnően aránytalan értékkülönbözet felismerésének későbbi időpontját nem bizonyította. A fentiekre figyelemmel az állapítható meg, hogy a felperes a 90 napos keresetindítási határidő belül nyújtotta be a csődtörvényi rendelkezésekre alapított keresetet, ezért azt érdemben kell tárgyalni.”

A Fővárosi Ítélőtábla a Gf. 10. 40.192/2015/7. sz ítéletében az alábbiakat fejtette ki a szubjektív perindítási határidő vizsgálatával kapcsolatban:

 „A felszámoló Cstv. 40. § (1) bekezdése szerinti tudomásszerzése a rendelkezési jog megszerzésével eshet egybe; az adós társaság vezető tisztségviselője a társaság vagyona feletti rendelkezési jogot azzal adja át a felszámolónak, hogy eleget tesz a Cstv. 31. § (1) bekezdése szerinti irat- és vagyonátadási, valamint nyilatkozattételi kötelezettségének. A fenti jogszabály által előírt tájékoztatás és az átadott iratok alapján a felszámoló kötelezettsége az adós korábbi gazdálkodása lehető legrövidebb időn belüli vizsgálatának az elvégzése, és ennek alapján az esetleges perindításról történő döntés meghozatala. Amennyiben a vezető tisztségviselő nem adja át a szükséges iratokat, nem tesz eleget nyilatkozattételi, tájékoztatási kötelezettségének, az objektív – a felszámolást elrendelő végzés közzétételének időpontjától számított egy éves jogvesztő – határidőn belül indított perben vizsgálandó a tudomásszerzéstől számított 90 napos szubjektív határidő betartása, az, hogy a felszámoló ténylegesen mikor szerezhetett tudomást az általa perben vitatni kívánt szerződésről, szolgáltatásról, a szerződés megtámadásának, a szolgáltatás visszakövetelésének a szükségességéről.

A 2013. november 14-én beérkezett keresettel indult perben felperes felszámolója késedelmes intézkedésre nem hivatkozott, az iratok 2013. augusztus 22-i átvételét állította; figyelemmel a felszámolás 2013. június 4-i kezdő időpontjára, valamint arra, hogy az alperes az elsőfokú eljárás során érdemi ellenkérelem előterjesztése hiányában sem tette vitássá a kereset egyik elemét sem, így a releváns iratok átadásának a fenti időpontját sem, azt az elsőfokú bíróság a Pp. 163. § (2) bekezdése alkalmazásával aggálytalanul elfogadhatta, a 90 napos határidő elmulasztására tehát adat nem merült fel. Rámutat a Fővárosi Ítélőtábla arra, hogy alperes a fellebbezésében sem állított eltérő időpontot, így a keresetindítás elkésettségének.” 

A tudomásszerzés kapcsán tehát azt kell figyelembe venni, hogy a Cstv.40.§ (1) bekezdésében szabályozott „tudomásszerzés” nem választható el a megtámadási okoktól. Nem a megtámadott szerződésről való tudomásszerzés, hanem a megtámadási okokról való tudomás szerzés időpontja számít, s a 90 napos megtámadási határidőt ezen időponttól kell számítani. Az a releváns vizsgálandó időpont, hogy a felszámoló ténylegesen mikor szerezhetett tudomást az általa perben vitatni kívánt szerződésről, szolgáltatásról, a szerződés megtámadásának, a szolgáltatás visszakövetelésének a szükségességéről.

Ettől különálló kérdés az, ha a felszámoló az így számítandó 90 napos határidőt is elmulasztja, késedelmét miként tudja olyan „menthető okként” kimenteni, amely alkalmas az elévülés nyugvása megállapítására.

3.2.4. A hitelezők értesítése

A Cstv. 40.§ (5) bekezdése fenntartja azt a korábbi rendelkezést, miszerint a felszámoló a tudomására jutott megtámadható ügyletről köteles haladéktalanul tájékoztatni a hitelezői választmányt vagy a hitelezőt, s a hitelező akkor is jogosult megtámadni a szerződést az értesítéstől számított 15 napon belül, ha a 90 napos megtámadási határidő letelt, vagy abból 15 napnál kevesebb van hátra. A 180 napos, illetve egy éves jogvesztő határidő azonban már ilyen okból sem léphető túl, ezt az V. Cstv. Novella már kifejezetten kimondja.

