Köszöntő, tájékoztató

Tisztelt Olvasó!

Sok szeretettel köszöntöm az átalakult publikációs oldalunkon. A jövőben ezt a rovatunkat Dr. Juhász László vezeti. Meggyőződésem, hogy a fizetésképtelenségi eljárásokkal foglalkozó szakemberek számára nem kell bemutatnunk rovatvezetőnket.

Még is egy két apró villanást felidéznénk önéletrajzából:

1992-től foglalkozik csődjoggal, a témában folyamatosan publikál szakcikkeket,  készít egyetemi jegyzeteket, ötödik kiadásban jelent meg nyomtatásban „A magyar fizetésképtelenségi jog kézikönyve” című szakkönyve. Jelenleg előkészületben van ugyanennek a könyvnek az első e-könyv formátumú kiadása. Rendszeresen részt vett a bírák, titkárok szakmai képzésében, valamint a fizetésképtelenségi szakjogász képzésben, 2010-től  címzetes egyetemi docens. 

Ebben a rovatban részben saját publikációi jelennek meg, részben közzétesszük azokat a kérdéseket, amelyeket az olvasóktól, vagy a szakmabéliektől kapunk. 

 

Szeretnénk ezekre a felmerült kérdésekre választ, vagy véleményt kapni rovatvezetőnktől. Hosszabb távon ez a rovat kettéválhat, egy jól működő fórumra és egy publikációs oldalra, de az első időszakban ezt a kettős funkciót egyben fogjuk megpróbálni megvalósítani.

 

Szakértőnk számára kérdéseket lehet feltenni a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát. e-mail címen. A válaszok ezen az oldalon elolvashatóak lesznek.

Tisztelettel: Tóth Szilárd Itjump Kft.

A követelések besorolásával kapcsolatos bírói gyakorlat változása

A Kúria a Gfv.VII.30.337/2013/4. számúvégzésében rendkívül fontos döntést hozott a Cstv. 49/D §-ba tartozó követelések besorolását illetően. A döntés beleilleszkedik abba a sorba, amely egyre inkább szigorítja a bejelentési, a nyilvántartásba vételi díj befizetési kötelezettséget, s felülírja a korábbi bírói gyakorlatot. A döntésnek elvi jelentősége van, s nem csak a 49/D §-ba történő besorolásnál kell figyelembe venni, hanem az egyéb kedvezményes besorolásnál is. A határozat indokolásának legfontosabb részét ismertetem.

“A felszámolóhoz benyújtott hitelezői igénybejelentésben a hitelezőnek nem kell kötelezően meghatároznia, hogy melyik pontba kéri besorolni az igényét, ennek elmaradása tehát nem eredményezheti azt, hogy a felszámoló ne a jogszabályokban meghatározott rendelkezéseknek megfelelően sorolja be a követelést. A hitelezőnek  azonban - igénybejelentésével egyidőben - be kell csatolnia azokat az iratokat, amelyek megalapozzák igénye törvénynek megfelelő besorolását.
 A Cstv. szigorú határidőket szab a hitelezői igény érvényesítéséhez. Ahhoz, hogy az adóssal szemben követeléssel rendelkező személy a felszámolási eljárásban hitelezővé váljon, a Cstv. rendelkezéseinek megfelelően be kell jelentenie a hitelezői igényét - valamennyi azt igazoló okirat becsatolásával együtt -, és be kell fizetnie a nyilvántartásba vételi díjat is. Ha a hitelező az általános kielégítési sorrendnél kedvezőbb helyzetbe kíván kerülni, a privilegizált helyzetet biztosító iratokat is határidőn belül át kell adnia a felszámoló részére, figyelemmel a besorolás és kielégítés tekintetében a felszámolót terhelő határidőkre és a többi hitelező érdekeire is. [Cstv. 46. § (6) bekezdés, 49. § (2) bekezdés, 49/D. §]
A hitelezői igény bejelentése és a biztosítékokkal kapcsolatos iratok felszámolóhoz történő bejelentése tekintetében tehát az alábbi lehetőségek állnak fenn:
a)  A hitelezőnek a követelésére és annak biztosítékaira vonatkozóan a 40 napos határidőben kell becsatolnia az iratokat a felszámolóhoz, ebben az esetben kerülhet sor a Cstv. 49/D.§-a alapján a kielégítésre a határidőn belül benyújtott, nem biztosított követeléssel rendelkező hitelezőket megelőzően.
b)  Ha a követelésre vonatkozóan határidőben, a biztosítékok tekintetében pedig határidőn túl történik meg a bejelentés, akkor a követelést nem biztosított, de határidőn belül bejelentett hitelezői igényként kell nyilvántartásba venni.
c)  Amennyiben a hitelező határidőn belül bejelenti az igényét, de csak a jogvesztő határidőn túl nyújtja be a privilegizált kielégítésre alapul szolgáló bizonyítékait, akkor a hitelezői pozícióját, s annak az addig benyújtott iratokon alapuló kielégítési rangsorát nyilvánvalóan nem veszíti el, csupán az előnyösebb besoroláshoz való jogát nem érvényesítheti.

Ebből következően tehát a hitelező nem veszítette el az eredeti, a határidőben bejelentett igények között nyilvántartott, visszaigazolt hitelezői igényét és kielégítési rangsorát csak a privilegizált, biztosított hitelezői pozíció eléréséhez szükséges joga tekintetében állt be a jogvesztés.”

Következtetések:

A korábbi gyakorlattól eltérően – hasonlóan a csődeljáráshoz – a nyilvántartásba vételi díjat is be kell fizetni a bejelentési határidőben.

A kedvező besoroláshoz (49/D.§, 57.§ (1) bek. b.- d. pont) szükséges iratokat is be kell nyújtani a megadott határidőben.

(A határozathozatal dátuma: 2014. június 11.)


 

A felszámolási eljárást kezdeményező hitelező követelésének besorolása

A nyilvántartásba vételi díj befizetése és a követelés besorolása 

 

A bírói gyakorlat egyre szigorúbb a felszámolási eljárásban hitelezői igényt bejelentő hitelező követelésének besorolását illetően. A korábbi bírói gyakorlat elegendőnek tartotta a követelés határidőben történő bejelentését, a regisztrációs díj késedelmes befizetéséhez nem fűzte a késedelem következményét. Több ítélőtáblai döntés (pl. Pécsi Ítélőtábla Fpkhf. IV. 30.324/ 2012/3.) után a Kúria is megerősítette azt az elvet, hogy nem csak a követelést kell határidőben bejelenteni, hanem a nyilvántartásba vételi díjat is határidőben be kell fizetni. (Kúria Gfv. VII. 30.158/2013/7., Gfv.VII.30.337/2013/4. sz. döntések.)

„A Kúria álláspontja szerint a nyilvántartásba vételi díj befizetésének határideje tekintetében hozott BH2001. 240. számú eseti döntésben kifejtettek – az időközben történt jogszabályváltozásokra is figyelemmel – nem tarthatók fenn az alábbiak miatt:
Ahhoz, hogy az adóssal szemben követeléssel rendelkező a felszámolási eljárásban hitelezővé váljon, és a hitelezők jogait gyakorolhassa, két feltételnek kell eleget tennie:
1) Be kell jelentenie a követelését a felszámolóhoz a Cégközlönyben való közzétételt követő 40 napon belül, illetve ha ezt elmulasztja, úgy a közzétételtől számított 180 napos (jelen eljárásban még 1 éves) jogvesztő határidőn belül.
2) A bejelentésen felül, a Cstv. 46.§ (7) bekezdése szerint, az 57. § (1) bekezdés a) és c) pontjában foglalt követelések kivételével a nyilvántartásba vétel feltétele, hogy a hitelező a követelése tőkeösszegének 1%-át, de legalább 5000 forintot és legfeljebb 200 000 forintot a bíróság Gazdasági Hivatala által kezelt elkülönített számlára - a bírósági ügyszámra hivatkozással - befizessen, és ezt a felszámolónak igazolja. 

Enélkül ugyanis a felszámoló nem tudja a követelést hitelezői igényként figyelembe venni, a törvényben előírtak szerint megvizsgálni és besorolni (Cstv. 46.§ (6) bekezdés). A bejelentett, de nyilvántartásba vételi díjat nem fizetett követelés jogosultját a felszámoló nem hívhatja meg hitelezőként a hitelezői választmány megválasztása céljából  tartandó hitelezői gyűlésre (Cstv.39.§), az adós az esetleges egyezségi javaslat készítésénél nem veheti figyelembe hitelezőként (Cstv. 41.§), holott a felsoroltak határidőhöz kötött cselekmények a felszámolási eljárás lefolytatása során. Mind a felszámoló, mind az adós, mind a többi hitelező érdekével ellentétes az, ha bizonytalanság áll fenn a felszámolási eljárásban hitelezőként figyelembe vehető személyek köre és a figyelembe vehető hitelezői igények összege tekintetében. ” 

 ( Gfv. VII. 30.158/2013/7.)

 

Ezekből a döntésekből következik, hogy amennyiben a hitelező a követelést ugyan bejelenti 40 napon belül, de a nyilvántartásba vételi díjat csak azon túl fizeti be, akkor a követelését 40 napon túli követelésként lehet nyilvántartásba venni.