Ez a rendelkezés valójában a Ptk.-ban szabályozott elévülés nyugvásának egy speciális esete. A bekezdés nem alkalmazható akkor, ha a hitelező már a felszámolói értesítést megelőzően is tudomással bírt a megállapodásról. E szempontból a jogügylet tényének, nem pedig annak a felszámoló általi jogi minősítésének van jelentősége, ugyanis a hitelező az ügylet megtámadása során annak a felszámoló általi minősítéséhez nincs kötve, azt saját belátása szerint értékelheti, s dönthet a keresetindítás vagy annak mellőzése mellett 

 

3.3. Megtámadási határidő vizsgálata a Ptk. szabályai alapján indított perekben

A gyakorlatban felmerült a kérdés, hogy amennyiben a felszámoló nem a Cstv. 40.§, hanem a Ptk.-ban szabályozott valamely jogcímen támadja meg az adós által korábban kötött szerződést, az elévülés nyugvásához vezető oknak tekinthető-e az, hogy a felszámolónak időre volt szüksége az adós iratanyagának áttekintésére. A Legfelsőbb Bíróság a BH.2003.205. számú döntésében kifejtette, hogy az elévülés nyugvását idézi elő minden olyan esemény, amelynek következtében a jogosult a követelését menthető okból nem érvényesítheti. Ha a felszámoló a megtámadási határidő letelte után került abba a helyzetbe, hogy az adós vagyoni viszonyait, az általa megkötött szerződéseket áttekinthesse, akkor az elévülés nyugvását kell megállapítani.

Idézek az indokolásból:

„A felperes az eljárás során többször módosított keresetében megtámadta az alperesekkel kötött szerződéseit, kérte azok érvénytelenségének a megállapítását. Nem tévedett az elsőfokú bíróság akkor, amikor nem találta alaposnak az alperesek arra történő hivatkozását, miszerint a megtámadási határidőt a felperes elmulasztotta, és érdemben tárgyalta a pert. A felperes felszámolását elrendelő végzés 1996. szeptember 27-én emelkedett jogerőre, annak közzététele a Cégközlöny 1996. október 24-i számában történt meg. A hitelezői igények előterjesztésére 30 napos határidő állt rendelkezésre. E határidő leteltét követően került a felszámoló abba a helyzetbe, hogy az adós vagyoni viszonyait, az általa megkötött szerződéseket áttekinthesse. Ezen túlmenően az elsőfokú bíróság által 1997. januárjában megtartott tárgyaláson jutottak birtokába az üzlethelyiségek átadásával kapcsolatos, az I. r. alperes által csatolt iratok. A felperes esetében tehát alkalmazhatóak voltak a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdésében foglaltak. Nevezetesen a jogszabály kimondja, hogy az elévülés nyugvását idézi elő minden olyan esemény, amelynek folytán a jogosult a követelését menthető okból nem érvényesítheti. A jelen esetben a felszámoló keresete előterjesztésével kapcsolatban a kimentési ok fennállt, az elévülés nyugvása bekövetkezett, így a kereset érdemi tárgyalásának helye volt.” (Legfelsőbb Bíróság Gf.VIII.32.054/2000/16. szám)

Hasonló álláspontot foglalt el a Fővárosi Ítélőtábla a 12.Gf.40.539/2008/7. számú döntésében. Véleményem szerint ez az álláspont alapvetően téves. A felszámolás elrendelése nem vezethet az elévülési idő nyugvásához, ugyanis a jogosultakat korábban semmilyen ok nem gátolta a szerződés megtámadásában. A felszámolás elrendelése az adós jogalanyiságában változást nem hoz, a vagyonnal rendelkezni jogosult vezető személyének változása pedig nem vezethet az elévülés nyugvásához. Az ezzel ellentétes álláspont oda vezetne, hogy a cégek vezetésében bekövetkezett minden változás esetén megállapítható lenne az elévülés nyugvása. Pont azért szabályozza a Cstv. a szerződések speciális okból történő megtámadási lehetőségét, hogy a felszámoló számára biztosítsa a szerződések megtámadását. Ezt nem lehet a fent idézett döntéseknek megfelelően kiterjesztően értelmezni.

A bírói gyakorlat értelmében általában az elévülés nyugvását eredményezi a képviselet hiánya; illetve a képviselő és a képviselt közötti érdekellentét ténye annak megszűnéséig, az általunk tárgyalt eset nem tartozik ebbe a körbe. Az ezzel kapcsolatos hitelezői érdeksérelmek kiküszöbölése érdekében tették lehetővé a szerződések megtámadását a Cstv. 40.§ alapján. A Szegedi Ítélőtábla a BDT.2013.3026. számú döntésében ezt az elvet tette magáévá, ezzel a döntéssel értek egyet. A döntés indokolásának vonatkozó részét ismertetem.