Amennyiben a nyilvántartásba vételi díj befizetése 180 napon túl történik, a követelést nem kell nyilvántartásba venni, mert a jogvesztés bekövetkezik a 180 nap elteltével.

 

A felszámolási eljárást kezdeményező hitelező helyzete

 

A bírói gyakorlat a felszámolási eljárást kezdeményező hitelezőtől nem követelte meg, hogy a hitelezői igényét külön bejelentse. (EBH 1999/34) A Fővárosi Ítélőtábla a 15. Fpkf. 44.363/2004/3. sz. döntésében azonban már kimondta, hogy a nyilvántartásba vételi díjat ennek a hitelezőnek is be kell fizetnie. (IH. 2004/155.)

A Pécsi Ítélőtábla az IH. 2013/162. sz. döntésében (Fpkhf. IV.30.131/203/4.) tovább ment és azt is kimondta, hogy az eljárást bejelentő hitelező a követelését is köteles bejelenteni, nem lesz automatikusan hitelező az általa kezdeményezett eljárásban. Ennek indoka az, hogy a felszámolási eljárásban a bíróság nem a hitelezői igényt bírálja el, hanem azt, hogy a fizetésképtelenség törvényben megállapított feltételei fennállnak-e. A Cstv. 28.§ (2) bek. f.) pontja 2009. szeptember 1. napjától módosult, s a hatályos rendelkezések szerint kizárólag a csődeljárásban már bejelentett követelést nem kell ismételten bejelenteni. Önmagában a regisztrációs díj befizetése nem pótolja a hitelezői igénybejelentést. Ezt a döntést még nem igazolta vissza Kúria döntése, de logikusan következik a Cstv. megújított szabályaiból.


 

A „szerződésen alapuló tartozás” fogalma a felszámolási eljárásban


A „szerződésen alapuló tartozás” fogalma a felszámolási eljárásban

 

 

A fizetésképtelenségi okok szabályozásának kérdései

 

Amióta csőd- illetve felszámolási eljárásokat szabályoznak a törvények, központi kérdése volt a szabályozásnak, hogy milyen feltételekkel lehet megállapítani az adósok fizetésképtelenségét. A konkrét szabályok meghatározása attól is függött, hogy magánszemély vagy valamely társaság csődjéről volt szó. Tipikus példája volt ennek a korabeli 1881. évi XVII. tc. megoldása, amelyben külön előírás vonatkozott a közönséges és a kereskedelmi csőd esetére.

Miután a örvény tervezetét Apáthy István készítette, ezért érdemes felidézni, hogyan határozta meg a csőd fogalmát, amely egyben a fizetésképtelenség feltételeinek meghatározását is adja.

„Az adós abba a helyzetbe, a melyben minden kötelezettségének eleget nem tehet, vagy azért jut, mert tartozásai tényleges vagyonát meghaladják, vagy azért, mert bizonyos időben minden hitelezőjét kielégíteni nem képes. Az adós ez állapotát csődnek nevezzük, melyet az első esetben vagyonhiány, az utóbbiban, pedig fizetési tehetetlenség von maga után. Habár ez állapotnak kétségtelen jogi hatásai vannak, a szó tulajdonképpeni értelmében csődnek azt a jogi állapotot kell tekintenünk, amelyben a kétségen kívül helyezett vagyonhiány, vagy fizetési tehetetlenség alapján az adós vagyona bírói határozattal folyamatba tett eljárás mellett és bizonyos szabályok szerint készpénzzé téve, a hitelezők kielégítésére fordíttatik. A csőd ez értelemben csődeljárásnak vagy csődpernek szokott neveztetni.”–írja Apáthy István.

A fogalom meghatározásból látható, hogy a fizetésképtelenség két nagy ok-csoportra vezethető vissza, ebből egyik a vagyonhiány, a másik a fizetési tehetetlenség különböző esetei. A mindenkori jogalkotás feladata annak meghatározása, hogy a csődről szóló törvényekben milyen okokat szabályoznak. Az 1881. évi XVII. tc. például a közönséges csődnél csak a vagyonhiányt, a kereskedelmi csődnél ezen felül a fizetési tehetetlenség esetét, a fizetések beszüntetését is felvette a fizetésképtelenségi okok közé.

 

A fizetésképtelenség szabályainak változása hatályos csődtörvényünkben

 

Átugorva a következő évtizedek jogfejlődését, az 1991. évi XLIX. tv. eredeti szövege kifejezetten csak a fizetési tehetetlenség egyes eseteit kívánta felvenni, amikor kimondta, hogy a bíróság az adós fizetésképtelenségét akkor állapíthatja meg, ha

a) a Cstv. 3. § f) pontjában foglaltak valamelyikét valósnak találja, és

b) az adós kérelmére a bíróság által a tartozás kiegyenlítésére engedélyezett - legfeljebb 30 napos - határidő eredménytelenül telt el.