: „Az elévülés kezdő időpontjától számított egy éven belül nem volt olyan jogcselekmény, amely akár az elévülés megszakadását, akár annak nyugvását idézte volna elő. A joggyakorlatban azonban vita tárgyát képezi, hogy a Ptk. szerinti egyéves megtámadási határidő tekintetében - a felszámoló által az adós nevében benyújtott kereset esetében - el kell-e térni a felszámolás hiányában alkalmazott szabályoktól. Így vitás, hogy ha a megtámadási határidő már eltelt a felszámolás kezdő időpontja előtt - ahogyan az jelen esetben is történt - és a felszámoló az iratok átvételét követően a Ptk.-n alapuló megtámadási keresetét benyújtja, tekinthető-e úgy, hogy a felszámoló kijelöléséig, az iratok átvételéig a megtámadási határidő nyugodott. Az ítélőtábla álláspontja szerint a felszámolás megindulása nem „éleszti fel” a Ptk.-n alapuló megtámadási jogot, a felszámolónak ilyen esetben a Csődtv. 40. §-a szerinti megtámadásra van lehetősége. Amennyiben ezt elmulasztja, sem ilyen jogalapon, sem a Ptk.-ban biztosított megtámadási jogcímeken igényét nem érvényesítheti (hasonlóan: Céghírnök 2010. évi 3. szám dr. Bodnár Zsuzsanna - dr. Csőke Andrea: A Ptk. szerinti megtámadási határidő számítása a felszámoló által indított perekben).

Jelen ügyben is ez történt. A megtámadási határidő már a felszámolás megindulása előtt eltelt, ezért a felszámoló 2011. április 22-én a Ptk.-ban rögzített megtámadási jogcímen előterjesztett keresete elkésett. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy ezzel ellentétes álláspont esetén is elkésett volna a kereseti kérelem, hiszen a szerződésről való tudomásszerzést követő 3 hónapon belül a felszámoló nem élt a megtámadás jogával [Ptk. 236. § (2) bek.].” (Szegedi Ítélőtábla Pf.I.20.730/2011. BDT.2013.3026.)

3.4. A megtámadásra jogosultak

A szerződés megtámadására a hitelező és az adós nevében a felszámoló jogosult. Ebben a kérdésben is lényegesen módosult a jogszabály, a felszámolók törekvéseit elfogadva a törvényalkotó kivette a felszámoló saját nevében történő megtámadási jogosultságát. Ennek a törekvésnek az okát a perindítással kapcsolatos költségek viselésének szabályozatlansága adta, véleményem szerint helyesebb lett volna a költségviselés kérdésében egyértelmű szabályozást adni. (Különösen szembetűnő a helyzet fonáksága, amikor az adós olyan szerződést támad, amelynek megkötése során maga is rosszhiszeműen járt el.)

Megtámadásra jogosult a hitelező is. Hitelezőnek az minősül, aki a felszámolási eljárásban bejelentette a követelését, azt a felszámoló nyilvántartásba vette. Hitelezőnek minősül a vitatott igénnyel rendelkező, illetve a függő követelés jogosultja. Aki nem jelent be hitelezői igényt, csak a behajthatatlansági igazolás kiállítását kéri, nem minősül hitelezőnek, ő nem jogosult a per megindítására. A Pécsi Ítélőtábla mondta ki a BDT.2006.1398.szám alatt közzétett döntésében, ha a felszámoló által nyilvántartásba vett hitelező a felszámolási törvény alapján szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indít pert, a peres felek nem vitathatják a felperes hitelezői minőségét.

A megtámadási perekben a hitelezői minőségnek más szempont szerint is jelentősége van. A 40.§ (1) bek. c.) pont és a (2) bekezdésnek is tényállási eleme valamely hitelező előnyben részesítése. A bírói gyakorlat egységes abban, hogy az előnyben részesült hitelező nem azonos a felszámolási eljárásban bejelentkezett hitelezővel. Ezzel a hitelezői fogalommal kapcsolatban mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla, hogy a megtámadási perben a hitelezői jogállást nem lehet szűkítően értelmezni (BDT.2014.3117.), A hitelező fogalma - aki az adós teljesítése folytán a többi hitelezőhöz képest előnyben részesül - nem szűkíthető le a felszámolási eljárásban hitelezőként bejelentkező személyekre, ebben a közelítésben egy már fennálló kötelem jogosultja is hitelezőnek tekintendő.