 

A Cstv. 3.§ f.) pontja tartalmazta a fizetésképtelenségi okokat az alábbiak szerint:

Fizetésképtelen az az adós

1. amely az elismert tartozását a lejáratot követő 60 napon belül nem egyenlítette ki, vagy

2. amely a hitelező fizetési felszólítására a lejárt tartozást 30 napon belül nem egyenlítette ki anélkül, hogy azt érdemben vitatta vagy annak elfogadható okáról, akadályáról a hitelezőt tájékoztatta volna, vagy

3. amellyel szemben folytatott végrehajtás eredménytelen volt, vagy

4. amely a csődeljárás során kötött egyezségben vállalt kötelezettségét nem teljesítette.

 

Mélyebb elemzés nélkül is megállapítható, hogy a fenti okok a fizetési tehetetlenség eseteit szabályozták és a bíróságnak nem kellett vizsgálnia azt a kérdést, hogy az adós valóban, közgazdasági értelemben fizetésképtelen, tartozásai meghaladják a vagyonát vagy sem. A fizetésképtelenség fogalma olyannyira pénzforgalmi szemléletű volt, hogy a bíróság ad abszurdum egy forint tartozás miatt megállapíthatta az ország bármelyik nagy gazdálkodó szervezetének a fizetésképtelenségét, bármekkora vagyonnal rendelkezett.


Dr. Juhász László: A „szerződésen alapuló tartozás” fogalma a felszámolási eljárásban A teljes publikáció letölthető: PDF

 

A csődeljárás néhány aktuális kérdése


A csődeljárás néhány aktuális kérdése

Bevezetés A 2012. március 1.-én hatályba lépett csődtörvény módosítások közül a legjelentősebbek a csődeljárást érintették. Már a törvénymódosítás hatályba lépése után látható volt, hogy a módosítások egy része a gyakorlatban vitákat fog kiváltani. Az egyik leglényegesebb kérdés az, hogy a bíróságok milyen mélységben fogják vizsgálni azt a kérdést, hogy a csődegyezség mennyiben felel meg a jogszabályoknak. Ma már több bírói döntés foglalkozik ezzel a kérdéssel és kitapintható adott esetben a szubjektiv – a biró egyéniségéből eredő - megközelítés, amely miatt a gazdálkodó szervezetek sok esetben azért nem indítanak csődeljárást, mert tartanak a bírói döntés bizonytalanságától. Úgy közelítik meg a kérdést, hogy egyrészt feladat a hitelezők meggyőzése az egyezségi javaslat elfogadhatóságáról, másrészt a bíróság meggyőzése a az egyezség jóváhagyhatóságáról. Bírói körökben is vitatott téma, hogy nagy többséggel jóváhagyott egyezség korlátozza-e a bíróság lehetőségeit, végülis az egyezség a felek érdekét kell, hogy szolgálja.

Amióta a jogalkotó a csődegyezséget a felszámolási egyezséghez hasonlóan bírói egyezséggé emelte, s ezzel ítélethatályú határozattá tette, több megközelítésben is vita alakult ki a gyakorlatban ennek részletkérdéseit illetőn.

Jelen tanulmány ebből két fő kérdéskört kíván kiemelni, az egyezség végrehajthatóságát és az egyezség jellegét, más aktuális kérdések mellett.

 