Hasonlóan foglalt állást a Fővárosi Ítélőtábla 11. Gf. 40 285/2008/7. számú határozatában, kimondva:

„A perben a fellebbezés kapcsán a bíróságnak először állást kellett foglalnia abban a kérdésben, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja értelmében ki minősül hitelezőnek, mivel az alperesek elsődleges védekezése arra irányult, hogy a II. r. alperes nem jelentett be hitelezői igényt a felszámolásban, ezért az általa kötött szerződés nem támadható meg.

E jogszabályhely alkalmazása esetén - ahogyan az elsőfokú bíróság is helyesen tette - a hitelező fogalmát tágan kell értelmezni. Természetesen hitelezőnek tekintendők azon személyek, akik a felszámolásban hitelezői igényt jelentettek be és a felszámoló követelésüket nyilvántartásba vette, azonban ezen túlmenően hitelezőnek kell tekinteni mindazokat is, akiknek a megtámadási időn belül jogerős és végrehajtható bírósági, hatósági határozaton alapuló vagy az adós által elismert, nem vitatott követelése állt fenn az adóssal szemben (ez áll összhangban a Cstv. 3. § c) pontjában foglaltakkal is.).”

 

Felmerült továbbá a hitelező fogalma a 40.§ (1) bek. a) pontjával összefüggésben is. A Kúria a BH2016. 120. szám alatt közzétett döntésében ugyanis elvi éllel mondta ki, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt, a hitelező vagy hitelezők kifejezés alatt nemcsak azokat a hitelezőket kell érteni, akiknek a követelése már fennállt a vagyoncsökkenést eredményező szerződés vagy jognyilatkozat megtételekor, hanem a felszámolási eljárásban figyelembe veendő összes hitelező érdeke védendő, valamennyiük tekintetében vizsgálni kell, hogy a támadott szerződés a kijátszásukra irányult-e . 

„[24] A felülvizsgálati kérelemben foglaltak alapján a Kúriának abban a jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontjára alapított kereset esetén a felek jogügyletének konkrét hitelezői követelések kijátszására kell-e irányulnia, azaz a kijátszandó igénynek már akkor fenn kell-e állnia, amikor a felek a jogügyletet megkötik, továbbá fenn kell állnia a kereset benyújtásának időpontjában, vagy pedig a jogügylet megkötése után keletkező, de a jogügylet miatt ki nem elégíthető hitelezői igényekre is alapozható a kereset?

[25] A jogerős ítélet az 1/2011. (VI. 15.) PK véleményből kiindulva arra az álláspontra helyezkedett, hogy annak a hitelezői igénynek, amelynek kijátszására hivatkozással a felszámolás megindulását követően a keresetet benyújtják, már léteznie kell a szerződés megkötésekor, sőt nem csak léteznie kell, hanem az érvényesíthetőség állapotába is kell kerülnie erre az időpontra ahhoz, hogy annak jogosultja kijátszott hitelezőnek minősüljön.

[29] A kifejtettek alapján a Kúria arra a következtetésre jutott, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt a „hitelező vagy hitelezők” kifejezés alatt nemcsak azokat a hitelezőket kell érteni, akiknek a követelése már fennállt a vagyoncsökkenést eredményező szerződés vagy jognyilatkozat megtételekor, hanem a felszámolási eljárásban figyelembe veendő összes hitelező érdeke védendő, valamennyiük tekintetében vizsgálni kell, hogy a támadott szerződés a kijátszásukra irányult-e. A kereset megalapozottsága esetén ugyanis nemcsak annak a hitelezőnek a követelése kielégítésére kerülhet sor, akinek a követelése esetleg már fennállt a szerződés megkötésekor, hanem az érvénytelenség miatt a vagyontárgy visszakerül a felszámolási vagyonba és ez a vagyon a törvény kielégítési sorrendre vonatkozó szabályainak megfelelően kerül szétosztásra a hitelezők között.”

 

4. A keresethalmazat

A megtámadási perekben tipikusan előfordul, hogy a felperes a keresetét több jogcímen terjeszti elő, ezzel tárgyi keresethalmazat keletkezik. A tárgyi keresethalmazat lehet valóságos vagy látszólagos. A látszólagos keresethalmazat két formája a vagylagos és az eventuális keresethalmazat, a megtámadási perekben és az érvénytelenségi perekben ez utóbbi a jellemző. A hivatalbóli eljárás megszűnésével a felek rendelkezési jogának körébe tartozik az, hogy milyen sorrendet állít fel a kereseti kérelmei között. A bíróság nem válogathat az előterjesztett kereseti kérelmek között, s ma már az is egyértelmű, hogy a bíróság nem vizsgálhatja először az érvénytelenségi majd az egyéb megtámadási okokat. Az ellentétes bírói gyakorlat egységesítését az 1/2010. és 2/2010.(VI.28.) PK vélemény végezte el. A 2/2010.(VI.28.) PK vélemény 5. és 6. pontja releváns a mi szempontunkból, ez ad választ a keresethalmazatból adódó kérdésekre. 

Mindenesetre, ahogy a Kúria a Gfv. VII. 30.014/2016/6. sz. döntésében rámutatott, a szerződés jóerkölcsbe ütközése, mint érvénytelenségi ok, nem szolgálhatja a szerződés más címen elmulasztott megtámadásának pótlását.

Újabban a Cstv. a 40.§ és a 33/A. §, illetve a 40.§ és 49.§ közötti összefüggés váltott ki vitát. Előfordult, hogy a hitelező mind a 33/A.§-t, mind a 40.§-t megjelölte a kereset alapjául. A BH 2016.179. számú döntésben a Kúria rámutatott: 

[„21] A Kúria hangsúlyozza, a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében szabályozott megállapítási per a vezető tisztségviselő Cstv.-ben meghatározott magatartása következtében az adós vagyonában beálló csökkenés megállapítására irányul. A hitelezőként történő perindításra jogosultság szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a felperes az adós felszámolási eljárásában milyen összegű bejelentett hitelezői igénnyel rendelkezik, s annak sem, hogy az milyen jogcímen keletkezett. Ezért az alperes arra vonatkozó érvelésének, hogy ha felperes megtámadta volna a perbeli szerződést, csak kisebb összegű - 805 847 Ft hitelezői igény - érvényesítésére lehetne jogosult, nincs jelentősége, a felperes perbeli legitimációját ez nem érintené.”

Ezzel egyet lehet érteni, de, ha a hitelező mindkét jogcímen perel, akkor a vagyoncsökkenés, mint kár függhet a megtámadás sikerétől. Ezért véleményem szerint – miután itt nem látszólagos, hanem valóságos keresethalmazatról van szó, - a bíróságnak jogában áll azt a kérdést vizsgálni, amelyet elsődlegesnek tart, s a másik kereseti kérelem tekintetében akár fel is függesztheti az eljárást. Amennyiben csak a 33/A § alapján perel – mint a fenti idézett döntésben – akkor viszont a vezető nem védekezhet azzal, hogy előbb támadja meg a hitelező/felszámoló az adós által kötött szerződést. A vezetői felelősség megállapítása iránti kereseti kérelem kapcsán akkor utasítható el a kereset, ha a 40 § alapján hozott döntés következtében nincs kár. Ha viszont a vezetői magatartásnak csak egyik felhívott eleme a támadott szerződés, akkor lehetséges a vezető marasztalása. A fenti problémák miatt nem célszerű egyetlen keresetben mindkét jogcímen perelni, természetesen nem kizárt az ilyen perindítás.

A Szegedi Ítélőtábla ennél tovább ment, a Gf. III. 30.401/2014/2. sz. döntésben azt az álláspontot fogalmazta meg, hogy valóságos tárgyi keresethalmazatként a vezető tisztségviselővel szemben nem terjeszthető elő ugyanazon tényállásra hivatkozással a Cstv. 33/A.§ (1) bekezdés szerinti megállapítási per, valamint a Cstv. 40.§ (2) bekezdésre alapított marasztalási per.

A Pécsi Törvényszék a 18.P. 21.072/2015/29/I. sz. végzésében a Szegedi Ítélőtábla döntéséhez hasonló tényállás alapján a Cstv. 33/A.§-ra alapított kereset tekintetében időelőttiség miatt megszüntette a pert, a Pécsi Ítélőtábla Pkf. V. 20.497/2015/2. sz. végzésében az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte és új határozat hozatalára utasította. Álláspontja szerint ilyen tényállás mellett a vagyoncsökkenés tényét sem lehet megállapítani, ezért érdemben kell elbírálni a keresetet.

 

Dr. Juhász László