1. A csődegyezség végrehajthatósága

Miután a bírói ítéletekkel szembeni legfontosabb követelmény az ítélet végrehajthatósága, ma már evidenciaként kezeli a gyakorlat, hogy a csődegyezség akkor hagyható jóvá, ha az végrehajtható. Ennek a feltételnek a vizsgálata ma már a csődegyezségi javaslat elkészítésekor elkerülhetetlen. A Cstv. 6. § (3) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 148. § (4) bekezdése alapján ugyanis a bíróság által jóváhagyott csődegyezségnek ugyanaz a hatálya, mint a bírói ítéletnek, ezért az adós nem teljesítése esetén a hitelező a követelése érvényesítése érdekében választása szerint egyedi végrehajtást, vagy totális végrehajtást (felszámolást) kezdeményezhet. Az egyedi végrehajtás végrehajtható okiraton alapulhat, a Vht. 13. § (1) bekezdése szerint pedig végrehajtható okiratot akkor lehet kiállítani, ha a végrehajtandó határozat a) kötelezést (marasztalást) tartalmaz, b) jogerős vagy előzetesen végrehajtható és c) a teljesítési határidő letelt. Általában a bírói egyezség akkor hagyható jóvá, ha az végrehajtható, tartalmazza mindazokat az anyagi jogi elemeket, amelyek nem teljesítés esetén az egyezségben vállalt kötelezettség kikényszeríthetőségét a bírósági végrehajtás szabályai szerint lehetővé teszik (BH1992. 178., BH1983. 120.). Nincs másként ez a csődegyezséggel kapcsolatban, bár a sokszereplős eljárásokban a gazdasági élet bonyolultságára is figyelemmel ez sokszor nehezebb, mint a peres eljárásokban kötött egyezség esetében. A csődegyezség jóváhagyhatóságával kapcsolatban –többek között -  a BDT2012. 2643. szám alatt közzétett döntésben a Pécsi Ítélőtábla kifejtette azt az álláspontját, mely szerint a jogszabály előírásainak olyan egyezség felel meg, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy az adósnak mikor, milyen nagyságú fizetési kötelezettsége keletkezik egyes hitelezők felé. Nem felel meg az egyezség ezeknek a feltételeknek, ha utólagos értelmezésre szorul, esetleges végrehajtás vagy felszámolás kezdeményezése esetén a marasztalás összege nem állapítható meg.            további részletek a Pdf formátumban letölthetőek……

 

2. Harmadik személyek szerepe az egyezség végrehajthatóságában

Már az előzőekben ismertetett döntés is jelezte, hogy milyen kérdéseket vet fel az a helyzet, amikor az egyezség jóváhagyása harmadik személyek teljesítésétől függ. Ilyen lehet, amikor az adós társdaság tagjai, vagy a cégcsoport más társaságai –akik hitelezőként nem vesznek részt az eljárásban – vállalnak kifizetést vagy az adós tuléajdonosai részesedést engednek a társaságban a hitelezői igény kielégítéseként. Ennek a lehetőségét a Cstv. 19.§ (1) bekezdése termeti meg, amikor kimondja, hogy az egyezség keretében az adós megállapodik a hitelezőkkel az adósság rendezésének feltételeiről, így különösen megállapodhatnak az adósságra vonatkozó engedményekről és a fizetési könnyítésekről, egyes követelések elengedéséről vagy átvállalásáról, a követelések fejében az adós gazdálkodó szervezetben részesedés szerzéséről, a követelések megfizetéséért való kezességvállalásról és egyéb biztosítékokról, az adós reorganizációs és veszteségcsökkentő programjának elfogadásáról, továbbá mindarról, amit az az adós fizetőképességének megőrzése vagy helyreállítása érdekében szükségesnek tartanak, ideértve az egyezség időtartamát és végrehajtása ellenőrzésének módját is.

Az eddigi csődegyezségekben leginkább a pénzkövetelések kifizetésének átütemezése, a követelések egy részének elengedése szerepelt, ami nagyobb jogértelmezési kérdéseket nem vetett fel. Egyre inkább előtérbe kerül, - főleg nagyobb társaságok esetében – a részesedés szerzésének a lehetősége, s ahogy az előzőekben is jeleztük, itt már gondok lehetnek a végrehajthatósággal.

                                      további részletek a Pdf formátumban letölthetőek……

 

3. A csődegyezség jogi jellege

Az utóbbi időben gyakran felmerül – s a gyakorlatban példa is van rá – hogy a bíróság által jóváhagyott csődegyezség utólag peres eljárásban a Ptk-ban foglalt valamely feltétel megvalósulása esetén megtámadható-e. Ez a kérdés nem csak a csőd-és felszámolási egyezség kapcsán merül fel, hanem a Pp. 148.§-ban szabályozott egyezség esetében is. A Pécsi Ítélőtábla egy nagyon jelentős és érdekes döntésében mutatott rá arra, hogy milyen különbség van az egyezség anyagi jogi tartalma és az eljárásjogi következmény között.

A BDT2012. 2831. szám alatt közzétett döntésben a bíróság kifejtette, hogy a perbeli egyezség kettős természetű jogintézmény: anyagi jogi és eljárási jogi elemeket egyaránt tartalmaz. A jogerős bírósági jóváhagyás az egyezség ügyleti jellegén nem változtat, ezért a szerződéses kötelmekre vonatkozó jogszabályok megfelelően alkalmazandók rá, ezek közül kizárt azoknak az alkalmazása, amelyek ellentétesek a jogintézmény eljárási természetével. Az egyezség külön perben történő megtámadása nem vezethet az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazása körében a jogerős végzéssel jóváhagyott egyezségbe foglalt jogok és kötelezettségek újbóli rendezéséhez, mert ellentétes az anyagi jogerő természetével. Ha a keresettel (viszontkeresettel) érvényesített megtámadás alapján a bíróság ítélettel megállapítja az egyezség szerződési részének az érvénytelenségét, ez az ítélet az egyezséget jóváhagyó végzés elleni perújítás okaként szolgálhat.

Az indokolás vonatkozó részében az ítélőtábla kifejti, hogy „nem vitásan a perbeli egyezség is a felek kölcsönös és egybehangzó anyagi jogi jognyilatkozatait tartalmazza. Ez a megállapodás viszont lényegesen eltér az egyéb magánjogi szerződésektől. Ezzel a megállapodással ugyanis a peres felek a bíróság elé tárt, perbevitt jogvitájukat rendezik. Azzal a közös kérelemmel, amely az anyagi jogaik és kötelezettségeik felől rendelkező egyezségük bírói jóváhagyására irányul, a tisztán magánjogi, anyagi jogi nyilatkozataik mellett kifejezésre juttatják azt az akaratukat is, hogy jogviszonyaikat nem egyszerűen magánjogi szerződés hatályával kívánják rendezni, hanem bírósági kötelező erővel is fel kívánják ruházni, a végrehajtásához az állami kényszer lehetőségét is hozzá kívánják fűzni. A perbeli egyezség tehát összetett jellegű, kettős természetű jogintézmény: anyagi jogi és eljárásjogi elemeket egyaránt tartalmaz. A bíróság egyezséget jóváhagyó végzése ítélethatályú érdemi döntés [Pp. 148. § (4) bek.]. Jogerőre emelkedése esetén a bírósági végrehajtás szabályai szerint kikényszeríthető. A perbeli egyezség jogerős bírósági jóváhagyása az egyezség ügyleti jellegén nem változtat és ezért a szerződéses kötelmekre vonatkozó számos jogszabály, így az elsőfokú bíróság által felhívott Ptk. 210. § (4) bekezdése és 235. § (1) bekezdése is alkalmazandó rá. Fogalmilag kizárt viszont azoknak a jogszabályoknak az alkalmazása, amelyek ellentétesek a jogintézmény eljárási természetével. Egy jogerős végzéssel jóváhagyott perbeli egyezségbe foglalt jogviszony más perben való újbóli rendezése ellentétes a Pp. 229. § (1) bekezdésébe foglalt anyagi jogerő természetével, ami kizárja, hogy a felek a már elbírált jogot egymással szemben egyébként vitássá tehessék. Az anyagi jogerő nem oldható fel más perben, csak az adott perben kezdeményezett rendkívüli perorvoslat (felülvizsgálat, illetve perújítás) eredményeként. A bírói gyakorlat elismeri a perben kötött és a bíróság által jóváhagyott egyezség anyagi jogi megtámadásának a lehetőségét az egyezség ügyleti jellegére tekintettel, akár külön perben történő igényérvényesítés formájában is (BDT1999. 51., BH1997. 221., BH1995. 637.), akár perújítás keretében (BH1980. 186.). A külön perben történő igényérvényesítés sem vezethet azonban az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazása körében a jogerős végzéssel jóváhagyott egyezségbe foglalt jogok és kötelezettségek újbóli rendezéséhez. Ha a megtámadás alapján a bíróság ítélettel megállapítja az egyezség szerződési részének az érvénytelenségét, ez az ítélet az egyezséget jóváhagyó végzés elleni perújítás okaként szolgálhat [Pp. 260. § (1) bek. a) pont]. Amennyiben ugyanis az egyezség érvénytelenségét megállapító önálló perben hozott bírósági határozat az érvénytelenség jogkövetkezményeit az egyezség tartalmától eltérően levonná, a jogerőre emelkedése esetén lenne ugyanarra a jogviszonyra vonatkozó, de tartalmában egymástól eltérő, kettő végrehajtható határozat. Az érvénytelenség megállapítására irányuló önálló kereset sem alkalmas tehát önmagában az egyezséget jóváhagyó végzés anyagi jogerejének a feloldására, az ellenkérelem formájában érvényesített megtámadási kifogás pedig végképpen nem. A megtámadási kifogás ugyanis nem tekinthető egyenértékűnek a szerződés megtámadásával, csak a keresettel szemben való védekezést szolgálja, hatása a kereseti követeléshez igazodik (BH2003. 412.), vagyis eredményessége esetén is csak a kereset elutasítására vezethet, ítéleti rendelkezés, megállapítás kieszközlésére nem, ezért eredménye az egyezséget jóváhagyó végzés elleni perújításban sem használható fel.” 

                                   további részletek a Pdf formátumban letölthetőek……

 

4. A csődeljárás alatt álló hitelezők nyilatkozatának kérdése

A magyar csődtörvény nem szabályozza a cégcsoportok csődeljárását, ugyanakkor nagyon sokszor előfordul, hogy egy cégcsoportba tartozó több cég kezdeményez maga ellen csődeljárást, amelyek együttes kezelése a hatályos szabályozás miatt nem lehetséges. Ilyen ügyben merült fel az a kérdés, hogy a cégcsoporthoz tartozó egyik adós csődeljárásában a már csődeljárás alatt álló más adósok nyilatkozatához szükség van-e az adott eljárás vagyonfelügyelőjének a hozzájárulására, illetve annak hiánya esetén miként kezelendők a nyilatkozatok. Konkrét ügyben a Fővárosi Ítélőtábla (11. Cspkf. 43.626/2013/3.) az alábbi álláspontot foglalta el:

„A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint a csődeljárásban a csődegyezség megkötéséhez akkor elegendő a hitelezők szervezeti vagy meghatalmazott jogi képviselőjének az aláírása, ha az eljárás tárgyáról harmadik személy beleegyezése vagy a hatóság jóváhagyása nélkül rendelkezhetnek. Amennyiben a hitelező – aki igen szavazattal kíván az egyezség létrejöttéhez hozzájárulni – csődeljárás hatálya alatt áll, törvényes képviselőjének akaratnyilvánítása mellé a Cstv. 13.§ (5) bek. értelmében szükséges a számára kijelölt vagyonfelügyelő hozzájárulása is. A csődegyezség megkötése során ugyanis a „cs.a” hitelező a követelésének egy részéről értelemszerűen lemond, ez pedig azt jelenti, hogy kötelezettséget vállal arra, hogy követelésének bizonyos részét az adósával szemben nem érvényesíti. A csődeljárás alatt álló hitelező szervezeti képviselőjének vagy meghatalmazottjának az aláírása jelen esetben csupán a nyilatkozattételhez elegendő, de a csődegyezség létrejötte csak akkor állapítható meg, ha a vagyonfelügyelőjük hozzájárulását az érintettek mellékelik.” Miután ezt nem tették meg, a másodfokú bíróság álláspontja szerint a csődeljárás alatt álló hitelezők részéről nincs hatályos nyilatkozat, a fellebbezési ellenkérelemhez csatolt ilyen nyilatkozat figyelembe vételét a Pp. 235.§ (1) bekezdése kizárja.

A felülvizsgálati kérelem alapján eljáró Kúria egyetértett a másodfokú bíróság által kifejtett azzal az állásponttal, hogy ha a csődegyezség megkötése során a „csődeljárás alatt” álló hitelező a követelésének egy részéről lemond, úgy tulajdonképpen kötelezettséget vállal arra, hogy követelésének bizonyos részét az adósával szemben nem érvényesíti, ezzel gyakorlatilag a saját vagyonát nominálisan csökkenti. 

Ugyanakkor nem értett egyet azzal, hogy a vagyonfelügyelő hozzájárulása hiányában ez a nyilatkozat külön jogcselekmény nélkül (automatikusan) érvénytelen. Ebben a körben figyelembe kell venni a Cstv. 13.§ 

  • - (3) bekezdésének c) pontját – mely a vagyonfelügyelő jóváhagyását írja elő a kötelezettségvállalásokhoz az (5) bekezdésben foglaltak figyelembe vételével -; 
  • - a (3) bekezdés e) pontját, amely a vagyonfelügyelő részére megtámadási jogot biztosít az olyan jognyilatkozatok tekintetében, ahol a megkövetelt jóváhagyás nem volt meg; és 
  • - a (4) bekezdést, amely szerint eredményes megtámadás esetén az érvénytelenség jogkövetkezményeit kell alkalmazni. 

Mindebből csak az a következtetés vonható le, hogy önmagukban a csődeljárás alatt álló hitelezők vezetőinek a nyilatkozatai minden további jogcselekmény kifejtése nélkül (automatikusan) nem érvénytelenek, azok csak a vagyonfelügyelőjük által kezdeményezett megtámadás eredményeképpen válnának azzá. Figyelemmel azonban arra, hogy az eljárásban valamennyi érintett vagyonfelügyelő írásban nyilatkozott a hozzájárulás megadásáról, ez a kérdés nem merül fel.

A Kúria nem értett egyet a másodfokú bírósággal abban a kérdésben sem, hogy a vagyonfelügyelői nyilatkozatokat – amennyiben erre szükség lett volna - a másodfokú eljárásban nem értékelhette volna, figyelemmel a Pp. 235. § (1) bekezdésének harmadik mondatára. Eszerint a fellebbezésben új tény állítására, illetve új bizonyíték előadására akkor is sor kerülhet, ha az elsőfokú határozat jogszabálysértő voltának alátámasztására irányul. Jelen esetben az adós az egyezséget jóváhagyó végzés elleni fellebbezésben állított új tény elleni védekezésként csatolta be a vagyonfelügyelői nyilatkozatokat. A Kúria álláspontja szerint, ha a fenti rendelkezések alapján új tény állítására, új bizonyíték előadására a fellebbezésben az egyik fél által sor kerülhet, úgy a másik felet is megilleti az ezzel szembeni védekezés joga.

 

5. A csődegyezségben vállalt joglemondó nyilatkozat értelmezéséről

A csődegyezségi megállapodásokban nagyon gyakran szerepel a hitelezők részéről olyan nyilkatkozat, amelyben további jorévényesítési lehetőségről lemondanak. Ez olyannyira megszokott fordulat, hogy szinte minden egyezségben szerepel általában a következő fordulattal:

- a hitelezők az egyezségre tekintettel lemondanak a maradék tőkekövetelésükről és valamennyi járulékról,

- a hitelezők kijelentik, hogy a csődegyezségben vállalt kötelezettségen felül nincs semmilyen követelésük és további igényt nem támasztanak az adóssal szemben, vele szemben sem peres, sem peren kívüli (fizetésképtelenségi) eljárást nem kezdeményeznek és a jövőben sem fognak kezdeményezni.

 

Ennek a nyilatkozatnak az értelmezése azonban a gyakorlatban vitatott. Az egyik ügyben a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy a hitelezők a mindenfajta bírósági eljárás megindításának jogosultságáról mondtak le ezzel a nyilatkozattal a jövőre nézve, s ez a joglemondás mind a hozzájárulásukat adó, mint az azt megtagadó hitelezőkre, mind az elismert, mind a vitatott igénnyel rendelkezőkre kiterjed, s egy ilyen nyilatkozat az egyezség jóváhagyásának megtagadásához vezethet.

 

A felülvizsgálati eljárásban eljáró Kúria (Gfv. 30.171/2013/13. sz.) álláspontja szerint a másodfokú bíróságnak ez a értelmezése – a konkrét ügy konkrét tényállása alapján -nem felel meg a Cstv. szabályainak. A Kúria okfejtését a konkrét tényállási elemek ismertetése nélkül mégis fontosnak tartom abbak általános tanulságai miatt.

A csődeljárás során az adóssal szemben csak a már létező, lejárt és le nem járt követeléseket lehet érvényesíteni (Cstv. 3.§ ca) és cc) pont). Ebből következően a csődegyezségben a hitelezők nem mondhatnak le még nem létező – esetleg a jövőben létrejövő - követeléseikről, mert arra a csődeljárás nem terjed ki. (Így tehát nem mondhattak le az adóssal kötött szerződéseikből származó, a csődeljárás tartama alatt még nem létező követeléseikről sem, hiszen azokra nem terjedt ki az egyezség hatálya.) 

A Kúria utalt arra is, hogy a Ptk. 207.§ (3) bekezdése szerint a jogról való lemondást nem lehet kiterjesztően értelmezni, annak – a bírói gyakorlat értelmében – kifejezettnek és határozottnak (beazonosíthatónak) kell lennie, s a csődeljárásban nyilatkozó hitelezők tisztában vannak, hogy a csődeljárásban érvényesített követelésükről és nem az esetleg később keletkező követelésükről nyilatkoznak.

Nem ütközik a Cstv. 27.§ (2) bekezdés d) pontjába sem a felek egyezsége, mert a csődegyezség csak addig köti az adóst és a hitelezőket, ameddig az adós azt teljesíti. Az ítélőtábla által hivatkozott fizetésképtelenségi ok szerint a bíróság az adós fizetésképtelenségét megállapítja, ha az adós a fizetési kötelezettségét a csődeljárásban kötött egyezség ellenére nem teljesítette. 

Amennyiben a hitelezők vállalják, a csődegyezségi megállapodás szerinti fizetési kötelezettségen túl nem indítanak az adóssal szemben eljárást, és így felszámolási eljárást sem, ebből következően tehát az egyezség nem teljesítése esetére nem mondtak le (nem is mondhattak volna le) a felszámolás eljárás megindítása iránti jogukról azon követelés tekintetében, amelynek kifizetését az adós az egyezségben vállalta.

A fenti vita alapján az a tanulság leszűrhető, hogy a csődegezségben az ilyen tartalmú nyilatkozatokat olyan formában kell megtenni, hogy ne szoruljon értelmezésre és a csődegyezség tárgyát képező követelésre vonatkozzon......


Dr. Juhász László: A csődeljárás néhány aktuális kérdése A teljes publikáció letölthető: PDF


 

 

Alkategóriák